Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

„Lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is” – fogalmazott a Nemzeti Választási Iroda vezetője a Hír TV-ben. Ez több kérdést is felvet a 444 szerint.
A határon túli magyarok szavazásának rendjéről beszélt a Hír TV-ben Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője. A 444 leirata szerint következőket mondta:
„Feladhatja postán abban az országban, amiben lakik, feladhatja postán a Nemzeti Választási Iroda részére ezt a levelet, de eljuttathatja a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán. És Magyarországon is, a választás napján majd lesz minden választókerületben egy kijelölt szavazókör, ahol szintén leadhatók ezek a levélszavazatok.”

A hírportál úgy látja, több kérdést is felvetnek Pálffy Ilona szavai:
Azok a kettős állampolgárok szavazhatnak majd a 2014-es választáson, akik előtte levélben vagy online regisztráltak. Öt mandátum sorsáról döntenek egyébként.