Tusványosi narratívák

„Napról napra haladunk az összeütközés felé, az egymillió dolláros kérdés, hogy ez elkerülhető-e. Az elmúlt háromszáz évben tizenhat olyan eset volt, amikor a világ vezető hatalma mellett trónkövetelő lépett fel, ebből tizenkettő háborúval végződött. Majd azt is hozzátette, hogy ez a »nagyfiúk« játszótere, nekünk magyaroknak ebbe közvetlenül biztosan nincs beleszólásunk. De beszéde további részében arról is szólt, hogy mi az, amit viszont meg lehet és meg is kell tennünk, szem előtt tartva az erdélyi fejedelmek híres krédóját, miszerint nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet.

Az egyik döntő feladatunk saját nemzeti hatáskörben az, hogy a végsőkig kitartsunk az ezzel párhuzamosan zajló globális identitásháborúban, ami a család, a nemzet és végső soron az európai kereszténység ellen folyik. És amelynek alapját az a háromszáz évvel ezelőtt létrehozott utópia képezi, amely úgy vélte, hogy rövidesen megszűnik minden vallás, mert eljön az Ész végső győzelme, és a racionális verbalitás tudományossága elhozza a történelem végét. Lehetett volna így is, tette hozzá, de nem így lett, sőt éppen az derült ki, hogy a szakrális szellemi talapzat nélkül minden nagy kultúra lehanyatlik és elpusztul. Ma éppen az okozza a vesztünket, hogy – amint fogalmazott – hedonista pogányokká váltunk.

Bár Orbán Viktor általában nem szokott a szomszédba menni intellektuális bátorságot kölcsönkérni, feltehetőleg e szentencia kimondása igényelt némi elszántságot. És nem zárhatjuk ki azt sem, hogy valójában ez volt a méltó válasz arra, hogy a budapesti amerikai nagykövet Pride-on elmondott, nyíltan uszító beszédében az LMBTQ magyar aktivistáit egyenesen Kossuthhoz és Petőfihez hasonló hősökként ünnepelte. Nincs hová hátrálnunk, mert a történelmi időben a meghátrálás az öngyilkossággal egyenlő. Így legyen.”

Nyitókép: Facebook