Dermesztő ukrán beszámoló: „A hang egyre erősebb lett, és hamar rájöttem, hogy ez valami új lehet”
Az egyik túlélő férje a frontvonalon harcol.
Először hangzott el magyar miniszteri köszöntő Észak-Olaszország egyik legjelentősebb első világháborús kegyhelyén vasárnap. Monte Grappa megemlékezései évtizedek óta nemzetközi keretek között rendszeresek, sziklái alatt több ezer magyar katona maradványa nyugszik, neve mégis ismeretlen idehaza. Helyszíni riport Fontéból, Olaszországból.
Augusztus első hétvégéjén furcsa szerzetekkel találkozhat a gyanútlan utazó Észak-Olaszország Veneto tartományában: díszbe öltözött katonazenekarok nyilvános próbái, zubbonyos hagyományőrzők rögtönzött jelenetei, a gyorsforgalmi úton feltűnő fáklyás futók kíséretei jelzik, hogy nem hagyományos nyári hétvége következik. Persze távolról sem valami vakációs turistalátványosság előszele mindez – a hetvenes évek óta minden év augusztusának első vasárnapján hagyományos első világháborús megemlékezés, a Cerimonia di Cima Grappa előkészületei zajlanak a szemünk előtt.
Egykor éppen ezen a vidéken szemben álló felek (olaszok egyfelől, a Monarchia népei másfelől) találkozója, tiszteletadás a hősi halált halt tízezrek felé. A grappai kegyhely alkalmas helyszín: kövén egymás mellett sorakoznak osztrák, olasz, magyar, cseh és más népek elesett katonáinak nevei, háborús ítélkezés, megkülönböztetés nélkül.
Kegyhely a felhők között
Néhány perccel múlt hét óra vasárnap reggel, Fonte Alto felől közelítünk Monte Grappa 1775 méteres magaslata felé. A magyar delegáció nagyjából húszfős: autókonvojunk elsők között érkezik az emlékmű és a vendéglátó-épület alatti parkolóba. A szűk fennsíkról tökéletes látvány nyílik az északolasz síkságra, a Brenta és a Piave folyók völgyeire. Évről évre mintegy kétezer embert várnak ide a környék településeinek elöljáróiból összeállt olasz szervezők. – 2004-ig nem volt magyar küldöttség vagy képviselet, mi kezdtük el, akkor jöttünk ide először.
„Semmi különösre nem kell gondolni, véletlenül, családi kapcsolatok alapján bukkantunk a helyszínre” – meséli Dinyés László, a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület elnöke. – „Bár az elején megpróbáltuk hivatalos útra terelni a dolgot, és megkerestük a Hadtörténeti Intézetet és a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy igazán képviselhetné magyar részről is hivatalos személy Magyarországot, ám sehol sem jártunk sikerrel, ígéreteknél többet nem igazán kaptunk. Így hatodik éve családi kapcsolatokból, személyes szimpátiákból épül ez a közösség. Az egyesületünk most 50 tagot számlál” – Monte Grappa magyar szempontú jelentősége a jelölt és jelöletlen sírok méretében rejlik: az olasz halottak mellett mintegy tízezer, egykori osztrák-magyar hadtesthez tartozó katona maradványa nyugszik itt; közülük 142 magyar név szerint szerepel Monte Grappa köveibe vésve.
A ceremónia kezdetéig bejárjuk a magyarok neveit megörökítő parcellát, a felvonulási színtereket, a katonazenekarok próbáit, és a fennsík alá rejtett alagútrendszer néhány járatát.
Szerte Észak-Olaszországban, így a Monte Grappát magába fogadó Venétföldön is igen különleges megbecsüléssel gondozzák az első világháborús emlékezés tereit. Az Isonzó (szláv nevén Soča) folyásától, majd az szlovén-olasz határtól közelítve a Dolomitok térségéig az egykori harcok, frontmozgások összes állomása, kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró színhelye mementóvá vált, több nyelven dokumentáltak; a harmincas évek fasiszta berendezkedése pedig a hősi-győzelmi nosztalgia miatt gondoskodott nagyszabású obeliszkek, emlékparkok építéséről.
Kilenc órára Monte Grappa zsúfolásig telik emberekkel, és a felvonulási tereken egymást érik a tarka egyenruhákba öltözött katonai hagyományőrző csoportok: osztrák gyalogosok, olasz hegyi vadászok – és a kiemelten népszerű fényképezkedő célpontul szolgáló magyar huszárok (a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrzők tagjai). Magyar szemmel nemzeti vonatkozású megemlékezéshez képest szokatlan méret és kavalkád ez. (A trikolór-erdő néha pedig kifejezetten megtévesztő, az értelemszerű olasz-magyar hasonlóságok miatt.)
Valamivel kilenc óra után már minden küldöttség rendben sorakozik, és az osztrák, majd az olasz himnusszal kezdetét veszi a zászlófelvonás. A Monarchia nemzetei – az egykor volt szövetségi rendszernek megfelelően – egy téren helyezkednek el. A látvány a korhű ruhák és zászlók, hatalmi jelvények miatt egyszerre történelmi élőkép, és komoly, hétvégi katonásdin jóval túlmutató, méltóságteljes seregszemle. A vendéglátó olaszok számára, mint a győztes antant-hatalmak tagjainak elvileg győzelmi demonstráció is lehetne ez a ceremónia. Már csak azért is, mivel a Dolomitok vidéke, az Asiago-fennsík, a közeli Piave vonala a számtalan kudarc és veszteség ellenére is sikeres védekező-honvédő harcok szimbólumai Olaszországban.
A Monte Grappán azonban győzelemről senki sem beszél. A hegyi háborúkba beragadt, minden előzetes tervnél hosszabbra és véresebbre nyúlt „grande guerra” (összesen 12 isonzói csata, osztrák-magyar támadások Tirol felől, Doberdó stb.) sem eredményeket, sem megnyugvást, tehát végső soron valódi győzelmet sem hozott.
Magyar miniszteri köszöntő – a történelemben először
Nagyjából fél tizenegyig egymást érik a köszöntő beszédek, a szervezők és vendégek képviselőinek szónoklatai, majd koszorúzási szertartások után rögtön katolikus szentmise kezdődik. Minden beszéd, prédikáció a háborús borzalmak felejtésének megakadályozásáról, a béke fontosságáról, az egykori gyűlölködés és agresszió meghaladásáról szól. A mise után az egykor szembenálló felek külön szertartásokhoz oszlanak: a központi felvonulási térből külön irányba a Monarchia, és külön Olaszország hagyományőrzői. A Monarchia képviselőit a magyar delegációból Borsányi Katinka, a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület alelnöke köszönti, majd olaszul tolmácsolja dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter levélben elküldött beszédét; a mozzanat jelentős, hiszen először fordul elő Monte Grappa történetében, hogy Magyarország hivatalos üzenetet közvetít a megemlékezés résztvevőinek.
Hende beszédéből kiderül: túl azon, hogy munkaköri kötelességének tekinti hozzájárulását az első világháborús hősi halottak emlékének őrzéséhez, személyes kötődése is van az olaszországi fronthoz, hiszen apai nagyapja is részt vett a harcokban, és azon szerencsések közé tartozott, akik hazatérhettek szeretteikhez. (A beszéd teljes terjedelmében itt elolvasható. LINK!)
„Rendkívül komoly eredménynek tartom, hogy a Honvédelmi Minisztérium ezúttal érdemben reagált megkeresésünkre, és végre hivatalos magyar köszöntő is elhangozhatott Monte Grappa ünnepségén” – mondja Dinyés László. „Az nem lehet, hogy több ezernyi elesett magyar katona emléke nem létezik a magyar minisztérium számára. Ha most megkérdezné, hogy egyáltalán miért csináljuk, miért szervezzük évek óta a magyar delegációt civilekből, akkor azt mondanám: azon egyszerű oknál fogva, hogy eddig senki más nem csinálta.”
Mint az a Magyar Monte Grappa Baráti Kör küldetésnyilatkozatából kiderül, céljuk a hagyományőrzésen túl a kutatás, vagyis legalább annak a 142 magyar katonának a pontosabb azonosítása, akinek a nevét a grappai feliratoknak köszönhetően ismerjük. Mivel az első világháborús magyar veszteséglistákat a hetvenes években megsemmisítették, a feladat különösen nehéz, noha részeredmények már vannak: valaki Londonból, az interneten keresztül talált a Grappa társaság oldalán levő listára, így fedezve fel rokonát, mást egyházi nyilvántartásokon keresztül sikerült azonosítani. „Semmi más célunk nincs ezzel, mint megadni a lehetőséget legalább néhány magyar családnak, hogy az életben még egyszer azt mondhassák: nézd, megtaláltuk, ott nyugszik a nagypapi” – zárjuk a beszélgetést Dinyés Lászlóval.
Közben véget ér a Monarchia külön koszorúzása: legtöbben a vendéglőben rendezett állófogadásra mennek (még többen pedig a magyar huszárokkal kívánnak közös fotót készíteni), majd a szieszta kezdete miatt lassan eltűnnek a katonai egyenruhák, és mindenki hazafelé indul. Monte Grappa nem a legnagyobb és nem is az egyetlen kegyhely, mely emléket állít az olasz frontokon elesett magyaroknak, ám többezer halottat rejtő földje, felfedezetlensége (magyar szempontból), és valóban különleges atmoszférája figyelmet érdemel. Az első világháború kitörésének száz éves évfordulóján mindenképpen érdemes és illő lenne, ha Magyarország elmondhatná magáról: ismeri és számon tartja halottainak kegyhelyeit.
Fotó: Borbás Barnabás, Mőcsényi Miklós