Botrány az ATV-ben! Még mindig megy a vita, térdig vagy bokáig hajolva udvarolják körbe Magyar Pétert

2024. augusztus 16. 05:30

A kritikus kérdések világa már a múlté, a harag a múlté, Magyar Péter az Isten – csak menjen be, mert kell a nézettség!

2024. augusztus 16. 05:30
null
Bokor Gábor
Mandiner

Nyitókép: Képernyőmentés

Nem kicsit lehetett hálás az ATV Magyar Péternek, miután a pártvezér hosszú idő után kiszabadította a Hit Gyülekezetének csatornáját a karanténból, és méltóztatott megjelenni a televízió kőbányai központjában. Még élénken élhet bennünk a médiatörténeti pillanat, amint az ellenzék üstököse megsértődött és kiviharzott az Egyenes Beszéd stúdiójából, miután Rónai Egon fel merészelt tenni neki egy, azaz egy darab kellemetlen kérdést.  

Mint ismert, Magyar két hónapig ignorálta a csatornát, mivel a június 10-i adásban Rónai Egon azzal szembesítette a Tisza Párt elnökét, hogy az hazudott, mikor azt mondta, hogy az ATV nem hívja a műsoraiba. Erre reagálva a politikus nemes egyszerűséggel felállt, és faképnél hagyta a tévét. 

Nem meglepő módon az ATV tutira ment, Szöllősi Györgyi kérdezte Magyart – pedig fegyvertény lett volna, ha Rónai kapja a szerdai műsor levezénylését. 

De sajnos nem így lett, Magyar Péter a legnagyobb nyugalomban battyogott be az ATV-be, hiszen sejthette: nemhogy megizzasztani nem fogják, de úgy alákérdeznek, mintha egy pártrendezvényen kéne elmondania a programját. 

Ezt is ajánljuk a témában

Szöllősi nem vágott közbe, nem kérdezett vissza, Magyar úgy onthatta a saját narratíváját, hogy kedves néző hígítatlanul szívhatta magába a Tisza-szlogeneket. Az lett volna a minimum, hogy Magyarnál rákérdeznek, mi is történt az ominózus napon az Ötkert nevű szórakozóhelyen, ahonnan kidobták; hogy ellopta-e valakinek a telefonját, amit aztán később beledobott-e a Dunába? Érdekes kérdés lett volna az is, EP-képviselőként lemond-e majd a mentelmi jogáról,

de sajnos ezekre a kínzó kérdésekre nem maradt idő, cserébe hosszú percekig hallgathattuk, hogyan sétált végig hőmérőjével Magyar a kórházak folyosóin. 

Úgy tűnik, az ATV-nél most a nézettség a cél, és látva azt, hogy a honi ellenzéki tábor mennyire rácsüngött Magyarra, ez kapóra is jött a csatornának. Csak közben elfelejtettek sajtónak megmaradni. Mindezt persze el lehetett volna kerülni, ha csak egy kicsit is kérdeznek kellemetlent Magyartól, ahogy azt szokták bárki másnál –helyesen. De a politika már csak ilyen, legalább mostantól nincs örihari a felek között,

Magyar tálcán kapja a pezsikét, ha méltóztatik bemenni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kíváncsiságból összeszedtem az ATV munkatársának pár kérdését, amivel megizzasztották a politikust:

  • simán beengedték a kórházakba?
  • A miértre kapott választ az ottani vezetőktől, miért van az, hogy nincsen fűtés (!)?
  • Mi a megoldás, mit mond erre (a kórházak klímatizálására - a szerk.)?
  • Van még témánk, a múlt héten találkozott (Magyar – a szerk.) Vitézy Dáviddal, Karácsony Gergellyel, Kovács Gergellyel, túl sokat nem tudunk ezekről a találkozóknak a tartalmáról, miért nem?
  • Helye lenne '36-ban Budapesten az olimpiának?

Ezekre igazán egy interjúalanynak sem lehet panasza, egy közbevágás sem volt, mindenki örül; a kritikus kérdések a sarokban sírnak, hogy megint nem foglalkozott velük senki. De sebaj, majd megnézzük az augusztus végén folytatódó Ötöt, ahol majd kritikai éllel megvitatják a közélet nagy dolgait. Ja, bocsánat, nem ide... 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 521 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa-0
2024. augusztus 18. 10:59
Kérem, valaki az érintett MP rajongók közül árulja már el, mit esznek ezen a figurán? Mert szerintem csúnya (legalábbis egyáltalán nem jóképű) erkölcsileg több szempontból erősen kifogásolható, arrogáns, nagyképű, hazudós és felelőtlenül ígérget össze-vissza...Lehetne tovább sorolni. Most komolyan, ennyi embernek elment az esze? Ráadásul egyidejűleg. Na ez további veszély hazánkra nézve az eddig is meglévő libsi-bolsi gyűlöletet-keltő és azt megalapozó belső ellenség mellett.
hivor
2024. augusztus 18. 07:31
Apad a Tisza, árad a pisa. Fehér farmer, elől sárga, hátul barna csíkkal. Kizárólag Tiszásoknak.
masikhozzaszolo
2024. augusztus 17. 18:08
Körbeudvarolták. Még várok, hogy legyen kréta.
kir2vik
2024. augusztus 17. 17:30
btete757 2024. augusztus 16. 20:28 Hiányolták Szöllősi Györgyi kellemetlen kérdéseit Magyar Pétertől. Én meg hiányolom Velkovics és Dobos M. kellemetlen kérdéseit pl. Takács államtitkártól --------------------------------- kir2vikbtete757 2024. augusztus 17. 17:28 • Szerkesztve Takács államtitkár... Ki a fa..om az? Viszont hiányolom a riportokat bárki által Dávid Dóra, Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga, Kulja András, Lakos Eszter, Tarr Zoltán képviselőkkel. Te kis rajongó, igaz, hogy Magyar megtiltotta mindnek, hogy interjút adjanak? Ez a feltétele a busás 20 ezer eurós kamuállásnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!