Gellért Ádám korábban beadvánnyal fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához és a Fővárosi Főügyészséghez, amelyben arról írt, nemzetközi jogi eljárást lehetne indítani az 1956 utáni megtorlásokért felelős személyekkel szemben. A főügyészség a beadványt feljelentésként értelmezte, és elutasította. Gellért az ügyben panasszal élt.
A Legfőbb Ügyészség Gellért panaszát elutasította, mert azt elkésettnek tekintette, és így az eljáró ügyész érdemben nem foglalkozott azzal. Gellért lapunk kérdésére közölte, azt kifogásolták, hogy e-mailje a hivatali munkaidőn túl érkezett, ám ez Gellért szerint jogilag nem állja meg a helyét, mivel az e-mailt még aznap feladottnak kellett volna tekinteni - ezért igazolással szándékozik élni.
A Legfőbb Ügyészség ennek ellenére hivatalból eljárva kiegészítette a Fővárosi Főügyészség elutasító határozatát a genfi egyezmények jogsértéseinek elemzésével és megállapította, hogy a „konkrét eljárási szabálysértések megjelölése nélkül - amelyek a már említett súlyos jogsértéssel lennének azonosak - nem vonható le az a következtetés hogy az 1956 november 4-ét követően folytatott büntetőeljárások - köztük a feljelentésben említett büntetőeljárások - általában ellentétesek voltak a nemzetközi joggal. S hogy a jogalkalmazók, s a tevékenységükben valamilyen formában közreműködő személyek a nemzetközi jogba ütköző, el nem évülő bűncselekményeket követtek volna el.”
Gellért az ügyészség döntésére reflektálva a Mandinernek kifejtette, hogy azt a korábbi határozathoz hasonlóan megalapozatlan, az érdemi indokolást kikerülő, azt egyáltalán nem tartalmazó döntésnek tartja. Hozzátette, hogy a genfi egyezmények elemzése teljesen irreleváns, arra ő sosem hivatkozott, éppen azért, mert alkalmazhatatlannak tartotta. Gellért szerint az ügyészségi döntések teljesen kikerülték az emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) alkalmazhatóságának kérdéskörét, a legutóbbi határozat például még csak említést sem tesz, nem hogy érdemben vizsgálná - tette hozzá.