A békés kormányzás ígérete – és ami mögötte van

„Magyar Péter legutóbbi Facebook-posztjában a Digitális Polgári Körök rendezvényét »közpénzégető gyűlöletrendezvénynek« nevezte, miközben saját pártját »békésen és határozottan kormányzásra készülőként« mutatta be. A minősítések éles kontrasztot rajzolnak a két párt kampányolása kapcsán, sokak szerint azonban ez a keretezés túlmutat a politikusok hagyományos önmaguk iránt érzett elfogultságán, és átcsúszik a fordított pszichológia terepére.

A »békés kormányzás« ígérete mindig jól hangzik, de ez szimpatikus deklaráció ezúttal megosztás, fenyegetés és alpári balhék közegéből érkezett.”

A Tisza Párt elnökének állítása meglehetősen sarkítva mutatja be a DPK rendezvény hangulatát azzal, hogy gyűlöletkeltőnek nevezi, még a Tisza párt hozzáállását a kampányhoz idealizáltan mutatja be.

A Digitális Polgári Körök megalapítása abból a célból történt, hogy a magyar kultúra, nyelv és identitás védelme biztosítva legyen az online térben. A cél egy közösség felépítése, ami egy közös cél érdekében formálódik: a »digitális polgári erő« építése a miniszterelnökkel együttműködve, valamint a közösségépítés a Kárpát-medence magyarsága körében. Tehát a cél a békés építkezés irányába mutat, nem valami ellen, hanem valamiért szerveződve.
A DPK céljai Magyarország békéjéhez és biztonságához kapcsolódnak, a közösség erejével, józan mérlegeléssel és felelős gondolkodással. A külpolitikai kérdésekben is a tárgyalásos megoldás kerül előtérbe, például az orosz–ukrán háború lezárásával kapcsolatban, amelyet a béke és régiós stabilitás szempontjából elengedhetetlennek tartanak. A DPK kiemelt célja az együttgondolkodás és az identitásvédelem, kifejezetten nyitott, a véleményeket meghallgató közösségépítő formában.

Egy sokszínű szerveződési struktúráról van szó, amelyen belül többféle tematikus digitális polgári kör működik: Gazdálkodj okosan!, Tudomány és AI, Sport, Egészséges nemzetért, Fogyatékosságügy, Nemzetek Európája, Külhoni magyarok polgári körei. A társadalom széles rétegeit érintő témákban zajlik párbeszéd egy közös jövőkép érdekében, a közösségi kohézió erősítése céljából. A rendezvénysorozat tehát valami érdekében jött létre, és keretében szellemi építkezés zajlik.

Magyar Péter rendezvényein a »békés« kormányzás ígérete rendszerint mindössze szónoki felütés. A kommunikációjában – a frázisok szintjén – gyakran jelenik meg a nyugalom, az építkezés és a boldog jövő ígérete. Ehhez képest a Tisza-vezér közéleti színrelépését a kezdetektől fogva agresszivitás, botrányok és  konfliktusos epizódok szegélyezték. Ezek időrendben kirajzolnak egy sajátos pályát: a békét hirdető nyelv mellett párhuzamosan felbukkanó agresszív gesztusokat – hol verbálisat, hol fizikaiat. Néhány jellemző epizód ezek közül, a teljesség igénye nélkül:

A konfliktusok története nagyjából a magánéleti botrányokkal indult. A válást követő nyilvános nyilatkozatok során Varga Judit – immár volt feleség – többek között pszichés bántalmazásról, fenyegetésekről és a családi életben felbukkanó erőszakos jelenetekről beszélt, amelyeket Magyar következetesen tagadott. Az ügy politikai síkra is átszivárgott és kifejezetten nagy hatással volt a politikai karakterére.

A következő nagyobb visszhangot kiváltó jelenet a putnoki templom előtt történt: sajtójelentések szerint Magyar a mise után hazafelé tartó hívők – köztük Putnok polgármestere – felé szólt be trágár kifejezésekkel. A történet azért kapott nagy médiateret, mert a vallási közösségi tér és a vulgaritás találkozása ritka politikai jelenség Magyarországon.

A médiafronton ennél is tovább ment a konfliktus. A HírTV riportere, Futó Bolgárka került először szembe Magyarral, akinek reakciói akkor még inkább verbális agressziót mutattak. Később, egy másik alkalommal a fizikai kontaktus is megjelent: Magyar rácsapta a kocsiajtót egy újságíró karjára. Egy somogyi pártrendezvényen pedig a Tisza Párt egyik helyi szervezője lökdöste meg a csatorna tudósítóját, többeket feldöntve. Ezek az esetek politikailag azért érdekesek, mert ritkán látható, hogy egy új politikai erő a média ellen fizikai erőszakkal operáljon.

Az ATV Egyenes Beszéd műsorából való távozás egy másik típusú konfliktust mutatott. Itt nem a tettleges, hanem az elkerülő agresszió jelent meg: amikor Rónai Egon műsorvezető szembesítette Magyart azzal az állítással, hogy több  meghívást kapott a televíziótól, a vendég felállt és egyszerűen elhagyta a stúdiót. A gesztus üzenete világos volt: nem a vita, hanem a kivonulás választása.

Ezekután Magyar Péter hosszú interjút adott a Partizánnak, ahol a műsorvezető kérdéseire reagálva már nemcsak verbális ingerültség, hanem büntetőjogi következményekkel való fenyegetés is megjelent a retorikájában. A beszélgetés során utalt arra, hogy egy Tisza-kormány idején a sajtónak és politikai szereplőknek »számolniuk kell« az általuk terjesztett információk jogi következményeivel – ami a gyakorlatban a börtönnel járó elszámoltatás képzetét vetítette előre. A Partizán-interjú így mérföldkővé vált: először került egymás mellé a békét ígérő kampánybeszéd és a megtorlást sejtető politikai nyelv.

A politikai konfliktusok intézményes szintjén az »Út a börtönbe« néven elhíresült elszámoltatási program jelentette a legérdekesebb fejleményt. Itt már nem elcsattant mondatokról vagy adok-kapokról volt szó, hanem arról az elképzelésről, hogy egy új kormányzat alatt politikai-gazdasági szereplők ezrei kerülnének börtönbe. Sajtóvélemények szerint a program nem a reformpolitika kategóriájába esett, hanem a büntető igazságszolgáltatás logikáját követte, ami új megvilágításba helyezte a »határozott, de békés« kormányzásról szóló kampányt. Gyakorlatban a rendszerszintű megtorlás gondolata született meg. Ez azonban nemcsak politikailag, hanem demokratikus szempontból is súlyosan problematikus. A jogállam alapja a hatalmi ágak elválasztása és a bűnösség független bíróság általi megállapítása, nem pedig politikai akarat alapján történő kollektív büntetés. Amikor a hatalom előre kijelölt felelősökkel, tömeges letartóztatásokkal és példastatuáló ítéletekkel számol, akkor a jogbiztonság és az intézményi stabilitás kerül veszélybe. Az elszámoltatás ilyenkor nem az igazságszolgáltatás, hanem a politikai bosszú eszközévé válik, ami könnyen hatalmi önkényt, félelemkultúrát és belső megtorló mechanizmusokat eredményez. Egy ilyen logika alkalmazása hosszú távon nem erősíti, hanem aláássa a demokratikus közélet alapjait.

A sorozat végén Kötcse került elő, ahol a Tisza Párt rendezvényén a közmédia stábját életveszélyes fenyegetés érte — a »gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel« mondatot nevetés követte, ami a konfliktust már nemcsak politikai, hanem társadalmi jelenségként is láthatóvá tette. A személyes agresszió itt kollektív reakcióvá vált, az egyéni gesztusból pedig közösségi mintázat lett.

A digitális térben ugyanez a logika folytatódott. A Tisza-szimpatizánsok kommentkultúrája fokozatosan elszakadt a vitától, és a fenyegetés irányába mozdult el. A más állásponton lévő politikusok, újságírók vagy kommentelők gyakran kollektív megszégyenítést, fenyegetést vagy karaktergyilkosság áldozatává váltak. A közösség tehát nem a béke, hanem az egységes akaratérvényesítés felé rendeződött. A közösségi média azért hasznos indikátor, mert kevésbé kontrollált, mint egy színpadi rendezvény: itt hamar látszik, milyen stílusokat exportál egy politikai vezető a saját tábora felé.

Ha mindezt időrendben és jelenségszinten nézzük, a kép világos: Magyar Péter a nyilvánosságban ugyan a béke és a konszenzus fontosságát hangsúlyozza, ám a körülötte zajló esetek inkább egy agresszív és konfliktusos politikai stílus lenyomatai. És miután a követők leképezték ezt a stílust, az már nem csak személyes, hanem társadalmi problémává vált: az agresszió nem privát, hanem széleskörű politikai technika lett. Magyar Péter egy gátlástalan, a morális szabályokat (esetenként a törvényeket) átlépő stílust hozott be a magyar politikai életbe, amelyet magánéleti konfliktusokból emelt át a közéleti térbe. A politikai megoldás nála nem konszenzust, hanem akaratérvényesítést jelent; nem tárgyalást, hanem megtorlást; nem kompromisszumot, hanem szankciót. Röviden az történt, hogy a szélsőséges politikai kultúra vezérelvű mintázatai általa bekerültek a bal oldali politikai térbe és a problémák megoldásának kulcsa a megtorlásorientált elszámoltatás lett. A történelem arra tanít: aki ilyen módon épít országot, végül a kirekesztés falait húzza fel.

Nyitókép forrása: Faktum