„Közvetlen szomszédunkban háború zajlik, ömlenek nyugat felől a fegyverek – és semmi tárgyalás… A világ tényleg nem képes tanulni a történelemből?
Lassítsuk le ezt a történetet, és szálazzuk szét! A háború hogyanja tekintetében igenis tanult az emberiség. A mai ember már elképzelhetetlenül hatékony technológiával indíthat el és vívhat háborúkat. Egykor az első világháború nagy leleményei közé tartozott a repülő. Ennek alapja pedig az volt, hogy néhány arisztokrata, úri passziójának engedve, fölrepült és forgott fent körbe-körbe. Ma pedig lassacskán drónok veszik át a hadirepülők szerepét, ám kétségtelenül ez is háború…
Eddig mintha keserű irónia volna a válasza.
Valójában oda akarok eljutni, hogy ne legyünk képmutatók, tartsunk önvizsgálatot. Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a háborúról, mintha az előző harminc évben béke honolt volna az egész világon. Az orosz–ukrán háború kitörésének napján, amikor elindult az orosz hadigépezet, tizenhat helyen volt háború a földön, csak erről mi, európaiak nem beszéltünk, messze voltak. Ámbár az európai és amerikai fegyvergyártók jól jövedelmező üzleteket kötöttek Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában. Ezek a harcok évek, évtizedek óta folytak, fegyverrel, vérontással, pusztítással. Tehát amikor elkezdjük keresni az orosz–ukrán konfliktus felelőseit, ne álljunk meg az agresszornál, egyetlen ügyeletes démont kijelölve, akit ha legyőzünk, akkor aztán már tényleg végleg beköszönt a békekorszak. Nevezzük nevén a felelősöket mind: elnököket, tábornokokat, fegyvergyárosokat, politikusokat és a mögülük kikandikáló egyéb nagy embereket!
Mindannyian érdemben felelősek?