Másrészt pedig az európai integrációnak már az előtörténete is úgy indult, hogy az alapító atyák – például a kereszténydemokrata Robert Schuman, és még inkább eszmetársa, Jean Monnet – kifejezetten olyan struktúrát álmodtak meg, amelyben a főhatóságnak, azaz a mai Bizottságnak a kormányokét felülíró szuverenitása van. Sulyok Tamásnak ezt nem feltétlenül kell tudnia, bár ha nem tudja (amit őszintén szólva kétlünk), akkor praktikusabb, ha nem is beszél róla.
Azt viszont tudnia kell, hogy amit szintén mondott – t.i. szerinte a köztársasági elnök nem része a hatalmi ágaknak (tehát nem vonatkozik rá a hatalmai ágak elválasztásának elve, nyugodtan működhet a kormányfő meghosszabbított aláíró karjaként) -, az badarság. Az elnök, aki szükségállapot idején mindenkire kötelező rendeleteket hozhat, egyébként pedig a hadsereg főparancsnoka, és bizonyos esetekben feloszlathatja az országgyűlést, ne lenne szuverén hatalmi tényező? Tudjuk, hogy a kormány az új alkotmány elfogadása óta ezt a játékot játssza – de biztos, hogy át lehetne menni ezzel az állítással egy alkotmányjogi vizsgán (mikor még a bukott előd, Novák Katalin is a saját szuverenitása végzetes beszűkülésével indokolta a lemondását)?
A köztársasági elnök az alaptörvény szerint a nemzeti egység megtestesítője – annak az egységnek, amely a kegyelmi botrányban súlyos sebet kapott. De lehet-e új egységet teremteni úgy, ha az államfő a legmegosztóbb témákban már előre a legmegosztóbb politikai szereplő hamis álláspontjára helyezkedik?”