A legyőzött győzött – a halott él

„Mindszenty bíboros szobrának avatása Fatimában

Tisztelendő Atyák! Tisztelt Rektor Úr! Polgármester Urak! Tisztelt Elnök Úr! Nagykövet Úr! Képviselőtársaim!

1988-ban 6 éves voltam, amikor Szüleim elvittek Mariazellbe, a bazilikába, hogy meglátogassuk Mindszenty József sírját. Tudtuk, hogy nem végső nyughelye előtt állunk, de senki nem tudhatta, mikor adhatja majd meg hazája is a végakarata szerinti végtisztességet egyik legnagyobb fiának. Ahogy utolsó kívánsága szólt:

»Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba.«

3 évvel később, 1991-ben II. János Pál pápa imádkozott térden állva Magyarország utolsó hercegprímásának immáron valóban végső nyughelye előtt az ősi magyar érseki székhelyen.

Ahogyan ő fogalmazott: »Megindultan idézem föl Mindszenty József bíboros nemes alakját, azét a Pásztorét, akit most már rehabilitáltak, és aki néhány hónapja már az általa oly szenvedélyesen szeretett magyar földben nyugszik, népe körében, amelyhez az egész világ tiszteletét kiérdemlő hűséggel ragaszkodott.«

Ma a. XX. század legnagyobb pápáját védelmező szent helyen állítunk szobrot a XX. század legnagyobb magyar főpapjának.

Mindszenty bíboros életműve egyszerre testesíti meg a magyar keresztény múltat; amik voltunk, és mutat utat, milyennek kell lennünk. Könnyebb időkben hívja fel a hazához való hűségre a figyelmet, amelyet a legnehezebb időkben minden áldozatra készen szolgált.

A XX. század összes diktatúrájával kérlelhetetlenül állt szemben. Ezért kínozta meg és börtönözte be a Tanácsköztársaság, Szálasi vezetésével a magyar nácik és Rákosi parancsára a kommunista diktatúra. A hit, a nemzet szabadsága és az emberi méltóság ügyében megtörhetetlen és kérlelhetetlen volt. Ahogy bíborosként a kommunisták nyomásának nem engedve megfogalmazta: »Ha kompromiszszumokra lépek, sokan közülünk nem fognak mértéket tartani a megalkuvásban«.

Mindszenty útmutatása világos és örök: »Maradjatok a romló világban hűek Istenhez, hitetekhez, hazátokhoz, a magyar múlthoz, történelemhez és a magyar nyelvhez. Ez természeti jogotok és kötelességetek.

A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát. Lelki megújulásból lehet csak nemzeti feltámadás.«

Mindszenty bíboros élete sok nagy küzdelmében nem azért állt ellent, mert esélye volt, hanem mert igaza. Földi perspektívából azt hisszük az észszerű mérlegelés, az esély minden. Miért kockáztassunk mindent, ha nincs esély a sikerre? Miért kockáztassuk az életünket, ha esélytelen a túlélés? Az örökkévalóság látószögéből az esély lényegtelen. Onnan nézve csak az igazság számít. Mindszenty bíboros azért vállalta, élte túl és tudta elviselni a kommunisták kínvallatását, börtönét, a száműzetést – először saját hazájában, majd külföldön –, mert már itt, a földön is az örök igazságot szolgálatában állt.

Mi magyarok tudjuk, hogy – Habsburg Ottó szavaival – »Mindszenty József nagypéntekje elhozta nekünk a feltámadást.« Mi magyarok tudjuk, amit – VI. Pál pápa súlyos tévedését jóvátéve – Romának is el kell ismernie: Mindszenty József nem csak a legnagyobb magyar főpap volt, hanem szent is.

A bíboros papi jelmondata így szólt: Devictus vincit – legyőzve győz. Ezt élete példájával bizonyította.

Mostantól, amikortól kőbe vésett alakja itt, Fatimában is lehetővé teszi a főhajtást az utókornak, joggal mondhatjuk:

Devictus vincit – mortuus vivit.

A legyőzött győzött – a halott él.”

***

Nyitókép: Múlt-Kor