Így kértek bocsánatot az örményektől

Rényi András művészettörténész nyitotta meg a rendezvényt, aki középkori, brutális, nacionalista tettnek minősítette Ramil Safarov tettét, akit immár nemzeti hősként ünnepelnek hazájában, Azerbajdzsánban. Azzal kapcsolatban, hogy a magyar hatóságok szabadon engedték a nálunk életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt férfit – állítólag hárommilliárd euró magyarországi befektetésért cserébe –, úgy fogalmazott, hogy kormányunk a „legótvarabb kupeckedésig süllyedt”. Hozzátette, hogy ha nagyon sokan fel is vannak háborodva, mégis a magyar választók nagy többséggel választották meg azt a kormányt, amelyet azonban szintúgy a magyar voksolóknak kell majd leváltaniuk is.

A következő felszólaló Balavány György újságíró, publicista volt, aki első körben konzervatív és keresztyén embernek vallotta magát, akit éppúgy megbotránkoztatott az azeri gyilkos kiadatása, mint bármelyik baloldali érzelműt, vagy Milla-szimpatizánst. Véleménye szerint csak a naptárban hagytuk el a 20. századot, hiszen ez nem történhetett volna meg a kétezres években. A Fidesz-KDNP-t már a 2014-es választás előtt leváltható erőnek minősítette. Szerinte a mostani hatalom képviselőinek, s leginkább azoknak, akik részt vettek és döntöttek a kiadatással kapcsolatban, vissza kellene adniuk a mandátumaikat.

Ezután Krajcsir Piroska armenológus, műfordító szólalt fel: Örményország 20. századi keserű eseményeit ismertette, különböző pogromokat, ahol tucatjára gyilkolták az kaukázusi népet. A magyarországi gyilkosságot is e szörnyű tettek egyikeként említette, amely sajnálatos módon a 21. században történhetett meg. Krajcsir Magyarország egyik szégyenfoltjának minősítette az eseményeket, amellyel megalázták vezetőink az örmény népet. Safarovot gőgös muzulmánként írta le, aki semmi jelét nem mutatta a megbánásnak. Ezután az örmények bocsánatát kérte magyarul és örményül is.

Mamikon Yengibarian szobrászművész tört magyarsággal hívta fel a figyelmet arra, hogy ő nem kér a különböző pártokból, szervezetekből, akik kisajátították az örmény meggyilkolását és ezzel hívják fel a figyelmet magukra. Azt kérte, hogy hagyják abba a beszédet és tegyenek valamit. Felvetette, hogy írjanak a magyar állampolgárok az örményeknek, de azt is, hogy emeljenek Budapesten egy emlékművet a meggyilkolt Gurgen Margaryannak, aki véleménye szerint hősként halt meg hazánkban, és a nacionalizmus áldozata lett. Ezután félperces csendet kért, hogy emlékezzenek az örmény katonára. Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője lényegében az előtte szólókat ismételte, viszont kitért arra is, hogy Magyarországon megerősödött az antiszemitizmus és a cigányok diszkriminációja. Hangsúlyozta, hogy joga van bármilyen nemzethez tartózó állampolgároknak hazánkban élni.

A parázs hangulatú demonstrációt végül az első felszólaló, Rényi András zárta, aki csak heves „Orbán takarodj” és „mondjon le” kezdetű skandálások közepette köszönhetett el a tüntetőktől, s arra kérte őket, hogy méltóan és nyugodtan zárják ők is a rendezvényt.