„A baloldal már belebukott a dollárbotrányba, csak még nem szóltak nekik” – Békés Márton a Mandinernek

A nemzetbiztonsági bizottság kezdeményezése nyomán a titokgazda Nemzeti Információs Központ részben feloldotta a baloldalhoz a választások előtt külföldről érkező támogatások hátteréről készült titkosszolgálati jelentést. Ezekből a szövegekből világosan kiderült, hogy közel kétszer annyi pénz érkezett az Amerikai Egyesült Államokból a baloldali térfélre, mint amennyit a baloldal bevallott. Ráadásul félelmetesen szövevényes ezeknek a pénzeknek az útja. Mi történik itt – túltekintve a puszta pénzösszegek szintjén? Miféle tesztterületet akartak csinálni Magyarországból már megint? És kik?

A helyzet valójában nem olyan bonyolult, sőt, egészen egyszerű. Röviden: az Amerikai Egyesült Államokban alapított Action for Democracy nevű szervezet, amelyet Karácsony Gergely várospolitikai tanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet, 1,8 milliárd forintot utalt át Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmának, amely a pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadott a Bajnai-érdekeltségű DatAdatnak. Most pedig azt tudtuk meg, hogy ez a cégcsoport közvetlenül is kapott közel 148 milliót az amerikai székhelyű NGO-tól, ami szintén közvetlen finanszírozással támogatta az Oraculum 2020 nevű céget, amely az Ezalényeg.hu működtetőjeként ismert – őket egymilliárddal „segítették ki” –, és amely az összeg felét szintén a DatAdatnak adta tovább, illetve jutott 3 millió forint közvetlenül a Gemius Hungarynak is. Mindez azt jelenti, hogy az eddig bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárd jutott a magyarországi ellenzéknek, egészen pontosan annak DK- és Bajnai-közeli háttérszervezeteinek, technológusainak, kampányszerveinek.

De igazán érdekes a Nemzeti Információs Központ első időszakos beszámolójához csatolt kísérő összefoglaló is, amelyben az áll, hogy „egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az Action for Democracy, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között”.

Itt konkrétan arról van szó, hogy a fedett CIA-ügyleteket bonyolító National Endowment for Democracy nevű, az amerikai Kongresszus által közvetlenül finanszírozott szervezeten, illetve más frontorganizációkon keresztül, mint amilyen az Action for Democracy is,

Erre vállalkozott küldetési nyilatkozata szerint maga a szervezet is, amelyik Magyarországot „csatatérállamnak” minősítette. Lényeg a lényeg: ezt a csatát elvesztették, de a háború folyik tovább.

Szinte hihetetlen, hogy ezek az erőfeszítések végül nem vezettek eredményre, sőt... Vajon mi lehetett a gond? 

Magyarországon az elmúlt 12 évben négyszer egymás után aratott kétharmados parlamenti felhatalmazással végződő győzelmet a jobboldal, ráadásul legutóbb minden korábbinál több szavazatot, hárommilliónál is többet szerezve. 3 milliárd forint versenyzett itt három millió szavazóval, s végül utóbbiak győztek. Amint Csengey Dénes fogalmazott a rendszerváltoztatás idején: „Egyetlen megkerülhetetlen erő van Magyarországon: a magyar nép.” A legutóbbi országgyűlési választások – amint utóbb a szakszolgálati vizsgálat is fényt derített rá – azért folyt, hogy ez így is maradjon.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely, jóllehet egyelőre csak óvatosan, de újabban már egymást hazugozzák. Márki-Zay szerint például – idézem – „tényleg hihetetlen”, hogy Budapest főpolgármestere nem tudott ezekről az összegekről. Nos, az mindenesetre elég nyilvánvalónak tűnik, hogy itt valaki hazudik, méghozzá sorozatosan és immár hónapok óta. Belebukhat ebbe a botrányba a baloldali vezetésnek legalább egy része? Kik és milyen erőfeszítéseket tehetnek azért, hogy ezeket az embereket „kimenekítsék” a bajból?

A magyarországi baloldal, amely valójában a globális progresszív hálózatok hazai telepítésű képviselője, már belebukott a botrányba, csak nekik eddig még nem szóltak. Egyébként is a kormányellenes – jórészt külföldről finanszírozott – média és a hivatásos „civilek”, profi tüntetésszervezők tartják életben a lángot odaát. De viccet félretéve: az, hogy az Országházban ülő hat baloldali ellenzéki pártot összesen kilenc elnök-társelnök vezeti, és őmelléjük még két pártkezdeményt oda kell számítanunk, Jakabnak és Márki-Zaynak köszönhetően, biztosíték rá, hogy a külföldi politikai nagyvállalkozók pénze lyukas zsákba ömlik. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne kellene a példátlan beavatkozási kísérlet erkölcsi, politikai, sőt büntetőjogi felelőseit megtalálni. Tegyük hozzá, nem szabad hagyni, hogy a baloldal csupán Márki-Zayval – egykori fő reménységükkel, a „civil” polgármesterrel, közös miniszterelnök-jelöltjükkel – vitesse el a balhét!

A magyar belpolitika nagy megúszója ezúttal is csendben van, miután előbb jelentéktelenségbe vezette pártját, aztán sírba lökte az MSZP-t, most is úgy csinál, mint aki ott sem volt.

A kampánytechnikák szintjén is megjelent hazánkban az amerikai/külföldi „importáru”?

Ez tisztán és világosan látszik: kontúrnélküli, a transzatlanti célokat visszhangzó „habarékpárti” összellenzék, Amerikát-járt neoliberális miniszterelnök-jelölt, élénk NGO-támogatás, „civilnek” mondott háttérhálózat – 99 Mozgalom, Mindenki Magyarországa Mozgalom –, amelyen keresztül átfolyatják az amerikai dotációt. Ha a választások befolyásolása nem sikerült, akkor utána érkezik az aktuális amerikai Gauleiter, ismét egy beszélő (fedő)név alatt, akit Goodfriend helyett éppen Pressmannek hívnak, valamint bevetik a Popović-féle felforgatókönyvet, csak most nem a 2014-es választási vereség utáni „netadó”, vagy a 2018-as katasztrófát követő „rabszolgatörvény”, hanem a „tanártüntetésnek” álcázott szervezett tüntetések címén. Globális sorminta érvényesül, nemzetközi recept alapján dolgoznak.

Mondhatjuk, hogy az USA-ból érkező óriási pénzek és a külföldről hozott forradalmi (kampány)technikák valamiféle egységbe rendeződtek – és rendeződnek ma is? Vagy itt inkább egy kettős mozgásról, egymástól elváló, önálló regiszterekről van szó?

Az efféle fedett operatív tevékenység a civil társadalom és a politikai társadalom területén egyaránt végbemegy, amelyet kiegészít a nagykövetség „baráti” nyomásgyakorlása, a nekünk szerződés szerint járó EU-s források visszatartása és az NGO-péperekből összeollózott országjelentések közzététele. Ez egy egységes nagystratégia része, amelyben számomra

Nem lenne helyes szó nélkül elmenni emellett, hiszen itt Magyarország kulturális átformálásáról, áthangolásáról, a szellemi-mentális térkép átírásáról van szó. Ez a legsúlyosabb bűn, amit egy országgal szemben el lehet követni. Németországban például már sikerrel is jártak. A közép-európai országok ellenállóbbak, a mi immunrendszerünk kifejezetten edzettebb, a 3 milliárdot éppen ennek legyengítésére költötték el.

Vajon a baloldal ugyanezeket a recepteket követi majd a (közel)jövőben is? Kirajzolódik valami a jelenlegi és közelmúltbéli belpolitikai eseményekből ezt illetően?

Ha visszatekintünk az elmúlt bő évtizedre, azt látjuk, hogy a belpolitikai frontvonalak az 1994 és 2010 közötti baloldal–jobboldal felosztást részben felülírva fokozatosan átalakultak egy nemzeti–nemzetközi konfliktusmezővé, melynek része a lokális–globális és a szuverenista–föderalista megosztottság. A magyar jobboldal sikeresen integrálta magába a még korábbi, 1989 és 1994 közötti antikommunista pólust, a rákövetkező, hosszan érvényesülő törésvonal jobboldali térfelének teljes egészét, és az elmúlt években a „szélesen megyünk” jegyében elkezdte azoknak az értékeknek és érdekeknek az integrálását is, amelyek még szélesebb társadalmi talapzatot tudnak számára biztosítani.

és újabb beavatkozási kísérletekre. Magyarország csatatérállam, megmondták, nekünk is ennek megfelelően kell védekeznünk, úgy a kulturális szuverenitás területén, mint az állam stabilitásának megőrzése érdekében.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád