Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Szijjártó: Többen átlépnék a „vörös vonalat”, de Magyarország ellen fog állni a NATO-ülésen

2024. április 03. 11:02

„Újra meg újra világossá kell tenni, hogy ez nem a mi háborúnk” – közölte a külügyminiszter.

2024. április 03. 11:02
null

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Magyarország egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni a NATO külügyminiszteri ülésén, amely a katonai szervezetet közelebb vinné a háborúhoz vagy védelmiből támadási szövetséggé alakítaná át – szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A tárcavezető, mielőtt útnak indult volna a NATO brüsszeli külügyminiszteri tanácsülésére, rámutatott, hogy a találkozó napirendjét ezúttal is az ukrajnai háború fogja uralni, ahogy több mint két éve mindig. Ennek kapcsán pedig kijelentette, hogy a NATO védelmi szövetség, és 

Magyarország ellen fog állni azon javaslatoknak, amelyek támadási szövetséggé alakítanák át, miután ez súlyos eszkalációs fenyegetéssel járna.

Úgy vélekedett, hogy erről a témáról a keleti tagállamok tudnak a leghitelesebben beszélni, amelyek a fegyveres konfliktus közvetlen szomszédságában élnek. „A háború szörnyű, természetesen elítéljük, a háborúban emberek halnak meg a szomszédunkban, de mégis ismételten, újra meg újra világossá kell tenni, hogy ez nem a mi háborúnk. Ez nem Magyarország háborúja, de még csak nem is a NATO háborúja” – közölte.   

Magyarország ellen fog állni

Majd a kétnapos tanácskozás legfontosabb céljaként ennek az állapotnak a fenntartását nevezte meg, vagyis annak elkerülését, hogy az ukrajnai háború az észak-atlanti szövetség háborújává váljon. „Mi azt szeretnénk, ha érvényben maradnának azok a közös döntéseink, amelyeket immáron több mint két esztendeje hoztunk közös akarattal, konszenzussal, egyhangú szavazással. Ezek úgy szólnak, hogy a NATO nem részese az Ukrajnában zajló háborúnak, és mindent meg is kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a NATO és Oroszország közvetlen konfliktusát a következő időszakban” – idézte fel. Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy vannak ezzel ellentétes szándékok, tervek, és készülnek ezzel ellentétes előterjesztések, amelyek 

az eddig vörösnek hitt vonalak egy részét bizony átlépnék”.   

Szavai szerint ezen terveknek egyfajta előképei voltak az elmúlt hetekben látható nyilatkozatok nyugat-európai politikusok részéről, akik nem zárták ki adott esetben még a katonák küldését sem Ukrajnába. „Magyarország ellen fog állni minden egyes olyan javaslatnak, amely adott esetben az Ukrajnában zajló háború eszkalációjához, egy világháború közvetlen fenyegetéséhez vezetne, illetőleg amely javaslatok a NATO és Oroszország közötti konfliktus kialakulását vetítenék előre” – jelentette ki.

(MTI)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2024. április 03. 20:47
Eddig mindig ezt hazudtátok kakadu. A végén meg aljasul csicskáztatok, vagy kibasztak bennetelet a teremből. A vétótlan köpcös geci csicska bármit is megszavaz a magyarpusztító hoholoknak, mint eddig is: - 85milliárd eurót, - 50 milliárd eurót, - 5 milliárd eurót, - 13 szankciós csomagot, - pártucat szankcióhosszabbítást 6 havonta, - a fuckrán eu csatlakozási tárgyalások megkezdését, - a korlatlan, vámmentes fuckrán élelmiszer importot (gabona, tojás, méz, étolaj stb.) az eu tagállamaiba, - reverz gázszallitást a magyarok pénzén, - üzemanyagszállítast a magyarok pénzén, - gyógyszer, kötsher szállítását a magyarok pénzén, - a hohol gyilkosok és galiciai zsidók kiképzését, gyógyítását, hédereltetesét Magyarországon, a magyarok pénzén, - magyar honvédek hoholokhoz küldését a nato parancsára. A rohadék zsideszes bandánál nem azt kell figyelni, amit hazudoznak, hanem azt, amit csinálnak.
Málaga21
2024. április 03. 18:54
Csak keményen!
Kovács Ubul
2024. április 03. 16:45
Lavrov kutyája.
Héja
2024. április 03. 16:45
Helyes. Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!