A jó történész profi, és meg tudja különböztetni a történelmet a politikától – vallja a négyszázadik számához érkező Rubicon történelmi magazin alapító főszerkesztője. Hova jutott és hova tart a magazin harmincnégy évvel az itáliai folyó jelképes átlépése után? Erről faggattuk Rácz Árpádot.
Nyitókép: Ficsor Márton
Rácz Árpád
Tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte történelem–földrajz szakon. 1989-ben alapította a Rubicon történelmi magazint, amelynek mai napig főszerkesztője. A Rubicon Intézet társelnöke.
Kezemben tartom a Rubicon négyszázadik számát. A lap elkötelezett történelemszerető olvasói először biztosan a 118. oldalra fognak lapozni, ahogy én is, ott kezdődik ugyanis újranyomva a magazin első, 1990-ben megjelent száma. Az pedig ma már maga is történelem.
Történelmi idők voltak, egyszerre került felszínre minden, amiről korábban nem lehetett beszélni, írni. Ráadásul nem tudhattuk, nem az lesz-e a folytatás, mint a kínai kulturális forradalomban: a hatalom hagyja, hadd nyíljanak meg az emberek: „virágozzék száz virág, nyíljék száz iskola” – mondták, hogy aztán szépen lenyesegessék a virágokat. És mi mégis rögvest 1956-tal nyitottunk.
Azzal a tudattal kezdtek bele, hogy nincs visszaút?
Pontosan, hiszen a nevünk is erre utal. Julius Caesar nagy sikerű hadjáratot vezetett Galliába, de a legfőbb hatalmi szerv, a szenátus féltékeny lett rá, s királyi ambíciókkal vádolták meg a győztes és ezért népszerű hadvezért. A határt jelentő Rubicon folyót a legiók a törvények szerint nem léphették át. Caesarnak a Rubiconhoz érve el kellett döntenie, hogy hazatér egyedül, és ezzel kiszolgáltatja magát ellenfeleinek, vagy a csapataival együtt kel át a folyón, s „a kocka el van vetve”. A Rubicon név innentől kezdve összekapcsolódott a regnáló hatalommal szembeni tudatos állásfoglalással, a régi rendszerrel való szembefordulással, az új út keresésével. Amikor a nevet választottuk 1989 kora őszén, persze nem lehettünk biztosak abban, hogy a fennálló rendszer össze fog omlani, az állampárti, diktatórikus rendszert egy demokratikus rendszer fogja felváltani, s hogy valóban túl lehet lépni az ideologikus, marxista meghatározottságú történelemszemléleten. Így a Rubicon név – a veszélyekkel dacolva is – a megújulás, a megújítás igényét fejezte ki.
Ezzel függött össze az első szám témaválasztása is?
1989-ben nemcsak a folyóiratot illetően gondolkodtunk a „minek nevezzelek?” kérdésen, az is napirenden volt, milyen nevet kapjon 1956, az ugyanis egyértelmű volt, hogy ellenforradalom nem maradhat. Pozsgayék erre találták ki köztes megoldásként a népfelkelés kifejezést. A szavak fontosak, beivódnak az ember tudatába, ott megkövesednek, és képesek alapvetően meghatározni a gondolkodást. Márpedig harminc-egynéhány évig azt sulykolták, hogy 1956 ellenforradalom volt. Nem volt fölösleges hát, hogy mi is elvetettük a magunk kockáját, és
kivettük a részünket abból a folyamatból, amely új gondolatokat és új szavakat keresett a múltunkkal kapcsolatban.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
Orbán Viktor kiegyensúlyozottnak tűnik a többpólusú világban.
A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában kijelentette, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”.
A belga Thales vállalat együttműködési megállapodást kötött egy ukrán védelmi céggel, így Ukrajna hamarosan megkezdheti a külföldi rakéták gyártását.
