Derült égből: egy pillanat alatt helyretették a fideszeseket megalázó énekest

Erre még évek múlva is emlékezhet Azahriah.

Egy héten belül két új baloldali párt bont zászlót, de nem kizárt, hogy további politikai alakulatok jönnek létre az „Orbán-rendszer” ellen - írja a Népszabadság.
A Gyurcsány-féle balközép Demokratikus Koalíció megalakítása után a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom szerdán jelenti be, hogy egy „baloldali patrióta” párt szervezésébe fognak. Istvánffy András, a mozgalom vezetője szerint az év elején elindult tiltakozó civil mozgalmak logikus továbblépése egy új baloldali párt megszervezése kell legyen.
A Szolidaritás mozgalom kapcsán Árok Kornél a HVG-nek azt nyilatkozta, még nyitott kérdés, hogy a kormány leváltását a jelenlegi szerveződésben vagy párttá alakulva próbálják-e majd meg, ezt a Szolidaritás tagsága dönti el. Az Egymillióan a sajtószabadságért csoport esetén egyelőre minden jel arra mutat, hogy továbbra is „megmaradnak” a civil jellegnél. Ezt Juhász Péter szóvivő is megerősítette a Népszabadságnak.