„Legkésőbb az alaptörvény elfogadásának napján kiderült, hogy a demokráciát Magyarországon nem sikerült konszolidálni. Mik lehetnek ennek az okai?
Ennek nyilvánvalóan történelmi, szociológiai és jogi okai vannak. Értelmezésemben a rendszerváltozás és a 2010 közötti időszaknak a demokratikus átalakulásról kellett volna szólnia. Ez több szintű folyamat. A demokratikus intézmények példátlan gyorsasággal létrejöttek, de a tanulási folyamat elmaradt. Azzal a nagyon evidens dologgal ugyanis nem számolt az úgynevezett rendszerváltó politikai elit, hogy a demokrácia, s ahhoz kapcsolódón a jogállam, az emberi méltóság, az emberi jogok és sok minden más hozzá kapcsolódó érték, nem lesz automatikusan működőképes egy olyan társadalomban, amelynek alig-alig van bármiféle tapasztalata a demokratikus működésmódról. És nemcsak a politika, hanem a mindennapok szintjén sincs, hiszen a hétköznapi élet demokratikus momentumai is hiányoztak, kezdve a másik ember meghallgatásától, az emberi méltóság elfogadásáig. Ez a tanulási folyamat elmaradt, és ennek az ára az, hogy nagyon könnyen visszahozhatók voltak a korábbi elnyomó rendszer reflexei.
Ez egyszerűen dőreség volt, vagy a húsz év valóban kevés volt ehhez?
Történelmi értelemben bizonyosan kevés, egy ilyen tanulási időszak sokak szerint egy generációt is fölemészt, dehát Magyarországnak nem igazán vannak demokratikus hagyományai, se a második világháború előtt, sem korábban. Csak nagyon rövid olyan időszakai voltak a történelemnek, amikor intézményes próbálkozásaink voltak. Ez azt jelenti, hogy nem alakultak ki azok a mechanizmusok sem, amelyek egy válság esetén a demokrácia fennmaradását biztosítanák. Annak idején, a 90-es évek elején egyrészt sokan úgy vélték, hogy a piacosítás önmagában hordozza a demokratikus igények megtestesülését, tehát ott, ahol kapitalizmus működik, eleve demokráciáról lehet majd beszélni. Tudjuk, hogy ez nem így van, számos olyan példát lehetne említeni, ahol működik ugyan a kapitalizmus, de nincsen demokrácia.