Nem, kedves volt fideszes barátaim, a Tisza nem egy „jobb Fidesz”

2026. január 27. 12:02

Aki nosztalgiázik a „jobb” Fidesz után, a 2010-es évek elejének kevésbé plebejus, kevésbé harsány verziója után, és azt hiszi, hogy a Tisza az, azt csúnyán átverik a palánkon.

2026. január 27. 12:02
null

Kérem, engedtessék meg, hogy megjegyezzem: nem vagyok politológus, sem nemzetközi jogász, vagy olyan „nadrágos ember”, akiknek általában szabad politikáról beszélniük. De tudva, hogy mi folyik most ebben az országban, milyen kifinomult megtévesztése zajlik sok embernek, s hogy a mi humán értelmiségünk nem látja át ezt, vagy nem akarja átlátni, úgy éreztem, muszáj valahogy elmondanom, legalább az én lelkiismeretem legyen tiszta. Át akarnak verni minket, nem kicsit, nagyon.

Bevallom, egy ideig én is mulatságosnak tartottam, hogy a kampány alatt Magyar Péter sokszor nem is tett mást, mint igyekezett Orbán Viktor sikeres kommunikációs stratégiáját lemásolni. Nemzetközi sajtótájékoztató, internetes mozgósítás, évértékelő beszéd, aztán a szlogen ellopása, stb. Akik nevettek, azt hitték, hogy ötlettelenség, vagy fel nem dolgozott, beteges kötődés áll emögött, pedig a legkevésbé sem! Hanem aljas trükk.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)

Elemző: csak egyetlen ember képes arra, hogy távol tartsa Magyarországot a háborútól (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

A biológusok úgy mondják, hogy mimikri, ez az, amikor egy élőlény védekezésből vagy zsákmányszerzés céljából más élőlények külsejét vagy viselkedését utánozza. És ez nagyon is tudatos!

De a lényeg nem is az utánzás ténye, hanem az, hogy kinek és miért szól. Azoknak a Fideszben valamiért csalódott, jobboldali embereknek, akiknél Márki-Zay Péterrel még nem jött be ez a tempó, mert szegény első ránézésre is túl bolond volt, és túl sok balos volt körülötte nyilvánosan.

Na most: én jól táplált megyeszékhelyen lakom (ellenzéki vezetésűben, így a nevemet nem szeretném kiírni), sok olyan, egykori fideszes barátom van, akik, mondjuk így, 2018 óta távolodtak el a kormánytól. Ezek mind polgári, gyarapodó, magukat jobboldalinak mondó emberek, akiknek nem is mindig az irány nem tetszik, hanem a kivitelezés módja. Vagy pont valamelyik politikusból, nagyvállalkozóból lett elegük, vagy csak abból, hogy túl plebejus lett nekik a Fidesz, túl egyszerű, túl populista, olyanokkal kellett volna „keveredniük”, akikkel nem szívesen ültek volna egy buszon, már persze, ha bármelyikük busszal járna…

Négy, nyolc, tíz, tizenkét éve hallgatom tőlük, sokuktól, hogy, bocsánat a kifejezésért, de „az ellenzék gatya”, hogy Gyurcsány-Dobrev pártjáról azért tudják, hogy komcsi, a Momentum, a Párbeszéd és ennek a liberális körnek mindenféle permutációja taszítja őket, a Mi Hazánk pedig nyilván náci. De a Fidesz nem jó, mert Lölő, mert „oroszpárti”, mert ilyen, mert olyan. 

És itt jön a lényeg, mert sokan azt is mondták, hogy egy „normálisabb Fideszre” milyen szívesen szavaznának,

vagy egy olyan pártra, amit a „normálisabb fideszesek” alkotnak, „tudod, amikor még rendben voltak”. És akkor van, aki az első, van, aki a második vagy harmadik Orbán-kormányra gondol.

Hogy a Tisza ezt árulja a made in Brüsszel gyékényen, az csak akkor esett le, amikor Török Gábor politológus posztját olvastam arról, hogy a Martonyi-táskahordozó Orbán Anita beemelésével Magyar Péter tulajdonképpen lemásolja a lengyel modellt, ahol két, szerinte jobboldali erő küzd. Hát persze, mert az ún. bizonytalanok nagy része is jobboldali! Ezért a szebb napokat látott tuskiánus Polgári Platform, a Tisza minta- és nagytestvér-pártja is úgy szolgálja a brüsszeli igényeket, hogy tartalmilag már rég liberális, ezzel ad a liberális választóknak, de közben úgy tesz, mintha a régi önmaga lenne, ezzel becsapja a jobboldaliakat! Hiszen nem jobboldali, csak mimikri. 

Magyar Péter ugyanezt a receptet másolja. Nem véletlen, hogy a pártját módszeresen tölti fel másod- és harmadvonalbeli volt fideszes meg a Fidesz által elismert figurákkal.

Akik jönnek, azok nem politikai teljesítményt hoznak, hanem személyi legitimációt annak a típusnak, akikről beszélünk. 

Velük azt üzeni a Tisza Párt, hogy nézd csak, mi vagyunk a „normális fidesz”.

A fideszes múlt nem hátrány, hanem éppen előny! Ha fideszes vagy, de semmi érdemlegeset nem tettél le az asztalra, most megcsinálhatod a karriered, csak az arcod add hozzá!

Innestül pedig naturális, hogy ezek az emberek nem mondhatnak semmit, csak üres frázisokat és a központi üzenetet. A saját gondolat itt nem erény, hanem bűn, ezt megtanulták pl. Tarr Zoltán elszólásánál. Ezért csak a „fideszes”, vagyis a fideszesek, volt fideszesek számára is elfogadható arcukat adják, de a szájukkal csakis Magyar Péter szólhat, a sajtónak nem válaszolnak, egy saját mondatuk nem lehet. Biodíszletek, akik a minimumot mondják fel, hogy megnyugtassák a közönséget, nem kell aggódni, kompetens emberek vannak itt, de semmilyen nehéz témába nem mennek bele egyértelműen. Fogva vannak.

Erről az jut eszembe, amit apámék meséltek 1946-47-ről, amikor a háború után a koalíciós kirakatban ott voltak a kiherélt kisgazdák meg még pár nemes is, dísznek, hiszen it tmégiscsak demokrácia van, de a valóságban rég a kommunisták dirigáltak, csak tőlük nagyon fáztak az emberek a Tanácsköztársasaság óta, nem lehetett egyből levenni a maszkot, elbújtak a társutasok mögé. Azoknak pedig kuss volt az igazi nevük.

Ahogy a kommunisták nem építenek demokráciát, úgy a Tisza sem a „normálisabb Fidesz”.

Elég megnézni azt, kiket igazoltak. Néhány jóhiszemű sértett ember mellett inkább csak a Fidesz politikailag érvényesületlen, frusztrált, karrierista selejtjét. Aki nosztalgiázik a „jobb” Fidesz után, a 2010-es évek elejének kevésbé plebejus, kevésbé harsány verziója után, és azt hiszi, hogy a Tisza az, azt csúnyán átverik a palánkon. A legutóbbi igazolás, 

a Martonyi-táskahordozóként eladott „kompetens szakember” is csak az atlantista Fidesz-nosztalgiát szolgálja,

saját gondolatait még nem hallottuk. Ha van is neki, megtartja magának, akár Kaja Kallas is beszélhetett volna magyarul.

A Tisza Brüsszelben előadott látványos különcködése se tévesszen meg senkit, ez az előadás része. A lojálisoknak a szovjet kommunisták is megengedték a kritikát, most Donald Tusk is megtarthatta a kis határkerítését, Ursula von der Leyen ünnepélyesen felszentelte. Amikor Magyar Péter maga mondja ki, hogy egy kis szuverenitást nyugodtan fel lehet adni a „kiszámítható pénzért”, akkor nincs miről vitázni: Brüsszel zsebében van, minden más csak a színpad. Életem első részét az érett Kádár-rendszerben éltem, egy másik unió árnyékában, pontosan tudom, milyen ez a kikacsintás. Kádár elvtárs eladta nekünk a suttogó propagandával azt a maszlagot, hogy ez a legtöbb, amit ki lehet hozni a szovjetek uralta rendszerben, és közben hajbókolt a Szovjetunió urainak, 

ha Moszkva füttyentett, leállította a gazdasági reformokat, ha azt kérte, katonákat küldött a szomszédba, igaz, Csehszlovákiában nem háború volt, csak forradalom.

Fogott ember volt, Magyar Péter is az, hiszen a mentelmi joga is ott van a brüsszeli főnökei kezében, vagyis, ha akarna sem tudna magyar érdeket érvényesíteni.

Egyszóval nagyon ismerős nekem a minta, és köszönöm szépen, nem kérek belőle, se Moszkvával, se Brüsszellel.

Üdvözlettel: Gy., gimnáziumi tanár, egyetemi óraadó

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Posttenebraslux24
2026. január 29. 02:15
Két záptojás. Valami bűzlik Dániában!!! Peeeeeti ott hagytam a semmi értéket nem teremtő állásaimat. Kiebrudáltam magam, mert ott már nem voltam kreatív. Most mindenre megmondom a tutit a tikkelő agyammal. Óriási tapasztalattal rendelkezem, az 5G hálózatban keringtem és igen sok titkos tudásra szert tettem. Én vagyok a kiegészítőd, mert poloskaként tudod miről beszélek. Ne hallgass le, mert visszavágok. Az 5G figyel!!
Válasz erre
0
0
Héja
2026. január 27. 16:20
Ez is egy vélemény. Nem alaptalan. M.Péter focistafeleség? vagy Fidesz-férj (volt) ? Tökmindegy. Ugyanaz a pofátlan hebrencs.
Válasz erre
2
0
Élő Éva
2026. január 27. 16:02
Egyet értek az olvasói levélben elmondottakkal. Ám kiszélesíteném ezt a kört csalódott ellenzékiekkel, sőt elsősorban a csalódott DK-sra, Jobbikosra, Momentumosra, a Liberálisokra stb. gondolok, Nem azt kapták amit reméltek, ezért rajtuk kívül mindenki más a felelős. Mert fogalmuk sincs immár, hogy merre van az előre. Felfogták, hogy a nagy Libertínus Egyesült Európa álma illúzió, számtalan okból, de képtelenek felvállalni egy patrióta alapon szerveződő új organizmust, a nagy nemzetközi rendszerváltozást., Nem olvastak Mearsheimert, vagy nem elég alaposan. Rájuk mondja a költő: Lóg a kés és hús között. A kognitív disszonancia hatása, a régi már szavatosságát vesztett hitek: szocializmustól a liberális demokráciáig elengedése nem könnyű tehertétel az új nagy világ rendszerváltozásban nehezen találják meg a helyüket, a nyugat már nem az a fénylő csillag, ami volt, inkább a kisvilágokból épült hálózatok kora jön, mert ez az organikus, az élhető.
Válasz erre
8
0
2026. január 27. 15:34 Szerkesztve
Csak a hülye nem látja át, hogy mi folyik a Tiszánál és műsor az egész. Mindent eladnának, ha hatalomra kerülnének! Olyan elszegényedés jönne, hogy a fal adja a másikat! Nekem is volt olyan tapasztalatom, hogy a helyi fideszes nem volt oké, de az élet megfelelően elrendezte. Attól még nem leszek hülye, hogy magam alatt fűrészeljem a fát! Ezért nem fogok a Tiszára vagy más fostalicskára szavazni!
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!