arról, hogy az erőszakra semmi nem lehet indok – továbbá arról is, hogy egy együttműködésre épülő közösségben, amilyen az Európai Unió, jól meg kell fontolni, hogy mikor áll ellen, mikor vétózik (respektíve mikor marad tüntetőleg ülve) a politikus, és mikor úszik inkább az árral. Létfontosságú kérdésekben, amikor annak valós és azonnali tétje van, adott esetben vétózni kell – szimbolikus ügyekben viszont, mint amilyen egy protokolláris taps, teljesen fölösleges durcásan tiltakozni és esetleg újabb ellenségeket szerezni, csak mert az adott felszólaló meglátásait nem 100 százalékban osztja az ember.
Ez a politika művészete, a dolgok megkülönböztetésének képessége, satöbbi.
A tájékozott fideszes tehát pont nem lehet meglepve, ha Gál Kinga a többiekkel együtt megtapsolja az ukrán katonaorvosnőt, aki beszédében felhívja a figyelmet a háború nőkre és gyermekekre gyakorolt hatására – tapsoljon, az egy fillérbe sem kerül, és a kazánunk se marad miatta gáz nélkül. Aki csúnyán át van verve, az sokkal inkább a tiszás, aki