Menczer Tamás Magyar Péternek: „Ha hibázol, emberek halnak meg”
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Mráz Ágoston Sámuel szernt a szavazók így még jobban átérezhetik, mekkora tétje van a holnapi választásoknak.
Békemenet, 2024. június 1. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
„Egy kávé, és indulunk!” – írta Facebook-oldalán Menczer Tamás ma reggel, az egymillió találkozás napján. A kormánypártok kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy „fantasztikus nap lesz a mai! Egymillió ember, egymillió találkozás. Mindenki a terepen lesz, 50 ezer aktivistánk és minden politikusunk kopogtat és telefonál.”
Hozzátette, hogy ma egymillió békepárti emberrel történik találkozás a holnapi győzelem érdekében.
„Ma az ország minden pontján békepárti emberek találkoznak, beszélgetnek, a Békemenet után ma újra megmutatjuk az erőnket.
Holnap pedig mindannyian elmegyünk szavazni, és megvédjük Magyarország békéjét!”
– hangsúlyozta Menczer Tamás, és azt is, hogy a békepártiak sokkal erősebbek, mint a háborúpártiak.
Erről a napról is kérdezte a Reakcióban Kacsoh Dániel Mráz Ágoston Sámuelt. A Nézőpont Intézet vezetője szerint az egymillió találkozás napja „magyarra lefordítva mozgósítás”. Úgy véli, nagyon fontos, hogy a Fidesz szavazótábora érezze, igenis van vesztenivalója.
„Még akkor is, ha a baloldal mindig megteszi azt a szívességet, hogy két hónappal az adott választás előtt elhiteti magával a győzelmet. És mivel kiváló kommunikációs csatornáik vannak, az egész országgal is megpróbálják elhitetni azt, hogy Orbán Viktornak vége. Mint amikor Márki-Zay Péter 2022 januárjában azt tervezgette, milyen bútort vesz a karmelitába, amikor Karácsony Gergely 2018-ban fel akart biciklizni oda, vagy amikor Simicska Lajos is elsöpörni vélt mindent" – mondja Mráz Ágoston Sámuel.
Hozzátéve, hogy a baloldal, amelyik a jobboldaliakkal is megpróbálja elhitetni, hogy vereséget szenvednek majd, ezzel tulajdonképpen óriási szívességet tesz.
„Mert nem engedik, hogy elbízza magát a jobboldal, és arra sarkallja az ide tartozókat, hogy még jobban átérezzék, mekkora tétje van a választásoknak; ahogyan a holnapinak is.”
Kapcsolódó cikkek a Egymillió Találkozás Napja aktában.
A többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett játékos még legalább fél évig nem léphet pályára.
Sokan a házi kedvenceikkel érkeztek a kampányzáró rendezvényekre.
Az építési és közlekedési miniszter szerint mindig olyan embereket kell az ország élére választani, akiknek csak a magyar érdek számít.