Nem középiskolás fokon tanítani – a Rubicon alapító főszerkesztője a Mandinernek

Nyitókép: Ficsor Márton

Kezemben tartom a Rubicon négyszázadik számát. A lap elkötelezett történelemszerető olvasói először biztosan a 118. oldalra fognak lapozni, ahogy én is, ott kezdődik ugyanis újranyomva a magazin első, 1990-ben megjelent száma. Az pedig ma már maga is történelem.
Történelmi idők voltak, egyszerre került felszínre minden, amiről korábban nem lehetett beszélni, írni. Ráadásul nem tudhattuk, nem az lesz-e a folytatás, mint a kínai kulturális forradalomban: a hatalom hagyja, hadd nyíljanak meg az emberek: „virágozzék száz virág, nyíljék száz iskola” – mondták, hogy aztán szépen lenyesegessék a virágokat. És mi mégis rögvest 1956-tal nyitottunk.

Azzal a tudattal kezdtek bele, hogy nincs visszaút?
Pontosan, hiszen a nevünk is erre utal. Julius Caesar nagy sikerű hadjáratot vezetett Galliába, de a legfőbb hatalmi szerv, a szenátus féltékeny lett rá, s királyi ambíciókkal vádolták meg a győztes és ezért népszerű hadvezért. A határt jelentő Rubicon folyót a legiók a törvények szerint nem léphették át. Caesarnak a Rubiconhoz érve el kellett döntenie, hogy hazatér egyedül, és ezzel kiszolgáltatja magát ellenfeleinek, vagy a csapataival együtt kel át a folyón, s „a kocka el van vetve”. A Rubicon név innentől kezdve összekapcsolódott a regnáló hatalommal szembeni tudatos állásfoglalással, a régi rendszerrel való szembefordulással, az új út keresésével. Amikor a nevet választottuk 1989 kora őszén, persze nem lehettünk biztosak abban, hogy a fennálló rendszer össze fog omlani, az állampárti, diktatórikus rendszert egy demokratikus rendszer fogja felváltani, s hogy valóban túl lehet lépni az ideologikus, marxista meghatározottságú történelemszemléleten. Így a Rubicon név – a veszélyekkel dacolva is – a megújulás, a megújítás igényét fejezte ki.

Ezzel függött össze az első szám téma­választása is?
1989-ben nemcsak a folyóiratot illetően gondolkodtunk a „minek nevezzelek?” kérdésen, az is napirenden volt, milyen nevet kapjon 1956, az ugyanis egyértelmű volt, hogy ellenforradalom nem maradhat. Pozsgayék erre találták ki köztes megoldásként a népfelkelés kifejezést. A szavak fontosak, beivódnak az ember tudatába, ott megkövesednek, és képesek alapvetően meghatározni a gondolkodást. Márpedig harminc-egynéhány évig azt sulykolták, hogy 1956 ellenforradalom volt. Nem volt fölösleges hát, hogy mi is elvetettük a magunk kockáját, és