Hozzátette, hogy a járatok továbbra is a Budapest–Esztergom vonalon közlekednek majd, köztes megállásokkal, ugyanúgy, mint eddig. Kifejtette továbbá, hogy legalább 1 darab Bíbic szárnyashajót megőriznek és üzemképesen tartanak, pótalkatrészekkel együtt.
Szárnyashajó: nem könnyű az üzemeltetés
Somodi László rámutatott arra, hogy a hajók gépészete elavult, eredeti importalkatrészek nem kaphatók hozzájuk, másodlagos piacuk elenyésző. Elmondása szerint a kopások, az olajfogyasztás és a járulékos hatások mellett a normál, heti rendszerességű üzemeltetésre, az elvárható szolgáltatási megfeleléssel, ezek a hajók már nem alkalmasak. A Mandinernek jelezte, a gépészet teljes cseréjének lehetőségét megvizsgálták, azonban üzletileg megtérülő megoldást egyelőre nem találtak, amit a hajótestek korossága is befolyásol. És hangsúlyozta azt is, hogy a szárnyashajókra fokozott biztonsági előírások vonatkoznak, és viszonylag kis utasférőhelyük van, ami a kereskedelmi hasznosíthatóságra is hatással van.