Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Kiakadtak Magyar Péter szimpatizánsai: kevesebben voltak a vártnál, rossz volt a szervezés, hosszú volt a műsor

2024. június 08. 16:58

Kevesebben voltak a vártnál, nem volt jó a szervezés, sorra lettek rosszul az emberek. Elszabadultak az indulatok a belső fórumokon.

2024. június 08. 16:58
Magyar Péter

 

Nyitókép: Balogh Borsa Dezső

A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai tömegtüntetéseként harangozta be a szombati demonstrációját Magyar Péter. A várakozásokat nem sikerült megugrania, ugyanis fotók és saját híveinek elégedetlen reakciója is azt mutatja, hogy még az április 6-i, Kossuth téri tüntetéshez képest is kevesebben voltak, a februári influenszerek által szervezett tüntetéshez képest pedig jóval kevesebben. Magyar Péter egyébként korábban még azzal fenyegetőzött, hogy majd június 8-án, a Hősök terén nem lesznek olyan békések.

Ezt is ajánljuk a témában

Hősök tere
Forrás: Az M1 Híradó felvétele

A mostani megmozdulás létszáma messze alulmúlta az áprilisi, Kossuth-téri megmozdulást, ez már a Facebook-visszajelzésekből sejthető volt előre is. Már a közösségi médiás reakciókon is látszott, hogy messze nem ez lesz a legnagyobb tüntetés idén. A februári, Gulyás Márton és társai által szervezett rendezvényre összesen 49 ezren, az áprilisi programra 37 ezren, a szombatira már csupán 16 ezren jeleztek vissza Facebookon.

Bár a Telex már a rendezvény elején azt írta, hogy megtelt a Hősök tere, ez gyakorlatilag kizárt, ugyasni a tér egyik felét eleve lezárták, a színpadot pedig a tér közepére húzták fel. Ahogy a fenti drónfotón is látszik, messze nem telt meg a tér.

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza párt élén álló Magyar Péter egyébként hetek óta kampányol az országban, kiabált már templom előtt és elfoglalt egy kávézót, a régóta hirdetett, a budapesti Hősök terére tervezett demonstráció azonban a résztvevők discord-hozzászólásai alapján alaposan félrement. 

Ezt is ajánljuk a témában

A kommentek szerint a szervezés sem volt az igazi, a melegben nem volt vízosztás vagy vízkapu, ehelyett énekkel és mindenféle műsorral húzták az időt. A Feast nevű felhasználó például azt írta:

nem akarok negatívnak tűnni, de 70 percet váratni a tűző napon az embereket énekléssel MP-re elég rossz szervezés szerintem.”

 

A Tamás nevű felhasználó úgy fogalmazott: „mondjuk az időpont valljuk be nem a legjobb választás, este 5-6 órára jobb lett volna”.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Magyar követői a létszámmal se voltak elégedettek. 

Egy kommentelő azt írta: „a színpad a tér közepére van felállítva ezért csalóka, ha onnan fotózod, nem látszik, hogy a másik fele a térnek üres…” hozzátette: „reméljük a propaganda nem fogja kiszúrni”. Arról is írt, hogy „nyilvan a szar origo majd parszaz ember ir ami hazugsag lesz... de az sem igaz h tele a Hősök tere, az influenszer tüntin jóval többen voltak...”

 

 

 

Volt, aki amiatt aggódott, hogy Hont András publicista kiment a tüntetésre, és élő bejelentkezésben mutatta be, hogy bizony nincs tele a tér, ahogy a kommentelő fogalmazott, „ez így csalódás gyerekek”...

Becsatlakozott a beszélgetésbe olyan kommentelő is, aki egyébként kint volt a tüntetésen. Állítása szerint 

a Kossuth-téri tünteséssel összehasonlítva kevesebben voltak a Hősök terén,

 „és valahogy a hangulat is más volt, volt az embernek egy olyan érzése, hogy mi vagyunk a győztes tábor, most meg mindenki a végét várja...”

A Sansen nevű felhasználó a vízkapu hiányát nehezményezte, davidkah pedig hozzátette, hogy „mire MP elkezdi a beszédet, teljesen kész lesz már a tömeg”.

Volt aki azt tette szóvá, hogy „értem én hogy kezdők még, meg minden, de ezt nagyon nem így kellett volna szervezni”, amire más rátromfolt azzal, hogy „mindnekiről szakad a víz, vízosztás alig van. És nagyon hosszú a műsor, sok a fellépő, emiatt van olyan, aki inkább hazament.” 

A legkellemetlenebb pedig az, hogy sokan állítólag orvosért kiáltottak, többen rosszul is lettek, volt, aki már számolta, hányszor hívtak orvost.

 

 

Összesen 404 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Forgalmazó
2024. június 09. 15:15
Magyar a balfaszkirály meg a szektás hívei! Agymosott szarok!
5m007h 0p3ra70r
2024. június 09. 08:17
» orrban 2024. június 08. 21:54 Márki-Zay szerint a Fidesz először támogat meleg főpolgármester-jelöltet«« Ez tökéletesen így van. Karácsony és Demszky mocskos buzik. Vitézy meg homoszexuális.
5m007h 0p3ra70r
2024. június 09. 08:14 Szerkesztve
»orrban 2024. június 08. 22:04 A PEDOFIL HÁLÓZATOT VEZETŐ HÁJMALAC VITÉZIVEL TOVÁBBI BUZICUNAMIT AKAR A MAGYAROKRA SZABADÍTANI!« Magyarország egy “pedofil hálózat”? Wow! Kimaxoltad a saját primitívségedet turbózsellér. 👏🏻👏🏻👏🏻
5m007h 0p3ra70r
2024. június 09. 08:10
Hosszú unalmas piramis előadás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!