A svédeknél beemeltek nőket a döntéshozatalba és ez jelentősen növelte a férfiak (!) életminőségét

Fotó: Skrabski Fruzsina Facebook-oldala

„Anyukám szerint kommunista ünnep a nőnap, úgyhogy nem ünnepeltük. Persze hazavittük a virágot, amit iskolában, munkahelyen kaptunk és ennyi.

Anyák napjának se volt nagy nimbusza otthon, azt se kellett ünnepelni.

Én azonban anyaként, nőként szeretem. Amúgyis jó magamat ünnepeltettni…

De a nőkről szeretnék írni, nem is annyira ünnepélyesen, hanem olyan félfeministaként. Olyan családban nőttem fel, ahol anyukám sikeresebbnek tűnt, mint apukám, hiszen sokat szerepelt, professzor volt, tanszékvezető. Bár apám is sokat szerepelt, egyetemi tanár volt és tanszékvezető, de mégse volt annyira a fényen, mint édesanyám.

Otthon, apukám hatalmas tisztelettel beszélt velünk. Hölgyek voltunk, ő meg lovag. Ebben nem volt verseny. Tisztelet volt: oda-vissza. Ő volt a hős, erős, harcos férfi, mi pedig a hős, harcos nők, akiket az erős férfi megvédett.

Így van most is. Van egy hős, erős, harcos férjem, aki megvéd és vannak csodás szüleim akik túlvilági erővel támogatnak.

De elkanyarodtam a nőktől. Szóval félfeministaként azt gondolom, hogy nagyon nagy szükség van ránk és kicsit szomorúan nézem, amikor csak férfiak döntenek. Bár azt gondolom, hogy ezeknek a férfiaknak vannak feleségeik, akik azért ott vannak a döntésben, mert a házasságban kettenegyek, magasabbrendű lényekké válunk. Közös agyunk van – mondta mindig anyukám, apukámra.

Tehát valahol mégis ott van a férfiban a nő, ha fizikailag nem is…

De azért na! Jobb lenne, ha fizikailag is ott lennénk!

Szerintem tényleg van női erő, ami unortodoxabb, mint a férfi gondolkodás. Ami talál megoldást a racionalitás felett, mellett, mögött.

A nő számomra a megértés, befogadás, összefogás.

A szüleim kutatásaiból is kiderül, hogy a férfi számára a szűk család (feleség, gyerekek) a legfontosabb egészségvédő faktor, a nők számára pedig a nagycsaládi, baráti közösség, a háló.

Mi, nők egy ilyen nagy bizalmi hálóban élünk és mindig ahhoz az emberhez fordulunk, aki a hálónkban számunkra a legkompetensebb, lehet az a szomszédnéni, a boltos vagy az unokatestvér. A férfi meg csak néz, hogy micsoda boszorkányság, hogy ezt is elintézted…

Van egy mondás, hogy a nőnek az a fontos, hogy milyen lakásba megy haza, a férfinek meg az, hogy milyen nő van otthon.

Ezt élem meg minden nap, hogy én gyújtom meg az otthonunk melegét. Én vagyok a kedves, vidám, gondoskodó, okos – ez boldoggá tesz engem is és viszont.

Micsoda varázsló szerep! Megvigasztalni a gyereket, felvidítani a férjet, finom ebédet készíteni, este pedig megváltani a világot!

Gyakran szeretném mostanában megállítani a pillanatott, mert úgy érzem, hogy ennél már nem lehet jobb!

Szóval ki lehet hagyni a nőket, arra hivatkozva, hogy neked erre nincs időd, mert első a család, te ezt nem birod, mert gyenge vagy. Pedig az okos nő, tud egyszerre száz helyen lenni, hogy hogy csináljuk, nem tudom, de tény, hogy képesek vagyunk rá!

Nyilván első a család és a beteg gyerek miatt még az elnökké avatásunkat is lemondjuk, de pont ezt oldja meg ma már sok családbarát cég, hogy lehetünk a gyerekünkkel, de el tudjuk végezni a munkánkat is. Vannak erre jól működő gyakorlatok.

Apukám írta, hogy a svédeknél beemeltek nőket a döntéshozatalba és ez jelentősen növelte a férfiak (!) életminőségét.

A társadalmi tőke legalább olyan hasznos, mint a pénzügyi tőke, de ahhoz nők is kellenek…”