„Amikor arról beszélünk, hogy a nyugati (európai, atlanti) civilizáció válságban van, gyengül, varrás mentén reped stb., olyankor a balos észkombájnok nagyon eltelnek maguktól, és turbóba kapcsolnak. Nemcsak tagadják a valóságot, hanem – mint a hangya, amelyik a két lábon járóknak magyarázza, hogy harmadik dimenzió márpedig nem létezik – fennhangon, gúnyosan vihogva oktatnak ki minket: »A hanyatló Nyugat, mi??«, és becsatolnak GDP-adatokat, amszterdami felújított metróállomások, stockholmi kórházi vécék fotóit vagy az Eiffel-toronynál fotózkodó ázsiai turistákat… Lám, nemhogy ott minden rendben, de egyenesen csodás; nem úgy, mint itt nálunk, »Mucsaisztánban«.
Arról már nem beszélnek, tudomást sem akarnak venni róla, hiszen kognitív disszonanciát okozna, hogy a metróállomásokon drogosok, hajléktalanok tanyáznak, a szuper kórházi vécékben csak olyanok »prátolhatnak«, akik méregdrága biztosítással rendelkeznek, az ázsiai turistákat pedig szintén részben Ázsiából (csak annak közelebbi részéből, a Közel-Keletről) meg Afrikából érkezett migránsok rabolják ki szakmányban.
A GDP- és egyéb gazdaságstatisztikai adatok valamelyest valóban kifejezik egy ország teljesítményét, gazdasági fejlettségét. Nem vitás, hogy egy német, egy svéd, de egy olasz vagy spanyol átlagember is magasabb jövedelemmel és életszínvonallal rendelkezik, mint egy magyar. Egy portugál vagy egy görög esetében már nem olyan egyértelmű. És azt is nehéz eldönteni, hogy az életszínvonalat, a jólétet miben mérjük. És most nem arra gondolok, amit például Bhután csinált, hogy eldobták a GDP-t mint mérőszámot, és a lakosság boldogságindexét nézik. Bár ebben is volna ráció; a skandináv országok a világon a leggazdagabbak, aztán mégis folyton depressziós filmeket készítenek, és egész éjjel vedelnek az emberek.”
***
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo