Miért kell nekem más elmebajával vesződnöm, elég nekem az enyém

„Kedves többi őrült! Nem lehetne, hogy ne beszéljük meg a tüneteinket, a diagnózisunkat? Lehetne, hogy ne kelljen szeretnem a betegségedet? Én sem kértem soha tőled, hogy respektáld az enyémet.
De ez igaz a politikai nézeteinkre, a táplálkozási szokásainkra, bármire, tényleg bármire. Nem akarom tudni. Szerintem egy átlagos normális ember maximum arra van kalibrálva, hogy a közvetlen környezetében élő emberek lelki csipkéjét kibírja valahogy. Egészen meglepően kevés ember bajai érdekelnek ugyanis.

Ahhoz, hogy érdekelj, valamiféle kapcsolatba kell kerülnünk egymással. Ami értelemszerűen azon alapul, hogy valamiért érdekessé válunk egymás számára. Ha magamtól nem érdeklődöm valaki iránt, akkor az illetőnek meg kell dolgoznia azért, hogy észrevegyem. És persze fordítva is így van: nekem is meg kell dolgoznom azért, hogy felkeltsem valakinek az érdeklődését. Egy ideális világban a többi emberhez csak megpróbálunk kedvesnek lenni, ha valahol összefutunk, de a létük csak partikuláris értékességgel bír, ők vezetik például a buszt, vagy iktatják az iktatnivalókat, gyártják a guargumit Indiában, de nem hatnak meg minket a problémáik.”

Nyitókép: Facebook