Két malomkő között

A mostani magyar kormány egy teljes mértékben elhibázott külpolitikát folytat a határokon túli magyarok irányába. Nekünk egészen más, új alaphelyzetekből kiindulva kéne belekezdenünk az itteni kárpát-medencei életközegünkben- örök idők óta való vezérnemzeti minőségünkben ránk háruló kötelezettségeink okán is- mindenkori itteni kezdeményezői minőségünkben részünkről a térségben egységteremtő szándékkal történő, részünkről kialakításra váró, megkezdett építkezési jellegű nemzetpolitikánk során egy rendkívül gyors iramban változó világban lépten-nyomon irányunkba természetszerűleg felkínálkozó újabb és újabb számunkra felsejlő lehetőségstációinak felkutatásába, azok azonnali átfogó kielemzésébe, megfelelő értelmezésébe, majd pedig ezek alapján a megfelelő helyes döntések meghozatalában. Mely térségünkben természetes körülmények között zajló jobbára magától megteremtődött, idővel egymással összeütközésbe kerülő nemzeti értékek közötti összeötvöződési folyamatnak egyetlen lehetséges letéteményezői voltunk, s maradunk mindig is a földkerekségünk eme magyar nyelvre ráhangolt, páratlanul gyönyörű idillikus eszményien emberi kelet-európai fertályon. Abból kellene kiindulni, hogy per pillanat minket, magyarokat mára a velünk szomszédos környező országok népei egyszerűen képtelenek gyűlölni vagy bármiféle más szinten, egyéb kitapintható formában ellenünk valódi haragot tartani. És most gondoljunk bele, miként is lehetne irányunkban bár részben ellenszenvvel viseltetni, amikor egy egész nagyvilág el van bűvölve a körvonalazódó új magyar csodától, amely valóság szemünk láttára kell életre, úgy gazdasági, társadalmi, politikai, mind pedig új alapokra helyezett állam és egyházak között mind szorosabbá váló keresztényi építkezési kapcsolatok kialakulásának értelemben egyaránt. Jelenleg egy teljes nagyvilág le van nyűgözve a magyar nép elért sikereitől, és talán az lehetne a következő lépés, hogy most már még inkább bebiztosítsuk, megerősítsük magunkat az elrabolt, jelenleg is rabság körülményei között tengődő magyar végeken is. Olyképpen tegyük ezt, hogy a helyi szinteken tevékenykedő külhoni magyar politikusok-ha már amúgy is pénzt inkaszálnak a magyar államtól és nem keveset-helyi jelleggel szorosabb együttműködési kapcsolatokra lépnének az ottani térségi, a központi elnyomó intézményeknek kevésbé alárendelt más nemzetiségű politikustársaikkal. Hogy aztán ily módon is minél jobban elősegítsék az elkövetkezőkben a jelenlegi fellazult hangulati környezetben maguktól gyors iramban jó mederbe alakulni tűnő nemzetek közötti barátsági kapcsolatoknak a továbbfejlődését. Ugyanakkor ugyanazoknak a közszereplőknek újra kellene alakítaniuk, illetve magasabb minőségi kapcsolatszintre kéne emelniük a meglévő, illetve leendő testvér települési kapcsolatokat is. Amint ezek az érintett felek számára kölcsönösen előnyöket biztosító együttműködési kapcsolatok ténylegesen is létrejöttek, a rendszer azon mód önként alakítja majd vissza önmagát az egykori jól bejáratott évezredes, egyetlen működőképes kárpát-medencei társadalomátalakulási folyamat kerékvágásba. Mindenképpen nem szabad továbbtétlenkednünk és e téren csupán egyetlen ellensége lehet ezentúl a magyarnak, és ez a benne feltérképezhető számunkra ártó hatással bíró káros jellegű tényező nem más volna, mint az időről-időre rajtunk úrrá lévő saját hányaveti nemtörődöm lustaságunk volna és több semmi más. El kell varázsolnunk a brüsszeli liberális társaság által-a rövidtávon rendkívüli hatékonysággal alkalmazható elektronikus médiák bevetésével bármikor könnyűszerrel ránk uszítható- kevés művelődési értékkel rendelkező- nálunk jóval könnyebben idomítható egyszerűbb népeket ahhoz, hogy mindenkor kellő időben semlegesíthessük brüsszeli horda által egységbontási szándékkal különböző, válogatott megnyilvánulási formákban ellenünk viselt, jórészt az elektronikus médiákon keresztül megvalósuló fékeveszett állandó sarzsizásait. Ahol az építő jellegű magyar szellemnek a szárnyalása győzedelmeskedik, ott a magyarnak többé nem lesz félnivalója, ezért is egyre szorosabbá kell fűzni azokat az együttműködési szálakat bárkivel, akivel csak lehet, hogy onnan túl a felálló új ütközési tamponzóna, új feladatok elé állítsák brüsszeli gyarmatosítóinkat. És higgyék el, egy magyar érzelművé vált kárpát-medencei személy akár még nálunk is nagyobb magyarrá válhat, ha kellő alázattal viseltetünk irányukba. És a magyarban már eredendően meg van az a bizonyos, megfelelő kisugárzású felebaráti hozzáállás tényező, és ez érvényes részünkről: úgy a jobban, mind pedig a rosszban egyaránt. Csupán egy dolgon lenne a hangsúly ilyenkor: minden időkben mi kell, hogy megtegyük az első közeledési lépést, hiszen magyar nyelvünk által nemhiába mi volnánk a Kárpát-medence első vezérnemzete. És soha ne azt nézzük, hogy mit tesz vagy sem a másik szomszédos nép e téren, hanem arra gondoljunk ilyenkor mindig, hogy jobb, ha mi cselekszünk elsőként minden esetben, ugyanis a velünk együtt élő kevesebb kultúrával rendelkező népek általában legtöbb a megalkotott értékek lerombolására képesek nélkülünk, utolérhetetlen Isteni magyar építő jellegű alkotóerőnk nélkül. 1989-ben Temesváron is szükség volt Tőkés László kezdeményezőkészségére, makacs kitartására ahhoz, hogy az oláh titkosszolgálatok változást óhajtó erői végül e tiltakozási folyamatra rácsatlakozzanak és így döntsék meg az elnyomó legutolsó barbár Ceausescu rezsimet. Csak egyben tévedett akkortájt a szeku, éspedig abban, hogy amint a forradalom győzött Temesváron, az ott lakó népek nemzetiségtől függetlenül, most már igenis ők is a Mindent akarták volna, azt: hogy térségük ezentúl visszakerüljön Magyarországhoz. És ehhez kellett megteremtenie a szekunak azt a vészidőszakot, amelynek végül további ezernél több halott lett a végeredménye. Az erdélyiek nyugati részének akkoriban hirtelen mindinkább egyre élesebben felsejlő felszabadulási vágyát így kergették vissza szekuék könyörtelenül véghezvitt mészáros munka által az állandó rettegés pokoli birodalmába. Bárhogyan is forgatjuk, amint véget érnek majd sorra ezek a mesterségesen életre keltett félelemkeltő időszakok, azon nyomban újból és újra beindul a kárpát-medencei identitás keresés kibontakozása az itt élő személyekben, s történik ez nemzetiségtől függetlenül. Amint ezek az igazság- sorskeresők megérintetnek a magyar szó életébresztő hatású megtartóereje által, onnan kezdve az itt élő népek ők már nélkülünk is nagyon jól tudják majd azt, hogy a feléjük újból kinyújtott magyar védőkart soha, de soha többé nem szabad elengedni. Mivel a magyar szó minden időkben-minden körülmények-között új, jobb életet képes lesz elhozni számukra, míg a saját nyelvük csak úgy egymagában mindig is csak az állandó nyomor valóságát fogja visszavetíteni egyszerűbb szövődésű kusza, zavaros, jobbára teljesen érthetetlen, mindinkább lélektelenre kiüresedő, ördögibe tűnő világukra. És mivel, ha most eltekintünk a titkosszolgálatok állandó magyarellenes áldatlan ügyködéseitől, megállapíthatjuk azt, hogy szívben, lélekben és testben is egyaránt visszaállt az itt lakó népekbe az évezredes számukra jövőlehetőséget generáló magyarságtudat függőség. Így egy felelős magyar politikus részéről fel kell merülnie annak a gondolatnak, hogy ezentúl minden esetben nekünk nem tetsző helyzetekben külön kell üzennünk a minket sanyargató szomszédos országok kormányainak, és külön meg kell ugyanakkor szólítanunk, a további elnyomatásunkra idomítani megkísérelt népeket is! Ugyanis ezek a határ körül hemzsegő nem magyar népek olthatatlan magyarságimádat mámorában fürdőznek jelenleg, és amit a magyar kormány képviselői mondanak feléjük, az részükről elvárt, számukra megtisztelő, szent és sérthetetlen! Tehát nincs kétféle kárpát-medencei önazonosság, csupán egy, amelynek a fővonulata mindig is a magyar volt! A többi további tétovázásaink csupán a mulasztásainkról szól és több semmi másról.

"Amikor a magyarok léte a tét, egyszerű a döntés – velük vagyunk." Így van!

Aki Karpatalja visszacsatolasarol abrandozik, nezzen korul, milyen aranyban laknak ott ukranok. A rutenekkel meg ugy ahogy lehet beszelni, de az ukranok eleg sotetek.

Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére!