Ha valami nem jól működik, nem az a megoldás, hogy még erősebben nyomjuk

„Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy az idei aszály nem egy véletlenül beköszöntött rossz év, hanem ennél jóval kellemetlenebb a helyzet. Ez egy eddig is meglévő, rossz folyamat látványos folytatódása, és mégcsak nem is a tetőzése. A vízügyi döntéshozók jelentős része még most, az évszázados vízügyi paradigma következményeivel szembesülve is makacsul hisz az évszázados vízügyi paradigmában. Ennek keretében az eddigi ipari léptékű elgondolásokat tolnák még erősebben, csatornákat és öntözőrendszereket építenének, amit egyszerű civilektől is rendszeresen hallani, olvasni. De megoldás-e ez arra, ami most van, és a még sokkal rosszabbra, ami ezután jöhet?

A Zöld Gerilla már egy évvel ezelőtt is tüntetéssel próbálta felhívni a figyelmet a sivatagosodás veszélyeire, pedig akkor még sehol sem volt az idei katasztrofális év. A tüntetésen tevékkel érzékeltették, hogy milyen tájjal és éghajlattal kell hamarosan szembenéznünk Magyarország egyes részein, mindenekelőtt a Duna-Tisza-közén. A megmozdulás viszonylag gyér érdeklődés mellett futott le, és legtöbben akkor még feltehetően csak mosolyogtak a túlzottan drámainak tűnő körítésen. A tüntetés egyik szervezője nemrégiben hasonlóan drámai Facebook-bejegyzést tett közzé arról, hogy vajon melyik lovát lője le, ha nem tud nekik elég szénát biztosítani télire. Ezen már valószínűleg jóval kevesebben nevettek, a mostani körülményeket ismerve.

Az Alföldön tapasztalható vízhiánnyal már tele vannak a híradások, de a Velencei-tó vízállása évek óta aggasztó, most már a Fertő-tó és a Balaton is csatlakozik hozzá, Pécs mellett tó szárad ki, mert nem nincs elég csapadék a Mecsekben, a Dráva-vidéken szintén egyre komolyabb a probléma, de még az egyre kiterjedtebb erdőirtásoktól szenvedő Székelyföld különböző részein is azt hallani, hogy csökken a források vízhozama, mert nincs elég csapadék – se hó, se eső.

A közvetlen baj Kárpát-medence-szerte: a kevés csapadék.

A ’90-es években még másfél méteres hóbuckát tolt össze a hókotró az utcánk kanyarjában, és abból olyan hóbunkert építettünk a karácsonyi szünet kezdetén, hogy az még két héttel később, az iskola újraindulásakor is állt. Most már pár nap alatt elolvad a legfeljebb félméteres kis hóbucka ugyanott. A felmelegedés tehát csak az egyik baj, de ennél is aggasztóbb és sürgetőbb a csapadékhiány, ami immár az életünket is meg-megakasztó, krónikus vízhiánnyá súlyosbodott.”

Nyitókép/illusztráció: Nicolas Guyonnet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP