Bródy János keményen megkapta a magáét, dőltek a tabuk a Kontextusban
A költő és irodalomtörténész szerint a magyarság léte most is a kultúrán múlik.
Tímea semmit sem tanul és semmit sem felejt.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert
„A mikroszkóp alatt sem látható támogatottságú Párbeszéd–Zöldek ügyvezető társelnöke, Szabó Tímea egy videót tett ki a Facebook-oldalára és fölé többek közt a következő kommentet írta:
»Minél többet büntet Kövér, annál inkább lehet tudni, hogy ennek a korrupt hatalomnak nemsokára vége lesz.«
Szabó elvtársnőt annyiszor tették már helyre, oktatták ki jó modorból, hogy az már gombócból is sok lenne. Ennek ellenére remegő szájjal folytatja a fröcsögést és gyűlölködést.
Úgy látszik, nem tanult Szabó Tímea és a baloldal abból, hogy az emberek – legutóbb júniusban a választáson – világosan a tudtukra adták, hogy nem kérnek ebből az elképesztően alacsony színvonalú politizálásból. Továbbra is ezt az utat kívánják járni. Érthetetlen, de az ő dolguk, az ő választásuk.
Most éppen Kövér Lászlót kóstolta be Szabó Tímea, de mint mindig, most is beletört a foga.”