A nemzeti konzultáció megmutatja Brüsszel valódi arcát 

2023. november 30. 11:48

2023. november 30. 11:48
Dornfeld László
Dornfeld László

Az Európai Bizottságot nem foglalkoztatja a magyar nemzeti konzultáció – válaszolta a testület szóvivője újságírói kérdésre, majd hozzátette azt is, hogy a konzultációban foglaltak mind valótlanok, és a magyarok tájékozódjanak európai uniós forrásokból. A válaszban rejlő logikai ellentmondást most hagyjuk, inkább ejtsünk pár szót arról a cinizmusról, hogy Brüsszel máris félretolná a magyar emberek véleményét, holott a konzultáció csak most indult. Pedig sikeres műfajról beszélhetünk, amely közel hozza az emberekhez a legfontosabb politikai sorsdöntéseket, és a négyévenkénti választásokon kívül is bevonja őket a kormányzati döntésekbe. A holland választási eredmények fényében talán nem véletlen, hogy a nyugati vezetők ódzkodnak attól, hogy megkérdezzék a polgárok véleményét az általuk képviselt legfontosabb kérdésekben, mint amilyen a háború, a genderügy vagy a migráció.

Miközben félrelöki a magyarok véleményét, aközben Brüsszel saját konzultációját a magasba emeli mint társadalmi felhatalmazást a föderális Európa megteremtésére. Pedig az Európa jövőjéről szóló konferencia webes felületén alig 50 ezer ember vett részt a párbeszédben, a számot csak a kontinensszerte megtartott több ezer rendezvény 650 ezer résztvevője ellensúlyozná némelyest.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Kapcsolódó cikkek

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tommaso
2023. november 30. 14:48
Nem HUXIT, csak FIDEXIT !! Mi, többségben lévő magyarok, maradunk Európában.
Tommaso
2023. november 30. 14:47
Az elejétől a végéig hazug nemzeti Inzultáció megmutatja, Brüsszel demokratikus arcát. És Orbán határtalan ragaszkodását a teljhatalmához. amiért minden aljasságra képes. Orbanisztán lakosságszámra és gazdasági súlyára nézve is az EU kb 1-1,5%.-a. És mivel a felmerülő kédésekben általában senki nem áll Orbánék mellé, magyarul mindenki, 700 millió európai ellenük van, teljesen értelmetlen az EU-val kapcsolatos (többnyiire hibás ) elképzeléseikről hadoválni, mert ezzel csak a súlyos belpolitikai-, pénzügyi-, egészségügyi-, oktatási-, s gazdasági gondokról terelnék el a figyelmet.
muanyag-tojas-23
2023. november 30. 12:00
HUXIT!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik