A szociális ágazatban dolgozók egészségügyi bértáblát szeretnének

2013. augusztus 07. 13:29

A szociális ágazatban dolgozók az egészségügyi bértábla szerinti bérezést szeretnének, valamint érdemi, konstruktív tárgyalást a kormányzattal. Követeléseik nyomatékosítására létrehozták a szociális ágazati demonstrációs bizottságot – ismertette Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2013. augusztus 07. 13:29

A bizottságot megalakító nyolc szervezet a fentieken kívül azt követeli, hogy az érintett érdekképviseletek bevonásával azonnal kezdődjön érdemi párbeszéd és egyeztetés az ágazatot érintő problémák rendezéséről a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanácsban, továbbá a tanácsban induljon konzultáció a minisztérium szakértőivel a szociális ellátásokat érintő folyamatos átszervezésekről. Az érdekvédő hangsúlyozta, a kormányzattal való kapcsolatfelvétel eddig nem vezetett eredményre, a felvetett problémákra kapott válaszok „hárítóak, elutasítóak, több esetben megalázóan kioktatóak voltak”.

Kiss László kiemelte, a bizottságot azért hozták létre, mert csak együtt kívánnak tárgyalni a kormányzattal a felvetett problémákról. A FESZ elnöke kérdésre elmondta, a demonstrációs bizottság levélben kereste meg Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert, és vázolta az ágazat jelenlegi elkeserítő helyzetét, illetve a problémák megoldását kérték a tárcavezetőtől. Választ egyelőre nem kaptak – tette hozzá Kiss László. Kónya Gusztávné, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ágazatban dolgozó mintegy százezer munkavállaló helyzetét jellemezve elmondta, a dolgozók bruttó bére öt év alatt nem növekedett, és bérpótlékkal számítva nettó 78 ezer forint.

Megemlítette, hogy a szociális területen dolgozók legtöbb esetben nem részesülnek semmiféle egyéb plusz juttatásban, a folyamatosan csökkenő állami normatíva takarékoskodásra, ad hoc intézkedésekre kényszeríti az intézmények fenntartóit. Kiss László hozzátette: aláírásgyűjtésbe is kezdtek, az aláírásokat október-novemberben kívánják eljuttatni a szakminisztériumnak, ezen kívül pedig demonstrációkat fognak tartani, amelyekről részletesen nem kívánt beszélni az érdekvédő. A bizottságot további hat szervezet hozta létre: a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete, a Nyugdíjasok Országos Képviselete, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete és a Szociális Szakmai Szövetség.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2013. augusztus 07. 16:59
"az ágazatban dolgozó mintegy százezer munkavállaló helyzetét jellemezve elmondta, a dolgozók bruttó bére öt év alatt nem növekedett, és bérpótlékkal számítva nettó 78 ezer forint." És emmelé vagyük azt, hogy a KSH szerint 2012-ben a létminimum 86ezer forint. Tehát a fideszmagyarországon, rendesen dolgozó szakképzett emberek fizetése nem éri ezt el. Az a helyzet, hogy nem csak a munkanélküliek és közmunkások, hanem a közalkalmazottak nagy része is éhendöglésre van ítélve a fidesz által. Szégyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!