Ráadásul az utóbbi időszakban megfigyelhető volt a magyar tulajdonban lévő cégek megerősödése, folyamatosak a nemzetközi sikerek” – húzta alá. Szijjártó Péter a medencegyártással foglalkozó, hazai tulajdonú Wellis Zrt. ózdi üzemcsarnokának átadásán vett részt, amelyen újabb kapacitásbővítő fejlesztést is bejelentettek. A tervezett kétmilliárd forintos projekthez az állam 625 millió forint támogatást nyújt, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához.
A leggazdagabb országok is megtörtek a pandémia súlya alatt
Beszédében kiemelte, hogy a pandémia az egész világot komoly próbatételek elé állította, még a „leggazdagabb, legerősebb, legnagyobb országok is szinte összeroppantak a terhelés súlya alatt”.
Az elmúlt két évben szerinte szinte kizárólag negatív hírek érkeztek a világgazdaságból, 114 millióan váltak munkanélkülivé,
a közvetlen beruházások értéke pedig 42 százalékkal visszaesett. „A világgazdasági status quo megtört, és új korszak kezdődött, amely éles versennyel indul a felszabadulókapacitások újraelosztásáért” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez hazánk számára kihívást, de egyben nagy lehetőséget is jelent. „A válságkezelés magyar modellje úgy foglalható össze, hogy az emberek életét oltással, a munkahelyeket pedig beruházással kell megmenteni” – hangsúlyozta. Mint mondta, ez a stratégia sikeresnek bizonyult, s komoly lépéselőnyt jelentett a magyar gazdaság számára, amely így már tavaly nyáron elérhette a krízis előtti teljesítményét.