MSZP: Elfogadhatatlan, hogy a Wizz Air kapta a Malév repülési jogait

2012. szeptember 16. 12:30

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Malév legértékesebb repülési jogait a kormány a Wizz Air személyében olyan „offshore cégnek” adta, amelynek „komoly szerepe volt a Malév tönkretételében”.

2012. szeptember 16. 12:30

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese Hhangsúlyozta: a Wizz Air saját maga által bevallottan nem Magyarországon, hanem Svájcban fizeti a társasági adót személyszállítással összefüggő eredménye után. A politikus szerint a repülési jogok eladása ezért „haszon nélküli kiárusításként” tekinthető a kormány részéről. Kiemelte továbbá, hogy az MSZP továbbra is azon a véleményen van, hogy az országnak szüksége van saját nemzeti légitársaságra, szerinte azonban a kabinet a fent említett lépéssel a reményét is elveszi ennek, komoly problémát okozva ezzel például a főváros idegenforgalmának is.    

A szocialista politikus emellett szólt arról is: szerintük az ügylet „gyanúra is okot ad”, a társaság vezérigazgatója, Váradi József ugyanis az első Orbán-kormány idején került a Malév élére. A szocialista politikus elmondta, Váradi József leváltását követően rövid időn belül megalapította a Wizz Airt, amelynek kezdeményezésére indult el 2010 végén az a Malév megszüntetéséhez vezető európai vizsgálat, tehát szerinte a vállalatvezető „tevőleges szerepet játszott a Malév tönkretételében”. Hozzátette: az MSZP szerint „valami hátsó megegyezés van” a Malév körül, meglátásuk alapján ugyanis erre mutat az, hogy a kormány „kiárusította a legértékesebb repülési jogokat”, mielőtt végleg tisztázta volna a Malév újraindításának lehetőségét.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2012. szeptember 16. 22:13
A WizzAir jobb, mint semmi... Önállóan a vagy 15 éve kinlódó MALÉV valószínűleg életképtelen volt, amit az is jelez, hogy olyan társaságok, mint az Austrian vagy a KLM is fuzióra kényszerültek, és a Sabena is teljesen más név alatt, más formában működik.
oskar
2012. szeptember 16. 14:34
Váradi Józsefet ismerem. Együtt voltunk egy vidéki SZDSZ szervezetben. Okos, kreatív ember. Talán a Ryanair kapja meg a Malév jogait Józsa?
Viktus
2012. szeptember 16. 14:19
Talán a MALÉV-ot ésszerűen tetszettek volna működtetni nem megy csődbe. Így úgysem lesz már itt egyhamar nemzeti légitársaság, mert éppen az ellenkező folyamatok zajlanak a piacon.
miloka
2012. szeptember 16. 14:18
Most pont a szocik rugóznak a MALÉV-on? Eszem megáll! Ők tették tönkre! Amikor eladták olyan üzletet kötöttek, mint amilyet még egy óvodás sem tenne. Vagy nekik már meg volt a potenciális jelöltjük a vételre, aki még előleget is fizetett a pártkasszába? Úgy gondolom, ebben a témában mélyen hallgatniuk kellene!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!