Megint téved az új HVG-s cikkében a három pázmányos pszichológus

MEGINT TÉVED ÚJ HVG-S CIKKÉBEN  A HÁROM PÁZMÁNYOS PSZICHOLÓGUS, EZÚTTAL KOPERNIKUSZRÓL, GALILEIRŐL ÉS GIORDANO BRUNÓRÓL
Azt írja a „három pázmányos pszichológus, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes új cikkében a HVG-ben („A pázmányos pszichológusok új cikke: Korlátozhatja-e a vallás vagy a politikai korrektség a tudományt?”), tévesen:

„A katolikus egyház különösen élen járt a tudományos cenzúra tradíciójának meghonosításában. Kopernikusz könyvét például tiltólistára tette, miután az Ószövetség egyes soraival ellentmondásba került, hogy a Föld kering a Nap körül. Súlyosabb büntetést szenvedett el Giordano Bruno, aki Kopernikusz elméletét továbbgondolva nemcsak azt állította, hogy a Föld kering a Nap körül, hanem az univerzum végtelenségének gondolatát is felvetette. Mivel nem volt hajlandó visszavonni tanait, a katolikus egyház inkvizíciója elé kellett állnia eretnekségért, és máglyán megégették.

Galileo Galilei bolygó-megfigyelései ugyancsak szemben álltak a katolikus egyház világnézetével, így a tudósnak nyilvánosan vissza kellett vonnia tanait, könyveit pedig betiltották. A katolikus egyház nem kapkodta el annak beismerését, hogy tévedett, ugyanis 359 év telt el, mire 1992-ben visszavonta az ítéletet.”

Vegyük sorra a három pszichológus tévedéseit az egyház és tudomány viszonyáról, Kopernikuszról Galileiről és Brunóról. Már csak azért is, mert nem önhibájukból tévednek, a „felvilágosítás” ugyanis ezesetben történelmi álhíreket terjesztett az egész nyugati társadalomban. Ez csak a fizetős cikk eleje, lehetne a további állításaikkal is foglalkozni, de most ezekre szorítkozom, mert így is hosszú lesz, és ezek elterjedt tévedések.

Az egyház és a tudomány

Edward Grant szerint a kereszténység alapvetően mindig is támogatta a tudományt, és a modernitás tudományos forradalmának a keresztény középkor teremtette meg az előfeltételeit. (The Foundations of Modern Science in the Middle Ages Their Religious, Institutional and Intellectual Contexts, Cambridge University Press, 1996, 168-206.)
J. L. Heilbron szerint pedig a katolikus egyház több pénzügyi és társadalmi támogatást nyújtott az asztronómia kutatásának hat évszázad alatt, egészen a felvilágosodásig, mint bármilyen más intézmény. (The Sun in the Church – Cathedrals as Solar Observatories, Cambridge University Press, 1999, 3.)
Gerard M. Verschuuren pedig a tudományellenes egyház mítoszáról ír 2018-as kötetében, melyben szétszedi a Galilei-, a Darwin-, a Teilhard de Chardin körüli, a Hawking- és a Dawkins-mítoszt. (The Myth of an Anti-Science Church, Angelico Press).
Végül igen kiváló, ókortól napjainkig és más vallásokra is kitérő történet adja vallás és tudomány viszonya történetének Nicholas Spencer Magisteria: The Entangled Histories of Science and Religion című műve (OneWorld, 2023), mely kitér Galileire is.
Ugyanakkor a teológia is egy tudomány, aminek megvan a maga területe, amin a természettudománynak nem sok keresni valója van – igaz, határterületek vannak, ahol mindkettőnek van illetékességi köre. 

Kopernikusz

Nicolaus Kopernikusznak 1543-ban, halála előtt jelent meg heliocentrikus világképet tükröző munkája, a De revolutionibus orbium coelestium. Római katolikus körökben Kopernikusz könyve a 16. század folyamán végig beépült a tudományos tananyagokba. Például a Salamancai Egyetemen (mely a katolikus tomista filozófia egyik központja volt) 1561-ben a csillagász hallgatók által választhatott négy tankönyv egyikévé vált, 1594-ben pedig egyenesen kötelezővé tették.
Persze ellenzői is voltak mindig, főleg protestáns oldalról, de nem csak. Katolikus részről az ellenállás csak hetvenhárom évvel később kezdődött, Galilei kapcsán. 1616. március 5-én az Index Kongregációja betiltotta Kopernikusz munkáját „kijavításig”, és 1620-ban ezeket a javításokat jelezték is. Kilenc mondatot, amelyekben a heliocentrikus rendszert biztosnak ábrázolták, ki kellett hagyni vagy meg kellett változtatni úgy, hogy az csak hipotézis legyen. Ezzel engedélyezték a könyvet. 1758-ban Kopernikusz könyve formálisan is lekerült XIV. Benedek átdolgozott Indexéről.

Azaz a három pszichológus állítása, hogy Kopernikusz könyve indexre került, technikailag, mind puszta tény ugyan igaz, de valójában a történet sokkal árnyaltabb volt, és ez csak egy rövid időszak volt.

Kopernikusz idejében egyébként volt másik két kihívója is az arisztotelészi-ptolemaioszi világképnek. Johannes Kepler heliocentrikus modellje szerint a bolygók inkább ellipsziseken mozognak, nem körökön – és ez pontosabbnak bizonyult Galilei modelljénél. A másik a dán csillagász Tycho Brache (1546-1601) geocentrikus modellje volt, ami szerint a Hold és a Nap a Föld körül forog, a bolygók pedig a Nap körül. Ez a modell jól magyarázta a Vénusz fázisait. Kopernikusz és Brache modellje matematikailag azonos volt a kor megfigyelési lehetőségeit tekintve, és Brache modellje belepasszolt az összes addigi ismeretbe, adatba, ezért az ő modellje csak Newton 1687-es gravitációs elméletével került ki a pixisből. 
Galilei
Az sem igaz, hogy Galileit 1992-ben rehabilitálták. Legalábbis számos másik év pályázhatna joggal eme címre: 1741, 1758, 1835, 1939 és 1966.
118 évvel Galilei pere után, 1741-ben XIV. Benedek pápa kiadta Galilei egész életművére az imprimaturt, kiadási engedélyt, beleértve az ominózus Discorsit (Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusiról, 1632), melyet elláttak egy teológus előszavával, és kicsit valóban cenzúráztak. A heliocentrizmust népszerűsítő munkák tilalmát általánosságban 1758-ban oldotta fel az egyház. Formálisan 1835-ben vették le az Indexről, a tiltott könyvek listájáról (Index Librorum Prohibitorum, 1560-1966) a Discorsit. XII. Piusz pápa 1939-ben „a vakmerő kutatók egyik hőseként” emlegette Galileit. A II. Vatikáni Zsinat 1966-os, Gaudium et spes kezdetű dokumentumában is „rehabilitálta” a tudóst.

Amit a három pszichológus 1992-ként emleget, az egy hosszabb, 1979-1992 közti folyamat vége volt. Szent II. János Pál pápa részéről, aki több kijelentést is tett Galileire vonatkozóan. 1979. november 10-én Einsteinre emlékezve mondott beszédet a pápa, kifejezve sajnálatát amiatt, ahogy „az egyház emberei és szervezetei” kezelték Galileit, azt remélve, hogy „a teológusok, tudósok és történészek az őszinte együttműködés szellemétől lelkesítve mélyebben tanulmányozzák majd a Galilei-ügyet, és lojálisan felismerik a sérelmeket, bármilyen oldalról is érkezzenek”.

Ezután 1981-ben felállított egy bizottságot, hogy kivizsgálják a Galilei-ügyet. Majd 1983-ban is mondott egy beszédet, mivel ekkor volt Galilei inkvizíció által vizsgált Discorsi című művének kiadásának 350. évfordulója, s ebben nagyjából ugyanazokat a gondolatokat idézte fel, mint előző beszédében, méltatva Galileit. A bizottság 1992-ben fejezte be a munkát, a pápa azzal nyugtázta a dolgot, hogy a Galilei-ügy tanulság az egyház számára.

Galileit nem égette el az inkvizíció, valójában három év házi őrizetre és hét bűnbánati zsoltár heti egyszeri elmondására ítélték. A három évet először a toszkán hercegeknél, majd barátja és tanítványa, Ascanio Piccolomin sienai érsek vendégeként az érseki palotában, majd a Firenzéhez közeli Arcetri professzori kúriájában töltötte le, végig szabadon dolgozhatott és disputálhatott, a Mediciek havi nyugdíjából és a pápai állam által folyósított járadékból élt élete végéig. Nem fedezte fel, hogy a Föld gömbölyű, nem ő találta fel a teleszkópot, nem igazolta a heliocentrizmust, nem hallgattatták el a tudományellenesek, nem dobált le semmit a pisai ferdetoronyról és nem mondta, hogy „mégis mozog a föld”.

Miután Galilei 1633-ban Rómába utazott a perére, először a Medici-villában lakott, majd őrizetbe vették: ezután „börtöne” egy heliocentrizmus-párti kongregációs hivatalnok lakása volt, ahol öt szoba állt a rendelkezésére, saját szolgálókkal, ingyen ellátással.
Ami az egész ügyet illeti: valójában elsősorban nem a hit és tudomány közti ütközésről volt szó. Két természettudományos kozmológiai elmélet ütközött (az arisztotelészi-ptolemaioszi és a kopernikuszi), mely persze érintette a természettudomány és a teológia határterületeit is. Ez a vita egyházon belüli vita is volt, mely a domonkosok és jezsuiták harcában fejeződött ki. Galileivel többnyire a jezsuiták értettek egyet, s voltak magasrangú pártfogói, hiszen a heliocentrikus elképzelésnek voltak támogatói az egyházban. 

1616-ban arra kérték Galileit, hogy elméletét hipotézisként tanítsa, amit 1632-ig be is tartott. Galileinek pártfogója vagy legalábbis jóakarója volt az inkvizíció egyik vezetője is, Bellarmini Szent Róbert jezsuita bíboros. Galilei tagja lett Rómában a Hiúzok Akadémiájának, „a világ első tudományos társaságának, ami a természetfilozófiának szentelte magát” (Spencer), és ami tele volt egyháziakkal. Méltatta őt V. Pál pápa is. A dominikánus Campanella atya, aki éppenséggel Kopernikusz híve volt (nem volt a domonkos rend sem teljesen egységes a kérdésben), 1616-ban írt egy levelet Galilei védelmében, igaz, csak 1622-ben publikálta. 
Bellarmini látta a kopernikuszi rendszerben a potenciált, úgy tartotta, számos ponton jobban írja le a valóságot, mint Ptolemaioszé, de nem látta bizonyítva, ezért csak hipotézisként tekintett rá.

Ma akármilyen úttörőnek és a valóság felfedezése irányába tett jó lépésnek tekintjük is Galilei heliocentrikus világképét, a helyzet az, hogy magának Galileinek még nem voltak döntő bizonyítékai, és kora természettudósai közül alig valaki osztotta álláspontját, amit ekkor tézis helyett még csak hipotézisnek lehetett tekinteni. Nem osztotta Galilei álláspontját a felvilágosodás és a modern tudomány egyik nagy atyja, Francis Bacon sem.
A heliocentrizmus elleni egyik legerősebb érvet, mely a csillagok mozgásával volt kapcsolatos, és már Arisztotelész is felvetette, pedig csak 1838-ban oldotta fel Friedrich Bessel. 

Egyébként Galileivel több probléma is volt: kevés bizonyítékból messzemenő következtetéseket vont le, jellemző volt rá a tudósi gőg, s ha kifogásoljuk, hogy az egyháziak átlépték illetékességük határát, akkor be kell látnunk, hogy ezt ő is megtette. Eleinte mindenki szimpátiáját élvezte Rómában, sőt sokakat még meg is győzött, aztán elidegenített magától mindenkit. Tycho Brache modelljéről meg nem volt hajlandó tudomást venni, és igazából Keplerről sem. A fő probléma az egyháziak részéről nem azzal volt, amit mondott, hanem ahogy mondta, hiszen Galilei is és az egyháziak is katolikusok voltak, s mindkét fél hitt a Szentírás és a tudomány összeegyeztethetőségében. Spencer úgy fogalmaz: „Galileiből csak a ítélőerő, a tapintat és a szerénység hiányzott” (107.). Grassi atya, egy jezsuita matematikus (még egy egyházi tudós!) úgy fogalmazott: Galilei annyira hitt saját géniuszában, hogy nem tisztelt másokat. 

A Discorsiban az addigi hagyományos világkép képviselőjét Simplicissimusnak nevezte, és az illető eléggé hasonlított a pápára, VIII. Orbánra, aki egyébként eddig Galilei barátja volt, és aki korábban Frederic Zollern német bíborosnak azt írta, hogy a kopernikuszi tanok sosem voltak eretneknek nyilvánítva, és soha nem is lehetnek, mivel nem jósolhatjuk azt, hogy sosem kerülnek elő mellette még bizonyítékok. 

Mint Verschuuren rámutat: az egyháziak közül nagyon sokan Galileivel azonos színvonalú természettudósok voltak, és szívesen diskuráltak új felfedezésekről, elméletekről. Már csak ezért sem volt az egyház tudományellenes. Galilei azonban nyíltan Szentírás-értelmezésbe kezdett, azaz laikusként a teológia területére tévedt ahelyett, hogy inkább hallgatott volna erről a kérdésről. Persze ezen a ponton valóban átfedte egymást teológia és természettudomány, utólag nézve kissé szerencsétlen módon. Egyébként mind a katolikus Galilei, mind ellenfelei úgy gondolták, hogy a Szentírás és a tudomány nem lehet egymással ellentétes. Például Baronius bíboros már akkor is azt állította Galilei egy 1615-ös levele szerint: a Biblia nem azt tanítja, hogy miként működnek a mennyek (az egek), hanem hogy miként kerüljünk a mennybe.
Paul Feyerabend, a tudománytörténet és -elmélet anarchista fenegyerek a módszer ellen írt híres munkájában azt állította, hogy akár arra is juthatunk, hogy Galilei ellenfelei közelebb voltak az igazsághoz, mint Galilei. 

Galilei pere egyébként nagyon érdekes, beleértve a tudományos részleteket is, érdemes utána olvasni, ajánlom Jáki Szaniszló bencés tudománytörténésztől, számos amerikai egyetem tanárától A Galilei-ügy tanulságai című kis füzetecskét (Kairosz, 2009). Jáki szerint egyébként, bár nem volt kritikátlan a Galilei-korabeli egyházzal szemben, „VIII. Orbán pápa és Bellarmini sokkal jobban értette Galilei tudományát, mint maga Galilei”. 

Nyilván az egész ügy sokkal hosszabb sztori, mint amit itt írtam, ezért had ajánljak két könyvet Galilei ügyéről: Maurice Finocchiaro: The Galileo Affair, University of California Press, 1989; Thomas Frederick Mayer: The Trial of Galileo, 1612-1633, University of Toronto Press, 2012. 

Giordano Bruno

Giordano Bruno egy okos kalandor volt, aki szerzetesként kezdte, de mindenféle eretneknek számító teológiai nézeteket vallott élete folyamán. Angliában összeütközésbe került az oxfordi professzorokkal, akikről azt állította, többet tudnak a sörről, mint a görög nyelvről. Valóban elfogták és sajnos az inkvizíció valóban elégette, miután sajátos tanait nem volt hajlandó visszavonni. 

Ugyanakkor egyáltalán nem azért végezték ki, mert azt állította, hogy a Föld kering a Nap körül és hogy az univerzum végtelen, hanem teológiai tévedései miatt, amelyek közt többek között a következők szerepeltek: Krisztus nem Isten, hanem csupán egy szokatlanul ügyes varázsló, a Szentlélek a világ lelke, az Ördög üdvözül, stb. Valójában Bruno filozófiája egy inkoherens materialista panteizmus volt. 

Persze így is elég szomorú, hogy kivégezték, meg egyáltalán az inkvizíció elé került, de a három pázmányos HVG-s pszichológus állítása akkor is téves. 
Nyilván ma mások a sztenderjeink, és teljes joggal felvethető, hogy jó-jó, lehet, hogy mindez igaz, de egyáltalán minek szólt bele az egyház, minek volt inkvizíció, meg egyáltalán tiltott könyvek listája, stbstb. Ezek mind jogos felvetések, bár a válasz összetettebb a puszta elutasításnál. A reformáció után, a tudományos forradalom idején az egyház sokkal érzékenyebb volt ezekre a kérdésekre, mint előtte és utána, és befeszült. Sajnos ennek sok negatív következménye volt.

Mindez nem változtat azon, hogy a három pázmányos pszichológus, akik bizonyára nagyon kritikus gondolkodónak tartják magukat, egyszerűen felköhögte a közvéleményben elterjedt leegyszerűsítő, egyoldalú és hamis információkat Kopernikuszról, Galileiről és Giordano Brunóról. 
Emellett pedig úgy védik azokat, akik akkor megkérdőjelezték a bevett tudományos konszenzust, az ariszotelészi-ptolemaioszi világképet (ez ugyanis nem pusztán vallási álláspont volt, hanem addig az elérhető bizonyítékok emellett szóltak), hogy a saját területükön, előző HVG-s cikkükben (bár egyiknek sem igazán szakterülete az LMBTQ-kérdés) ignorálják azokat, aki kikezdik az állítólagos „tudományos konszenzust”, felvetik annak hibáit.
S még egy megjegyzés: a kereszténység nagyon is védhető racionális alapon, bele kell olvasni például Edward Feser és Richard Swinburne munkáiba. Feser szerint pedig a racionalitás mintája nem a kortárs természettudomány, hanem a filozófia.

***

Nyitókép: HVG