Magyarnak lenni bátorság, szenvedély – Balázs János a Mandinernek
A Kossuth-díjas zongoraművésszel „szomorúzenészekről”, Kárpát-medencei Liszt-dns-ről beszélgettünk és arról, tényleg olyan fontos kérdés-e, ki vezeti a Zeneakadémiát. Interjúnk.
De ha Orbán Viktor úgy kívánja, néma is.
„Vannak az orbániai »kultúrának« megingathatatlan világítótornyai. Fényük ugyan nincs, de kitüntetéseik zörgését hallani.
Névsor kívánkoznék ide; magamban el is kezdtem, de aztán elborzadtam. Félelmetes belegondolni, miféle pártállami kultúra terpeszkedik abban az országban, amelyben Csák a kultúráért, Pintér az oktatásért, egészségügyért, szociálpolitikáért »felelős«. Legyen elég annyi, hogy a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Múzeum igazgatója a Hír Tv egyik szélső-szélsőjobboldali műsorába jár »kultúrát« terjeszteni.
Ilyen körülmények között nem csoda, ha a régmúlt megmaradt kísértetei, mint például a Zeneakadémia, hiába kiáltoznak: Csák János és az egész kormány úgy viselkedik, mint Laár András fületlen fiúja: mondhatnak nekik oktatók, egyetemi vezetők, szenátus akármit: ők csak mennek tovább, mert nem hallják… Fejük két oldalán, a fülük helyén egészen sima a bőr, az arcukon meg vastag, akár a krokodilé.
Igaz is: mit számít, mit rikoltozik csaknem az egész Zeneakadémia: világhírűek ugyan, még, de az hamar elmúlik. Egyébként is világhírükre még Orbán előtt tettek szert. Most más idők járnak, amelyekhez Ókovácsok, L. Simonok, Demeterek kellenek… Vagy legalábbis olyanok, akiknek ugyanolyan vastag a képükön a bőr, mint például Csáknak: készek elfoglalni akár világhírű egyetem rektori pozícióját, ha mindenki tiltakozik, akkor is. »Egyetemi autonómia« – piha…”
Nyitókép: Facebook