Miért ment bele ebbe a bécsi és stájer rokonság? Szintén politikai okokból.
Égető szüksége volt az „osztrák ágnak” a spanyol király pénzügyi, politikai, és katonai segítségére
Magyarországon a törökkel, a német birodalomban pedig a protestánsokkal szemben. Az egyezség kimondta, hogy az abban foglaltakkal – amely cikkelyek a magyar trón vonatkozásában a primogenitúra szerinti öröklési ordót mondták ki – szemben nem lehet (vég)rendelkezni, továbbá, hogy minden jogi akadályt el kell hárítani az egyezség útjából. A magyar rendek választási joga éppen ilyen akadály volt. Vagyis az 1687. évi II-III. törvénycikkelyek – amelyek az elsőszülöttségi öröklést és a spanyol király fiágának jogát mondják ki Magyarországon – lényegében ennek a 70 évvel korábban aláírt egyezségnek a becikkelyezését jelentették.
A dinasztia ugyanis már régóta készült az öröklési jog elfogadtatására, azonban arra addig soha nem nyílt megfelelő alkalom. Buda felszabadítása után az udvar keresztül tudta verni a kérdést a pozsonyi országgyűlésen. A „spanyol ágra” vonatkozó cikkely hatálya már 1700-ban – a „spanyol fiág” kihalásával – megdőlt, az „osztrák ág” öröklését pedig 1723-ban az országgyűlés részben kiterjesztette a leányágra is. Mindkettő azonban – bár felemás módon, de – spanyol jog alapján állott. A spanyol jog és az uralkodók végrendelete alapján, aki infánstól vagy infánsnőtől, törvényes házasságból (vérségileg, értsd: nem örökbefogadással) származik le és római katolikus vallású, az az elsőszülöttségi rend szerint bír öröklési joggal. A Pragmatica Sanctio szerint – amit 1723-ban a magyar rendek is részben becikkelyeztek Pozsonyban –, aki főhercegtől vagy főhercegnőtől, törvényes házasságból (vérségileg, értsd: nem örökbefogadással) származik le és római katolikus vallású, az az elsőszülöttségi rend szerint bír öröklési joggal. A feltételrendszer adott, a spanyol jog eredete pedig kétségtelenül jelen van a korabeli magyar jogban is!
***
A Iustum Aequum Salutare folyóirat 2020/1 számában „A trónbetöltés rendje a Magyar Királyságban a XVI-XVII. században az Oñate-egyezség (1617) tükrében” címmel megjelent tanulmány itt érhető el.
A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának PhD hallgatója.
Liktor Zoltán Attilával készült korábbi interjúnk: Túl sokat képzelünk, de túl keveset tudunk a Habsburgokról.