Csúnyán lebukott a Medián, a HVG pedig új szintre „emelte” az újságírást

2026. január 14. 20:43

„Hogyan lesz 25 százaléknyi olyan emberből, aki »közepesnél nagyobb valószínűséggel« szavazna a DK-ra, hirtelen egy százaléknyi biztos szavazó!?” – tette fel a kérdést Molnár Csaba.

2026. január 14. 20:43
null

Ahogy azt korábban megírtuk, szerdán is előkerült a szokásos forgatókönyv a Tisza Pártnál, a Medián közvéleménye-kutatása igyekezett kihúzni ismét a csávából Magyar Péteréket. 

A baloldali kutatócég legfrissebb felmérése szerint a tavaly novemberi megtorpanását követően január első felére újból erősödött a Tisza Párt. 

Adok-kapok alakult ki a friss számok miatt

Azonban nem várt következménye is lett a friss felmérésnek. A DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője, Molnár Csaba az adatok láttán nekiesett a Mediánnak. Posztjában leírta, hogy szintet lépett az „egyszemélyes kutatásgyár”, amely korábban több alkalommal is személyes találkozón kérte a DK-tól, hogy rendeljenek tőlük sokmillió forintért felméréseket. Miután a baloldali párt erre nem volt hajlandó, „egyszázalékos DK-t próbál elhitetni az országgal ez a pénzéhes kamuizé” – fogalmazott a politikus.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: már a német kancellár is tudja, melyik párt nyeri a magyar választásokat

Hoppá: már a német kancellár is tudja, melyik párt nyeri a magyar választásokat
Tovább a cikkhezchevron

Molnár bejegyzését azzal zárta Hannak üzenve:

Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni!”

Azonban itt még nem ért véget a történet, beszállt a HVG is, mint ahogy arra a DK ügyvezető alelnöke felhívta a figyelmet egy másik bejegyzésében

Molnár Csaba arról írt, hogy „Medián-kutatásról” szóló posztja után, „Hann »húdehitelesvagyok« Bandi a HVG-hez menekült, hogy egy, a DK pártigazgatójával való tavaly nyári levélváltását bemutassa”

Új szintre „emelte” az újságírást a HVG

Elolvasva a HVG cikkét Molnárnak feltűnt, hogy a levelezés fontosabb része hiányzik. Ezért a DK pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László felhívta a cikket jegyző újságírót, hogy szívesen elküldi neki a teljes levelezést, mert akkor látszódna, hogy teljesen más a helyzet, mint amit Hann állít. 

„És most jön a szürreál. 

A HVG újságírója azt válaszolta, hogy neki megvan a teljes levelezés, nem kell neki elküldeni, ő maga döntött úgy, hogy csak néhány részt hoz nyilvánosságra. Mondván a többi szerinte nem fontos”.

Sőt, mint Molnár Csaba posztjából kiderült, a HVG munkatársa még Sebián-Petrovszki kérését is elutasította, hogy lehozza a teljes szöveget. „Azt mondta, hogy ha nem tetszik a cikk, küldjön sajtóhelyreigazítási kérelmet”

Molnár Csaba ezért egy részletet közölt a levelezésből, melyben a következők állnak: „Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit”.

Hogyan lesz 25 százaléknyi olyan emberből, aki »közepesnél nagyobb valószínűséggel« szavazna a DK-ra, hirtelen egy százaléknyi biztos szavazó?! Ilyen matek egészen egyszerűen nem létezik!

Akkor a 35 százalékos Fidesznek 700 százalékos a potenciális tábora? Ne vicceljünk már! És ugye ott van a záró mondat, hogy »kezdjünk ezzel valamit”. Erről beszéltem az eredeti posztomban, ugye…«” – húzta alá a DK-s politikus.

Sőt, a levelezésben van utalás „árajánlatra” is, ami szóban érkezett, és Molnár Csaba állítása szerint „kiverte a DK-nál a biztosítékot”. Az pedig csak „hab volt a tortán”, hogy a teljes levelezés bemutatását elutasító újságíró hazugsággal vádolta meg a DK ügyvezető alelnökét.

A szóban forgó levelezést alább olvashatja:

Forrás: Facebook

Hann már korábban elszólta magát

Többször foglalkoztunk már vele, hogy Hann Endre korábban már többször leleplezte önmagát. A Klubrádióban is beszélt arról, hogy „olyan amerikai szakemberek által alkalmazott módszertant használnak a mérésekhez a 90-es évek óta, akiknek nagy rutinjuk van a kampányok támogatásában”.

2022-ben a választásokat követően, – miután a Márki-Zay Péter vezette baloldal történelmi vereséget szenvedett – baloldali kutatóintézetek vezetőivel készített 444-es interjúban, pedig ugyancsak elismerte, hogy valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.

Nyitókép: Képernyőfotó

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thanos
2026. január 16. 06:45
Minden hazugságuknak megvan a célja, értelme. Amikor majd egy Fidesz győzelem esetén erre a közvéleménykutatás kamura akarják bütyökék felépíteni a választási csalás narratívájukat és kirobbantani a Kossuth téri majdant, akkor fogják sokan megérteni, hogy mi volt Hahn szerepe a közvélemény hazugságaival.
Válasz erre
0
0
csulak
2026. január 15. 12:32
„Három pont ellenzéki polgártársaim figyelmébe. 1. Soha nem utálhatsz valakit annyira, hogy ne nézd, hogy milyen minőségű embert hozol a helyébe. 2. A »mindegy hogy ki jön helyette, csak a csúti potrohos bukjon«-típusú gondolkodás valójában szellemi igénytelenség, politikai infantilizmus, a hazád iránti felelősség hiánya. Ezt inkább szégyellni kellene, mint büszkén hirdetni. Nem, egyáltalán nem mindegy, hanem pont az a lényeg, mert utána abban fogsz élni. 3. Nagyon keserű tanulási folyamaton kell még átesnie a társadalomnak, hogy vakreményből ne dőljön be az első szembejövő köpönyegforgató unokázós csalónak.”
Válasz erre
1
0
Moslékzabáló
2026. január 15. 04:54
Ezek a cégek nem kutatnak, mérnek, hanem politikai megrendelésre hazudnak. Évtizedek óta, Magyarországtól Németországon át az USA-ig.
Válasz erre
7
0
Monte Carlo
2026. január 15. 04:39 Szerkesztve
NA JÓ, DE MI EBBEN AZ EGÉSZBEN AZ ÉRTELEM? A MEDIANNAK MIÉRT ELŐNYÖS AZ, HOGY HAMIS SZÁMOKAT HAZUDIK? HOGY FOG EBBŐL KIMÁSZNI ÁPRILIS 12 UTÁN? EGYSZERŰEN ÉRTHETETLEN, MIBEN REMÉNYKEDNEK? HA A SZÁMAIK NEM VALÓSAK ÉS A FIDESZ NYER, AKKOR SZERINTEM EGY ÚT MARAD: AZT MONDJÁK, HOGY NEM ŐK TEVEDTEK, A SZÁMAIK JÓK VOLTAK ÉS A VÁLASZTÁST ELCSALTÁK. ÉS AKKOR ÓRIASI BOTRÁNY LESZ. AZ ELLENZÉK NEM FOGJA ELISMERNI AZ EREDMENYT ÉS AZ UTCÁN FOG TÜNTETNI. FELTEHETŐEN AZ EU-S PARTNEREINK SEM ISMERIK EL AZ EREDMÉNYT - A NEMZETKÖZI POZÍCIÓNK MEGRENDÜL. VÁLSÁG LESZ. ENNEK ELÉBE KELL MENNI ÉS MÁR MOST BE KELL BIZONYÍTANI, HOGY A MEDIÁN HAZUDIK. EHHEZ NEM ELÉG EGY ELLENKUTATÁS. AZT KELL ALÁTÁMASZTANI, HOGY A MEDIÁN KUTATÁSA HAMIS.
Válasz erre
9
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!