A nap, amikor hadat üzentünk a liberális európai elitnek és megkezdődött a szabadságharc

2023. szeptember 21. 05:51

Orbán Viktor szerint „a nyugati elitek gondolkodása kész agyrém”.

2023. szeptember 21. 05:51

Éppen egy héttel ezelőtt vette kezdetét az V. Budapesti Demográfiai Csúcs, amelyen vezető európai politikusok, egyházi személyek, a tudományos és társadalmi élet kiemelkedő szereplői vettek részt. A család témája köré épített nemzetközi tanácskozás alaphangját Novák Katalin adta meg. A köztársasági elnök arról beszélt, a magyarok szabadságharcosok örökösei, mindenfajta elnyomást ösztönösen elutasítanak, majd – utalva a kortárs ideológiai küzdelmekre – hozzátette: ma a családok szabadságharca zajlik. Ha a gyermektelenség válik általánossá, szeretett világunk szertefoszlik, a Földre is csak akkor van értelme vigyázni, ha vannak gyermekeink, unokáink, akikre hagyományozhatjuk, fogalmazott Novák Katalin, aki a rendezvényen meghirdette „a családok szabadságharcának 12 pontját”. 

Ezek között szerepel például a családpárti döntéshozók követelése, a gyermekeink identitásának védelme, az idősek megbecsülésének igénye, de az is, hogy a vágyott gyermekek megszületésének nem lehet akadálya a család anyagi körülménye. Novák Katalin arról is beszélt, a magyarok nincsenek egyedül a családok szabadságharcában, körvonalazódik az a nemzetközi szövetség, amelyben politikusok, tudósok, egyháziak és civilek együtt vívják a harcot. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ennek pedig Olaszország miniszterelnöke adta ékes példáját. Giorgia Meloni beszédében azt hangsúlyozta, Európában családellenes hangulat uralkodik, Olaszország ugyanakkor látja a problémát és csatasorba áll. „Munkánk elsődleges célja, hogy lényeges kulturális változást érjünk el” – fogalmazott, majd arra figyelmeztetett, jelenleg „olyan kort élünk, amikor minden, ami fontos önmeghatározásunk szempontjáról, támadás alatt áll”, a család intézményét is ideológiai alapon aknázzák alá. Támadják identitásunkat, nemzeteinket, vallásunkat, támadják mindazokat az elemeket, amelyek felépítették a civilizációnkat, sőt, támadják magát Istent is – mutatott rá az olasz miniszterelnök. Mindezeket tehát meg kell védeni, szólított fel a küzdelemre Budapesten Giorgia Meloni. Hangsúlyozta: 

Olaszország elismeréssel és csodálattal figyeli Magyarország eredményeit ezen a területen, szerinte Európának a magyar példát kell követnie.

Ezt is ajánljuk a témában

A konferencián a magyar miniszterelnök is felszólalt. Orbán Viktor arról beszélt, Európát egy progresszív és liberális elit vezeti, ráadásul „ez az elit mindenféle sületlenséggel és képtelenséggel van elfoglalva, mint annak idején a szovjetek, akik azt hitték, meg lehet fordítani a világ teremtett rendjét”. Bár az Európai Parlament azóta megszavazta, hogy a férfiak is szülhetnek gyermeket, de ahogy a szovjetek terve dugába dőlt, nem jósolunk nagy jövőt a liberálisoknak sem, tette hozzá, majd rámutatott: antropológiai és stratégiai értelemben is meghekkelték a társadalmat, elterjesztve, hogy az egyén a világon a legfontosabb és nem létezik semmi, ami annál jelentősebb volna. „”

A nyugati elitek gondolkodása kész agyrém” – mondta Orbán, aki szerint ez a gondolkodás blokkolja a demográfiai válság megoldásának vágyát. 

A félelem defetistává tesz minket – figyelmeztetett. Ezzel szemben Magyarország mozgásba lendült, „sok projektünk fut mostanában”, de semmiben sem vagyunk olyan optimisták, mint a demográfia területén. Azonban „több kell, Magyarországnak új eszközöket kell bevetnie”, hangsúlyozta, jelezve: az első családpolitikai szakasz lezárult, most elkezdődik a második szakasz. Ennek jegyében a kormány szeretné, ha már a háromgyermekes édesanyák is mentesülnének a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége alól, jelentette be Orbán Viktor. Beszélt arról is, hogy le kell váltani a liberális diskurzust, a jövő évi európai parlamenti választásokon a családbarát erők győzelmére van szükség, hogy aztán megvalósulhasson az európai családbarát fordulat. 

Az V. Budapesti Demográfiai Csúcsról szóló tudósításainkat ide kattintva böngészheti.

Kapcsolódó cikkek

 

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 26. 11:30
Orbán egy zseniális politikai vezetö, mellette a hazaáruló csibészek joggal nem jutnak labdához, ezért próbálják hazugságokkal, trágáságokkal támadni, de ö csak nevet rajtuk. Az ellenlábasait és ellenségeit ezért az unióban is, itthon is majd megeszi a frász, mert érzik, hogy ezt a hegyet nem fogják tudni megmászni. Ami pl. a nemzetellenes ballibsi magyar ellenzéket illeti, - akik már eszelös ámokfutókká lettek ettöl a belsö gyötrelemtöl -, ök még oxigén palackkal sem tudnák megmászni Orbán kukába dobott, elhasznált papucsát sem. A gyurcsányista ellenzék annyira utálja a saját hazáját, a saját hopnfitársait, hogy ök a magyarok minden sikerét egy sorscsapásként élik meg. Az ellenzéket egyáltalán nem érdeklik se a választók, se az ország. A Fidesznél Magyarország számára még évtizedekig nem lesz jobb alternatíva. Elöbb ki kell halni a gyurcsányistáknak ahhoz, hogy egy valóban új, normális nemzedék szerephez juthasson.
bagira002
2023. szeptember 22. 02:57
Nyugat önmagát felfaló gazdagságtól no meg a kábítószertől meghülyült Föld szégyene. Azt a réteget rántaná le a nyugati mocsokba akikből él maga alól kitrágyáztat .
Namond
2023. szeptember 21. 19:05
Orbán egy szőrehullató, egyre meztelenebb, sunyin sunnyogó vidéki, PROLI róka.
Lajoss
2023. szeptember 21. 17:56
Komplett idióta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!