„Ha már nem kellesz, lecserélünk és kidobunk. És örülj neki, ha nem taposunk el”

A minap egy fiatalember egy konferencia után odajött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon izgalmasnak tartja a morális kérdéseket, a politikusok viszont ilyenekről nemigen beszélnek. Miért nem? – kérdezte. Azért – válaszoltam –, mert akkor megbuknának a mai liberális politikai rendszerben. 

Ha egy politikus ma morális kérdésekről kezd beszélni, azt úgy fogják fel a választók, hogy „be akar avatkozni abba, hogyan éljem az életemet”. No, ahhoz semmi köze. Eljutottunk oda, hogy az egyént az önszeretete köré épített miniállamnak tekinthetjük. Aki akár csak a közelébe is akar merészkedni ennek a miniállamnak, amit persze akár legitim módon megtehet, azt morálisan zsarnoki szándékokkal gyanúsítják meg. Legyen az világi vagy szakrális tekintély, mindegy. Régen úgy volt, hogy 

Az emberi életnek nemcsak a szabályait, hanem a tartalmát is meg akarta határozni, mert a tekintélye ezen is alapult. Noha a politikai hatalomnak ez a két eleme ma is megvan, az elidegeníthetetlen jogokkal felruházott egyének többnyire sikeresen megfosztják a valódi államot a morális hatalomgyakorlás lehetőségétől. Jogom van az abortuszhoz, a feltételeket pedig biztosítsa az állam, vagyis a közösség; az állam gyógyítson meg, de abba ne szóljon bele, hogy dohányzom-e vagy iszom-e; iskolába akarok járni, de az állam ne írja elő, hogy mit tanuljak. Ebben a helyzetben a politikusra nézve életveszély, ha morális kérdéseket feszeget.