Levéltári adatokból dolgoztak az ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásának ügyében

2013. május 21. 14:14

A nyugdíjpótlékosok listájáról, illetve a történeti levéltárból kikért adatokból dolgozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői bizottsága a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásáról szóló döntés előkészítésekor – közölte a KIM kedden az MTI érdeklődésére.

2013. május 21. 14:14

Aki titkosszolgálati múlttal rendelkezik, méltatlanná válik e pótlékra – írta tájékoztatásában a szaktárca. Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára vasárnap közölte, hogy 109 egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát. A Hír Televízió híradójában elhangzott: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül ezer olyan embert vizsgált meg, aki még a kommunista rendszerben kapott állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra volt jogosult. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt vagy titkosszolgálati múltjuk van. „A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíjkiegészítését” – tették hozzá.

Másnap Schiffer András, az LMP társelnöke írásbeli kérdéssel fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát. A független országgyűlési képviselő közleményében azt írta: az állampolgároknak joguk van tudni, honnan van pontos információja a kormánynak arról, kik az egykori III/III-as ügynökök, milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékokkal kapcsolatban a minisztérium.

A Jobbik félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek nevezte, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a nyugdíjkiegészítését azért, mert a pártállami rendszerben pozíciókat töltöttek be. A párt szerint nem szabad tovább várni és a kormány „utolsó esélyéhez” érkezett, hogy „megnyugtató választ” adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vagyonának 1989-es törvénytelen átjátszásával kapcsolatban. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

A jobbikos politikus ismertette: az Országgyűlés hétfői ülésén interpellációval fordul a nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy megtudja: a kormányzat hogyan kívánja visszaszerezni a magyar polgárok vagyonát, illetve hogyan akarja érvényesíteni a jogkövetkezményeket „a törvénytelen haszonélvezőkkel” szemben.

Gaudi-Nagy Tamás külön kiemelte az MSZP-t, amely szerinte haszonélvezője az „MSZMP 1989-es áron számítva is milliárdos nagyságrendű vagyonának”. A politikus ismertette: amennyiben nem kap neki megfelelő választ az interpellációjára, úgy a Jobbik benyújt egy „vagyonelszámoltatási törvénycsomagot”, amelynek az a célja, hogy az 1990-es választások megelőző korszakhoz kötődő állami vagyonokkal rendelkező szervezetek elmaradt vagyonelszámoltatását el kell végezni.

A javaslat erre 2013 október végéig adna határidőt, és ha valamely szervezet elszámolása nem megfelelő, akkor a szervezet „aktív és passzív vagyona állami tulajdonba kerül és a szervezet megszűnik”. A parlament tavaly július elején döntött arról, hogy meg kell vonni a nyugdíjkiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A törvény alapján a miniszternek akkor kell megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő részt vett 1945 és 1949 között a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2013. május 21. 18:43
"a tárcán belül felállított bizottság" És kikből áll/t az a bizottság, csak nem volt mszmp-sekből? Ez is 100 évre titkosítva van? Arra külön kíváncsi leszek, elfogadják-e Gaudiék törvényjavaslatát.
kjkj945
2013. május 21. 18:06
Látszik, te túl fiatal vagy!! Minden cégnél, ahol dolgoztam, tudtuk a párttagok között ki a vezér lájkjelentő. Kedélyjelentést mindegyiknek kellett adnia!! Csak sokszor szóban tették a gyűlésen. Nekem voltak olyan párttag ismerőseim, akik el is ismerték. Sőt ők csititottak, hogy kik előtt ne szólaljak meg! De én nem törődtem velük!
liberálzöld.
2013. május 21. 17:00
Nyilvánosságra az ügynökaktákat! Csak az ellenzi, aki sáros. Hadd hulljon a férgese!
kjkj945
2013. május 21. 15:06
""a KIM parlamenti államtitkára vasárnap közölte, hogy 109 egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát. A Hír Televízió híradójában elhangzott: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül ezer olyan embert vizsgált meg, aki még a kommunista rendszerben kapott állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra volt jogosult. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt vagy titkosszolgálati múltjuk van. „A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíjkiegészítését” – tették hozzá."" Csak egyet nem értek!!!!!! Ha ügynök (spicli) volt, hogy kaphatott állami kitüntetést?? ... " az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt vagy titkosszolgálati múltjuk van." Tehát azok is ügynökök voltak ----- és a 800ezer is mind!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!