Ezután Krajcsir Piroska armenológus, műfordító szólalt fel: Örményország 20. századi keserű eseményeit ismertette, különböző pogromokat, ahol tucatjára gyilkolták az kaukázusi népet. A magyarországi gyilkosságot is e szörnyű tettek egyikeként említette, amely sajnálatos módon a 21. században történhetett meg. Krajcsir Magyarország egyik szégyenfoltjának minősítette az eseményeket, amellyel megalázták vezetőink az örmény népet. Safarovot gőgös muzulmánként írta le, aki semmi jelét nem mutatta a megbánásnak. Ezután az örmények bocsánatát kérte magyarul és örményül is.
Mamikon Yengibarian szobrászművész tört magyarsággal hívta fel a figyelmet arra, hogy ő nem kér a különböző pártokból, szervezetekből, akik kisajátították az örmény meggyilkolását és ezzel hívják fel a figyelmet magukra. Azt kérte, hogy hagyják abba a beszédet és tegyenek valamit. Felvetette, hogy írjanak a magyar állampolgárok az örményeknek, de azt is, hogy emeljenek Budapesten egy emlékművet a meggyilkolt Gurgen Margaryannak, aki véleménye szerint hősként halt meg hazánkban, és a nacionalizmus áldozata lett. Ezután félperces csendet kért, hogy emlékezzenek az örmény katonára. Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője lényegében az előtte szólókat ismételte, viszont kitért arra is, hogy Magyarországon megerősödött az antiszemitizmus és a cigányok diszkriminációja. Hangsúlyozta, hogy joga van bármilyen nemzethez tartózó állampolgároknak hazánkban élni.
A parázs hangulatú demonstrációt végül az első felszólaló, Rényi András zárta, aki csak heves „Orbán takarodj” és „mondjon le” kezdetű skandálások közepette köszönhetett el a tüntetőktől, s arra kérte őket, hogy méltóan és nyugodtan zárják ők is a rendezvényt.