Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a háborúról, mintha az előző harminc évben béke honolt volna az egész világon. Interjú.
„Közvetlen szomszédunkban háború zajlik, ömlenek nyugat felől a fegyverek – és semmi tárgyalás… A világ tényleg nem képes tanulni a történelemből?
Lassítsuk le ezt a történetet, és szálazzuk szét! A háború hogyanja tekintetében igenis tanult az emberiség. A mai ember már elképzelhetetlenül hatékony technológiával indíthat el és vívhat háborúkat. Egykor az első világháború nagy leleményei közé tartozott a repülő. Ennek alapja pedig az volt, hogy néhány arisztokrata, úri passziójának engedve, fölrepült és forgott fent körbe-körbe. Ma pedig lassacskán drónok veszik át a hadirepülők szerepét, ám kétségtelenül ez is háború…
Eddig mintha keserű irónia volna a válasza.
Valójában oda akarok eljutni, hogy ne legyünk képmutatók, tartsunk önvizsgálatot. Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a háborúról, mintha az előző harminc évben béke honolt volna az egész világon. Az orosz–ukrán háború kitörésének napján, amikor elindult az orosz hadigépezet, tizenhat helyen volt háború a földön, csak erről mi, európaiak nem beszéltünk, messze voltak. Ámbár az európai és amerikai fegyvergyártók jól jövedelmező üzleteket kötöttek Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában. Ezek a harcok évek, évtizedek óta folytak, fegyverrel, vérontással, pusztítással. Tehát amikor elkezdjük keresni az orosz–ukrán konfliktus felelőseit, ne álljunk meg az agresszornál, egyetlen ügyeletes démont kijelölve, akit ha legyőzünk, akkor aztán már tényleg végleg beköszönt a békekorszak. Nevezzük nevén a felelősöket mind: elnököket, tábornokokat, fegyvergyárosokat, politikusokat és a mögülük kikandikáló egyéb nagy embereket!
Mindannyian érdemben felelősek?
Úgy általában a nyugati ember is, aki azzal áltatta magát, hogy vége van a történelemnek, s jön egy kedves, lágy korszak, amelyben az emberiség minden konfliktusa elenyészettnek nyilvánítható, és legfeljebb filmekben, videójátékokban éli ki agresszív természetét. Holott, ismétlem, az egész hazugság volt. A német, orosz, amerikai, cseh és még ki tudja milyen hadiipar az elmúlt évtizedekben is szépen virágzott. Csak éppen, ideiglenesen, távol voltak tőlünk a konfliktusok; ki lehetne számolni, hány áldozata volt azoknak is… Szóval az európai embernek addig kellene elvégeznie ezt a számvetést, szembesülést, amíg megteheti. Mert nem biztos, hogy erre még lesz mód, ha eszkalálódik a háború, és a mi fejünkre zúdulnak a bombák, a mi fiaink jönnek haza koporsóban, és mi fogunk Budapesten pincében meghúzódni.”
Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Jakub Kaczmarczyk
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
A legmagyarabb Habsburg személyéről, csodálatos örökségéről a Habsburg Történeti Intézet könyv és kisfilmek formájában is megemlékezik.
Titkos napló leplezi le, hogyan bántak 1919-ben a védtelenül maradt többségi nemzettel az ukrán soviniszták az első világháború után.
Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden demokrácia életében újra és újra felmerül.
A hazai kávézás történetét talán még sosem tálalták elénk ilyen okos, mégis szórakoztató módon, ráadásul közpénz felhasználása nélkül.
„Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek?” – vetette fel a Nobel-díjas író.
Míg Bandholtz tábornok lovaglóostorral kergette el a Nemzeti Múzeumtól a betolakodókat, addig a magyar tiszt furfanggal igyekezett menteni a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum kincseit.
A beszámolók szerint a támadásban egy erőmű és több lakóház is megrongálódott.
A verőfényes Szent Péter teret teljesen megtöltötte a pápa szavait hallgató tömeg, amely egészen a térre vezető sugárút közepéig ért.
