„Magyarán az euró bevezetéséül – komolyan és reálisan – megszabott céldátum egy iránytű és térkép. Márpedig előbb-utóbb a magyar kormánynak is ki kell tűznie egy olyan időpontot, amelyre le tudjuk csökkenteni az inflációt, kiegyensúlyozottá tesszük az államháztartást és az államadósság-ráta is csökken. Egy hiteles, euróbevezetés melletti elköteleződés biztosítaná a stabilitást: ez nem elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank, esetleg más külső tényezők érdeke, hanem az országé. Fentebb már jeleztem, hogy Magyarországnak vállalt kötelezettsége az euró bevezetése, vagyis a gazdasági nacionalizmus jelképeként nem szabad óvakodni mindentől, ami Brüsszel és Frankfurt kezébe újabb jogosítványokat adhat, hanem arról van szó, hogy a közös valuta bevezetése megtérülő egy olyan kis, nyitott, az Európai Unió piacaiba maradéktalanul és minden szálon beépült gazdaság számára, mint amilyen Magyarország. Természetesen nem lehet értelmes – sem makro-, sem sem mikroszintű – stratégiát anélkül kialakítani, hogy az ne a közös valuta bevezetését, a tőle várható kézenfekvő előnyök kiaknázását és mindeme folyamat belátható időn belüli elérését tekintené tájolási pontjának. Ennek alternatívája a sodródás, a kapkodás és ezek hatására a leszakadás tartóssá válása. Ráadásul a gazdasági növekedést évente egy százalékkal serkentené az euró – korábban legalábbis a Magyar Nemzeti Bank szakértői ezt számolták ki.
Miközben egyet lehet érteni a gazdasági növekedés központi szerepében, az felettébb kétséges és kisebbségi álláspont is, hogy főleg vagy kizárólag költségvetési és pénzpolitikai eszközökkel lehetne elérni.
Ha pedig nem ez a helyzet Magyarországon, akkor a növekedésgerjesztő lépéseknek bizonyára elsőbbséget kell élvezniük azzal a szemponttal szemben, hogy feladjuk-e a hazai árfolyameszközt. Mert valljuk be őszintén: utóbbi kis, nyitott gazdaságban inkább vízipisztoly, semmint atombomba.”