103 év után találtak haza a nagypapa szívszorító háborús levelei

Az Újságmúzeum 50, sokszor szívszorító sorokat tartalmazó, I. világháborús levélkét vásárolt, és a címzett alapján kutatásba kezdett. Egy szegedi család története kerekedett ki belőle, ahol két fiú szolgált a fronton. Az egyikük hősi halált halt, a másikból pedig híres hegedűművész lett. Az ő fiát is sikerült elérnünk, s a levelek 103 év után, immár úton vannak Németország felé…

A most előkerült leveleket egy bizonyos Belle Ferenc írta Szegedről az egyik fiának. A Belle-család nem ismeretlen a városban. Idősebb Belle Ferenc a helyi leányiskola megbecsült tanára volt évtizedeken keresztül, s a felesége is ezt a szép pályát választotta. Két gyermekük született, Ferenc és Géza. Mindketten már kiskoruktól a zene felé fordultak, olyannyira, hogy város szerte tudott volt, a két Belle-gyerek csodásan muzsikál. Ferenc hegedült, Géza pedig gordonkázott. Mindketten a szegedi zeneiskolába jártak.

1910-ben aztán az orvosnak készülő Gézát felvették a pesti zeneakadémiára. Nagy öröm volt ez a családban, főleg, hogy Ferencen is látszott, a hegedű virtuóza. A szülők büszkék voltak a két gyerekre, akik számtalan koncertet adtak Szegeden. Aztán minden összeomlott.

Géza orvosként szolgált, Ferenc pedig a 7. honvéd huszárezredhez került. A szülők magukra maradtak, s egész nap a híreket lesték, no meg rendszeresen tábori postán keresztül próbálták tartani a lelket gyermekeikben. Az édesapa, idősebb Belle Ferenc írta a leveleket, szép, gyöngybetűkkel. Nem véletlenül, hiszen írásszakértőként is jegyezték. A helyi újság is megírta 1916-ban, hogy idősebb Belle Ferencet bízták meg ilyen feladattal egy perben. Egy bizonyos hölgy ugyanis a barátnője férjének azt írta a tábori postán keresztül, hogy a felesége otthon szerelmeskedik. A megvádolt asszony feljelentette, a nő pedig ekkor már tagadta, hogy ő írta a rosszindulatú levelet. Idősebb Belle Ferencet kérték fel a bíróságon írásszakértőként, aki megállapította a levelet a nő írta, aki ezért végül három hónap fogházat kapott.

Visszatérve a fronton szolgáló két fiúhoz: 1916. április 14-én idősebb Belle Ferenc többek között ezt írta Ferenc nevű fiának: „Géza orvosi kinevezése megjött. Egyelőre Szegedre helyezték vissza. Megnyugodva csörtet a doktor úr huszárkardjával Szeged utcáin. Most már más szemmel nézik őt a tisztek. Erre várt, hogy hosszú kardot köthessen oldalára.”

Egy hónappal később ismét tollat ragadott, s a levélben próbálta vigasztalni a fiát, akit féltett, hogy nem gyakorolhat eleget a hegedűjén, a fronton. „Ha unatkozol, könyv, hangjegy jó barátaid, feledtetik hazai körből történt száműzetésedet. Örömmel vettük tudomásul, hogy tiszttársaid baráti szeretettel vesznek körül és méltányolják muzsikádat. Lám, a művészet hatalma!”

Ifjabb Belle Ferenc a huszárokhoz került, így lovat is kapott. Ezzel kapcsolatban is megpróbálta ellátni jótanáccsal az aggódó apa a májusban küldött levelében: „Csendesebb természetű lovat válasz, ha lehet. Azzal is fel lehet fordulni. A sarkantyúkat lovaglás alkalmával ne használd, ismerős társadnak ez okozta a vesztét, Leesett a lóról, de a sarkantyúnál fogva fönnakadt. Légy óvatos, sok támadást jelentenek a lapok. Géza még itthon van, csókolunk anyáddal.”

1916. június 21-én a hírek hallatán már aggódásba fordult át az édesapa levele: „Megszületésed évfordulóján hozta a posta a VI. 16-án lebélyegzett lapodat.

A lovacskád lába majd meggyógyul, mert ezután csak előre fogtok menni. Minket a ti sorsotok köt le mostanában. Különben tegnap már megkezdték az aratást a rozs vágásával, jó, közepes termést adott nálunk.”

Az év folyamán még több levelet váltottak. A szülők azt remélték, a két fiú otthon töltheti a karácsonyt. Egyikük sem mehetett haza. Erről tanúskodnak az apa fájdalmas sorai: „Naponta várunk titeket haza ünnepi ebéddel, hiába. Ahhoz mindig csak jómagam ülök le, magányosan. Még az étel sem ízlik úgy, mintha itthon volnátok.”

A fiúk közül Gézát, orvosként sokáig Budapesten állomásoztatták, csak később vitték az olasz frontra. Az édesanyja így csomagot vihetett neki Pestre, amiről boldogan számolt be a másik fiának az apa: „Mosolygott a szegedi tortára, pozsonyi diós kiflire, meggyes rétesre, sült csirkére és libamája. Egy hétig biztosan nem fog élhet halni a doktor úr.”

A következő évre egyre több emberáldozatról írtak a lapok. Idősebb Belle Ferenc sem bírta ki, hogy ne hozza szóba levelében, pedig általában arra törekedett, hogy a gyermekét nyugtassa. 1917., augusztus 23-án például ezt írta: „Mindenfelé heves küzdelmeket jeleznek a haditudósítók. Megint óriási emberpazarlást kockáztat az entente, hogy velük szemben sikereket mutathasson. Vezető államférfiak őrülete nem ismer határt. Meddig tart még őrjöngésük?”

Ráadásul a fiú a gyomorbántalmairól írhatott a szüleinek. Az apa szeptemberi levelében örömmel nyugtázta, hogy nincs komolyabb baj: „Kedves Ferink! Mai lapod megnyugtatta anyádat. Azt hittük, hogy Mátyás baja téged is utolért. Kórházba kerültél valami ragályos bajjal. Csakhogy könnyebb lefolyású tünetek között múlt el feletted a baj. Azért ajánlatos az elővigyázat. Hagyd abba a dohányzást! Mert az is visszahatással van a gyomor idegeire. Mint én, te is megélsz dohányzás nélkül. Másfelől, vigyázz magadra, ne fázzon meg a gyomrod, melegen kell tartani Úgy látszik, kissé gyönge gyomrod van neked is.”

Aztán a másik fiú, Géza is szóba került egy levélben, 1918 februárjában: „Kedves Ferink! Úgy látszik, sokfelé kell utazgatnod, ezért nem jutsz íráshoz. Csak nehogy valami bajod essék! Géza majd minden nap ír. Egyik levelében jó étvágyáról tett említést, meg a hazairól. Nosza, anyád sem rest, rögvest nekidurálta magát, hogy ő bizony hadicsomagot küld. No, ilyen egy háborús anya.”

Még ebben a hónapban újabb levelet írt a frontra az édesapa: „Lapodat ma vettük kézhez. Megnyugtatására anyádnak, akit időközönként el-el fog a nyugtalanság. Ilyenkor szüntelen sorsotok motoszkál a fejében, attól a gondolattól nem tud szabadulni. Itthon nincs különösebb újság. Gyuláék 31-én körvadászatot tartottak. 23 vadász 186 nyulat lőtt. Ebből egyet mi is kaptunk.”

A szülők aztán letaglózó, hivatalos levelet kaptak 1918-ban. Az Isonzónál szolgáló Géza fiúk értesítést kapott, hogy front mögötti szolgálatra helyezik, ahol már biztonságban van.

Erről a szülőket is értesítették, akik összeomlottak a hír hallatán. A testvére halálhíre ifjabb Belle Ferenchez is eljutott, aki sosem tudta feldolgozni, hogy elvesztette a testvérét. Géza földi maradványait csak 1926-ban hozhatták haza Szegedre, ahol dísztemetést rendeztek neki.

Mindezt viszont már nem élhette meg a megtört édesapa, aki a leveleket írta a frontra, hiszen 1925-ben meghalt. Nem csak Géza fia újratemetésén nem lehetett már ott, de Ferenc fia esküvőjén sem. A hegedűművész fiú Csurgay Annuska zenetanárnőt, zongoristát vezette az oltár elé. A zenész szerelmespár életét azonban egy újabb csapás zúzta darabokra. 1928-ban ugyanis a várva várt közös gyermekük halva született. Annuskát bent tartották a klinikán, s ekkor úgy tűnt, a lelki fájdalmak kivételével egészségügyi gondja nincsen. Egyik nap azonban reggel, fogmosás közben összeesett és meghalt. Mint utóbb kiderült, egy vérrög tehetett a fiatalasszony haláláról.

Belle Ferenc a zenébe temetkezett, ő lett a szegedi zeneiskola igazgatója, számtalan koncertet adott itthon és külföldön is. Aztán ismét megházasodott, s négy gyermeke született. Előbb három lány (az egyikük, Erzsébet később az operaénekes Gregor József felesége lett), majd negyediknek egy kisfiú, Ferenc. A harmadik Ferenc a családban… Belle Ferenc végül 1977-ben hunyt el.

Az Újságmúzeumnak sikerült elérnie a Németországban élő, 77 éves legifjabb Belle Ferencet, aki meghatódott, mikor megpillantotta a nagypapa tábori postáit. Mint elmondta, fogalma sincs, hogyan kerültek el a családtól a levelek, amelyek létezésről semmit sem tudott. „Én a nagypapámat már nem ismerhettem, jóval korábban meghalt, a nagymamámra pedig nem emlékszem, hiszen egyéves voltam 1943-ban, mikor örökre elaludt. Édesapám mesélt nekem az I. világháborúról és arról a fájdalomról, hogy a testvére a fronton lelte a halálát.

A legifjabb Belle amúgy édesapja zenei vonzalmát örökölte Zeneakadémiát végzett és híres csellista lett belőle. 1970 óta Németországban él. „A belgrádi Operában játszottam, aztán Németországba kerültem. Itt harminc évig voltam az Észak-Német filharmonikusoknál, bejártam a világot Japántól Spanyolországig.”

A három Belle-lánynál kislányok születtek, a nyugdíjas csellista, Belle Ferenc Dominik nevű fiára vár, hogy tovább vigye a Belle nevet, amelyet elismert tanár, hegedűművész és hősi halott is viselt…

Belle Ferenc nagyon örült, mikor az Újságmúzeum jelezte, a leveleket természetesen eljuttatja hozzá Németországba. Azt a tábori postát is, amelyet a hősi halált halt orvos, Belle Géza írt 1918-ban a szüleinek: „Kedves szüleim! Én jól vagyok. Vándorolunk. Hol állunk meg, nem tudjuk. A postának nagyon örültem. Csókol, Géza fiúk.”

Több levelet már nem írhatott…