Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az iparűzési adó mintájára közösségi közlekedési adót szednének a vállalkozásoktól egyes budapesti kormánypárti képviselők az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatuk szerint.
A György István és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettesek, Németh Zoltán fővárosi fideszes frakcióvezető, Riz Levente XVII. kerületi polgármester, valamint Rogán Antal indítványa szerint az adó az iparűzési adó mintáját követné, de az adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látná el. A francia mintára bevezetni tervezett központi adónemet évente kétszer szednék be, alapja a vállalkozási tevékenységből származó árbevétel lenne, amelyet a vállalkozóknak kell befizetni 2012. január 1-től. Az adó mértéke Budapesten és agglomerációjában az általános helyi iparűzési adókulcs fele, 1 százalék, míg vidéken 0,5 százalék lenne. Levonhatók lennének belőle a munkavállalóknak vásárolt helyi közlekedési bérletek kiadásai.
Az adó a központi költségvetés bevétele lenne, az ebből származó forrásokat csak közösségi közlekedésre lehetne fordítani. A városok és a megyei jogú városok esetében az adó legalább 90 százalékát a helyi közlekedés fenntartására visszaosztanák a városoknak. Az előterjesztők szerint az adóból elérhető bevételek nyomán várhatóan megoldódhat a BKV, a vidéki városok tömegközlekedése és részben a MÁV és a Volán-társaságok tartós fenntartási problémája is, illetve juthat forrás a tömegközlekedés fejlesztésére is.
A közösségi közlekedés fenntartására szolgáló adó bevezetését korábban Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója is szorgalmazta, szintén a francia minta alapján.