„A diplomamunkámat, aztán a doktorimat is arról kezdtem el írni, hogy milyen jelentősége van a kultúrák közötti kommunikációban, hogy eltérő történelmet tanulnak a magyar és a román diákok. Konkrétan: a román állam legnagyobb ünnepe, december 1., az Trianon, a mi gyásznapunk. Egyik ünnepli és igazságosnak tartja, másik sír és végtelenül igazságtalannak tartja. Mégis tudunk egymással beszélni, egy szövetségben vagyunk. Az oroszok mindig mást gondoltak a II. világháborúról és 56-ról, mint mi.
Számukra a szovjet katona a legnagyobb hős, aki a vérét adta, hogy felszabadítsa a világot a fasizmus alól (most is ez az érv). Amikor kint forgattuk Moszkvában az Elhallgatott gyalázatot, akkor a volt szovjet katonát ingyen hozta a forgatásra a taxis, hiszen ő a világ hőse és a legnagyobb múzeumuk a dicsőséges katonákat mutatja be.
Mi közben számoljuk a százezreket, milliókat, akiket megerőszakoltak, elhurcoltak, megöltek, tönkretettek. Értékvita, amiben sose lehet győzni. Máshogy írt történelem. Ez van. A szovjet hősi emlékművet már Tarlós István is be szerette volna tenni egy temetőbe. Nem sikerült, mert az oroszoknak nagyon fontos elvi kérdés, hogy álljanak az obeliszkek. Olyan fontos, hogy akár gazdasági hasznunk is lehet belőle. Ilyen világ ez. Azon csodálkozom, hogy ezen bárki csodálkozik. Mindig ilyen volt.”