„A belépés joga”

Nyitókép: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

„Aktívan formálja az Európai Bíróság a tagállamok politikai pártjaira vonatkozó szabályozást. A közelmúltban, Csehországgal szemben hozott ítéletében kimondta, hogy az uniós jogból következik, hogy minden olyan uniós polgárt, aki valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, megillet az a jog, hogy a lakóhelye szerinti tagállam politikai pártjaiba belépjen, akkor is, ha nem állampolgára az érintett tagállamnak.

Közismert, hogy mindazok az uniós polgárok, akik az állampolgárságuktól eltérő tagállamban laknak, aktív és passzív választójoggal is rendelkeznek a lakóhelyük szerinti ország helyhatósági, illetve európai parlamenti választásain – azaz választani jogosultak, illetve ők maguk is választhatók ezek a választásokon. Minderről egyértelműen szól az uniós elsődleges jog: az EUMSz 20. és 22. cikkei világosan fogalmaznak e tekintetben. A rendelkezés mögött meghúzódó alapgondolat az, hogy a helyi közügyekben mindenki ott vegyen / vehessen részt, ahol lakik, ami teljesen logikusnak is tűnik. Nem ilyen egyértelmű a kapcsolat az európai parlamenti választások tekintetében, de az uniós jog ott is erősebbnek ítéli a lakóhelyalapú kapcsolatot az állampolgárságnál: mindenki annak az országnak az uniós képviseletébe tud beleszólni, ahol lakik, s nem annak, amelynek állampolgára.

Felmerül azonban, hogy milyen »segédjogosítványok« társulnak mindehhez, így különösen az, hogy adott tagállami állampolgárság hiányában megillet-e az a jog bárkit, hogy tagja legyen valamely, a lakóhelye szerinti politikai pártnak. Ez a jogosítvány természeten nagyon fontos: a párttagság és azon keresztül egy-egy párt támogatása önmagában is meghatározó lehet a passzív választójog sikerre vitele tekintetében. Ez a minőség azonban ettől függetlenül is jelentős: ha valaki a szűkebb vagy tágabb politikai közösségében tevékeny szeretne lenni, a politikai véleményt alakítani kívánja, természetesen adja magát a kérdés, hogy milyen hivatalos minőségben tudja ezt megtenni, s így elsősorban, hogy (tevékeny) tagja lehet-e a közéleti nézeteit, érdeklődését képviselő politikai pártnak vagy őt a nemzeti jogalkotó – éppen az érintett állammal való tradicionális kapcsolat (ti. az állampolgárság) hiánya miatt ettől távol tudja tartani.

A kérdés nem pusztán elméleti. A cseh jog ezt a jogosítványt ugyanis hagyományosan kizárólag saját állampolgárainak tartotta fenn, ami miatt a Bizottság vizsgálatot, majd kötelezettségszegési eljárást indított a Cseh Köztársasággal szemben: 2010-ben először az ún. »EU Pilot« rendszeren keresztül érdeklődött, majd 2012-ben hivatalos felszólítást (»letter of formal notice«), 2014-ben indokolással ellátott véleményt (»reasoned opinion«) küldött Csehországnak, amelyben állította, hogy Csehország megsértette az uniós jogot azzal, hogy cseh politikai pártokba kizárólag csehek számára teszi lehetővé a belépést. A Cseh Köztársaság 2014 nyarán adott válaszában közölte, hogy uniós jogi szempontból megfelelőnek tartja a nemzeti szabályozást. Kissé meglepőnek tűnhet, de ezt követően több mint hat teljes évig(!) állt az eljárás (ti. a Bizottságot nem köti határidő, ami vet fel kérdéseket a kiszámíthatóság és így a jogbiztonság tekintetében), s a Bizottság csak 2020. decemberében vette fel újra a fonalat és indított keresetet az Európai Bíróság előtt. A peres eljárásba egyedül Lengyelország avatkozott be, éspedig Csehország oldalán.”

***