Az egészségügyi államtitkárság azt írta: a népegészségügyi termékadó mértéke a tervek szerint nem emelkedik. Kizárólag az energiaital definícióját módosítják az adókikerülés megakadályozása érdekében. Emelés a jövedéki adó esetében várható, vagyis a dohánytermékek, az alkoholtermékek, valamint az LPG körében.
Azonfelül, hogy ezen bevételekből fedeznék az egészségügyi dolgozók további béremelését, ez a forrás – mint írták – költségvetési mozgásteret is nyújtana az új struktúra prioritásainak megvalósításához szükséges fedezet megteremtéséhez, de fejlesztenék a háziorvosi praxisok finanszírozását is. Az államtitkárság kiemelte: „a kormány több intézkedésével igyekszik segíteni a fogyatékos emberek társadalmi szerepvállalását”, ehhez a gyógyászati segédeszközök áfájának – a gyógyszerekhez hasonlóan a legalacsonyabb 5 százalékos mértékre való – csökkentése is hozzájárul.
A 27 százalékos áfakulcs 5 százalékra csökkentése a tervek szerint a társadalombiztosítási támogatásba befogadott gyógyászati segédeszközök közül a kizárólag 98 százalékos, illetve 90 százalékos támogatású eszközök körét érinti. Ezek a következők: az egyedi méretvétel alapján készített láb- és csípőprotézisek, végtagprotézisek, a légutak biztosítását szolgáló úgynevezett tracheostomiás és sztómaterápiás segédeszközök, az elektromos motorral meghajtott, joystick-irányítású kerekes székek, a tápszondák, a távcsőszemüvegek, a hanggenerátorok – írta az államtitkárság.