„Jó napot kívánok, Béla vagyok, nőgyógyászatra érkeztem!”

„- Hé, ez az én mentőkabinom! Ki maga?
- Én a szakállas nő vagyok, és a nőké az elsőbbség!” 

– sokaknak ismerős lehet az Űrgolyhókból ez a párbeszéd, amikor is Lord Kobak kétségbeesetten menekülni próbál, ám egy ránézésre 150 kilós, női ruhába öltözött bariton hangon dörmögő szakállas férfi elhappolja előle a mentőkabint. 

Felettébb furcsa – nehéz egyáltalán szavakat találni arra, milyen érzések kavarognak az emberben, amikor abba gondolunk bele, hogy ebben az 1987-es filmben ez még groteszk viccnek számított (ahogy a nézőközönségnek is még hosszú évek múltán is), ma már pedig egyesek erről komolyan beszélnek. Amerikában pódiumbeszélgetéseket kell hallgatni arról, hogy férfi nem tud szülni? Hát igen, welcome to 2023! 

Ebből a rövid bevezetőből nem nehéz kitalálni, hogy pontosan mire is akadok kilyukadni. Itt van nekünk Elvira. Aki nőnek hiszi magát, személyi okmányaiban, így születési anyakönyvi kivonatában (!) is az áll, hogy nő. Röviden összefoglalva az esetet: 2021-ben kiderült, hogy a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartja nyilván, így nem vonatkoznak rá a nők 40 év munkaviszony utáni kedvezményes nyugdíjazására vonatkozó szabályok. Elvira a Háttér Társaság segítségével bíróságon támadta meg a határozatot, a bíróság pedig kimondta, hogy transz nőknek is jár a „Nők 40” kedvezményes nyugdíj.

Végülis, mondhatnánk, jópofa dolog ez. Ki ne vágyna arra, hogy mondjuk példának okáért dolgozgatunk szépen, aztán 39,5 év után úgy döntünk, hogy nők vagyunk - és Kovács Béla...bocsánat, Beáta fellélegezhet, hogy végre elmehet nyugdíjba. Tisztázásképp: nem azon van a hangsúly, hogy irigykedni kellene arra, aki ilyen cselezgetéssel elmenne 40 év szolgálati idő után nyugdíjba. Sőt, a szerző szerint nagyon is égető szükség lenne arra a diskurzusra, hogy vajon ugyanezen kedvezményes nyugdíjjogosultságot hogyan és miképp lehetne a férfiakra (biológiai férfiakra) kiterjeszteni, ha már egyszer jóval alacsonyabb a várható élettartamuk, mint a nőknek.

Ez bőven megér egy külön okfejtést, de a hangsúly a jelenlegi írásban nem ezen van. Nem is feltétlen azon, hogy Elvira férfi-e vagy nő – ezt majd a minket követő régészek pár száz év múlva úgyis megválaszolják. 

A hangsúly azon van, hogy mindebből a jelenségből mi következik, és hogy reagálunk rá.

Van egyrészről a kormányzati reakció, és érdemes ezzel kezdeni. Ez (nagyon-nagy mértékben lesarkítva) a „na jó, velünk ne szórakozzanak” nyomvonalon helyezkedik el, a célja pedig az, hogy a jogalkotásba, a mindennapi életbe ne keverjük bele az emberek egyéni érzéseit arról, hogy ő most épp nőként, vagy férfiként tekint magára.

Van aztán egy ettől eltérő álláspont, amely némi általánosítással olyan passzusokban foglalható össze, mint

„Emberekről van szó! EMBEREKRŐL!"
„Miért kell őket vegzálni, mit ártanak ők neked?"
„Hadd élje békében a mindennapi életét!"
„Ez a legfontosabb? Senkinek semmi baja nem lesz attól, ha szabadon hagyjuk őket élni!"
„Ha ő így boldog, akkor legyen így boldog!" 
„Téged mégis hogy érint, hogy ő transznemű?" 

Ezeket valószínűleg már mindannyian hallottuk ilyen-olyan formában, kiegészülve még esetleg a gunyoros nevetségessé tétellel, amely az ilyen hírek kapcsán a Telex-444-tengelyről csordogál le az ő olvasóik felé.

Az élet iróniája, hogy ezen álláspontokra a legjobb elrettentő példát pont az az Amerika szolgáltatja, amelynek „szabadságát” és „életigenlését” ugyanezen réteg ünnepli. Ott érdekes mód már nem igazán azt kérdezgetik az emberek, hogy „mit ártanak ők neked?”, hanem inkább azt, „miképp lehetne a biológiai nőket megvédeni ettől?” Lásd Lia Thomas esetét, aki férfiként köröket vert női versenytársaira úszásban, valamint lásd a gendervécék ügyét, ahol a nők inkább azt kérdezgetik, miért kell beengedni a fütyis néniket a vécékbe.

Ahogy már arra utaltam a régészeknél, a biológiát nem nagyon érdekli, ki mikor minek érzi magát. Lia Thomas mindig is férfi marad. Ahogy Elvira is. A gondolatot azzal érdemes tovább görgetni, hogy ha a biológia ennyire megtéveszthetetlen, akkor vajon a társadalom is az? 

Lehet, hogy erre a kérdésre a válasz „nem”, és szükség lenne a gendervécékre, arra, hogy nők és férfiak közösen (vagy épp összevissza) indulhassanak csapatversenyeken. Érdekes kérdés, hogy akkor mi az, ami még „idejétmúlt” egy ilyen társadalom szerint? A női és férfi vécé mindenképpen. A női és férfi kategóriák sportban mindenképpen. „Idejétmúlt” lesz-e vajon a nemek szerint megoszló fizikai fittségi teszt is a rendvédelmi szerveknél, vagy a hadseregnél? „Idejétmúlt” lesz vajon a nőgyógyászat, az andrológia? Kovács Beáta melyikhez forduljon majd, miután megkapja a „Nők 40” kedvezményes nyugdíjjogosultságot? Nőgyógyászhoz? És ha a doktor nem látja el, mert hát azt látja, hogy bizony Beáta egykor még Béla volt, akkor kirúgás vár rá, vagy egy per, ami szükségtelenül meghurcolja az így is agyonterhelt orvost? 

Lehet persze erre az a kontra, hogy „ugyan már, kedves szerző, paranoiás idióta vagy, ezekről senki, de SENKI nem beszél”. Hááááát... az Űrgolyhók idejében még szakállas nőkről sem beszélt senki, nemhogy szülni akaró férfiakról. Úgyhogy én inkább óvatos lennék.

És az olvasókat is arra invitálnám, mérlegeljék óvatosan, hogyan közelítik meg a társadalmi megtéveszthetetlenséget ebben az egész kérdéskörben. Nagy kihatása van jövőnkre. 

Nyitókép: Anatoliy Cherkasov / NurPhoto / AFP