Európa védtelen

Hónapok óta a világtérképet nézegetem. Léteznek olyan honlapok, amelyeken akkurátusan kiszínezik azokat az országokat, ahol éppen valamilyen fegyveres konfliktus zajlik. Klasszikus háború, terrorcselekmények, polgárháború, fegyveres gócpontok, drogháború –  agyközpontja válogatja, melyik milyen színt kap, ami közös bennük:

A Hamász szombat reggeli vérengzése már a harmadik olyan világot megrázó esemény, amire elméletileg felkészülhettünk volna, de valamiért nem hittük el, hogy bekövetkezhet.

Ugyanígy jártunk a világméretű pandémiával és az orosz-ukrán háborúval is. A lehetőségről többször többen beszéltek, de nem gondoltuk komolyan, hogy a rémálom valóra is válhat.

Most azt a forgatókönyvet toljuk arrébb, miszerint a következő időszakban Irán és Törökország újraosztja a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, egyesek óvatosan Kínára és Tajvanra is odasandítanak.

A klímaváltozásról és a nyersanyag kérdéséről most ne is beszéljünk.

És akkor itt érdemes összegezni az elmúlt évek tapasztalatát: bárhol bármi rossz történik a világban, a különböző okokból útra kelő tömegekben közös, hogy az elsődleges célállomásuk Európa.

Védtelen katonai szempontból. Most még bízunk a NATO-ban, de azért tudatosítsuk magunkban, hogy a NATO két meghatározó haderejét az Amerikai Egyesült Államok és Törökország adják. Egyik sem érdekelt Európa védelmében. Uniós haderőnk nincs. Az ellenérdekelt szövetségeseink – szokjuk ezt a látszólagos oximoront! – pro bono nem fogják ellátni a mi védelmünket. Cserébe nem tudunk mást adni, mint ezt a fél kontinenst, konkrétan a szülőföldünket, hazánkat, Európát mint helyet – tehát csak azt kínálhatjuk fel nekik, amit meg kellene védetnünk velük.

Európa védtelen mentális állapotát tekintve. Nem tudjuk megmondani, hogy micsoda Európa, hová tart, mik a céljai, mire irányul a közös európai akarat, vagy van-e ilyen egyáltalán. A brüsszeli újbeszél értelmetlen, a szavaik nem találják el a valóságot.

Európa védtelen szellemi értelemben. Elfogyott az európai gondolat. Az elmúlt évtizedekben semmi olyant nem találtunk ki az Unióban, ami legalább a gőzgép halvány árnyékához mérhető lenne. A világ nagyobbik része számára teljesen érdektelen, hogy miről mit gondolunk.

Európa védtelen spirituális értelemben is.

Egyfajta végjátékként elszöszölünk az ember utáni gender százannyi változatával, „a kollektív öngyilkosságunk” (Kertész Imre vonatkozó gondolatait ajánlom szíves figyelmükbe) egyben igazolása is lesz az áldozatiság kultúrájának. Abban a pillanatnyi csendben, amíg a kivégzőosztag újratölt, ezt lehet majd hallani az önként felsorakozó európaiaktól: ugye, mi megmondtuk, hogy áldozatok vagyunk.

—
Vagy elkezdünk úgy viselkedni, ahogyan azok az őseink viselkedtek, akik Európát terraformáló világhatalommá tették. Volna itt minimum kétezerötszáz évnyi példatár.

Nyitókép: MAHMUD HAMS / AFP