MZP, Jámbor, Gelencsér: furcsán vitázik a baloldal

A politikai viták utáni sóvárgás igen magas a magyar közéletben – vagy legalábbis az értelmiség körében –, és rendszerint olvashatunk afeletti siránkozást, hogy ilyen viták nincsenek.

Nos, ez nem igaz: ezek a viták a jobboldal szellemi udvarában zajlanak. Ott volt a Hír Tv Csörte című műsora (ami már nincs), ott van az M5-ön az Ez itt a kérdés, amiben úgyszintén szokott lenni jobb-bal eszmecsere; rendszerint olvashatnak vitákat a Mandinerben; valamint mindig vannak viták Tusványoson (Orbán Balázs versus Gulyás Márton), az MCC Feszten és a Tranziton.

A Tranzit csapata év közben is szervez ilyen vitákat (emlékezetes volt a Varga Judit–Donáth Anna-összecsapás), de nyilván a nyár végi „gondolatexpó” vitái kerülnek jobban a középpontba.

Ha hihetünk az MCC Feszten lezajlott médiavita résztvevőinek (Dull Szabolcs, Rónai Egon, Lánczi Tamás és Szalai Zoltán), akkor a jobboldali szellemiségű médiumok a baloldaliakat, a baloldali szellemiségű médiumok a jobboldaliakat tudják nehezebben meggyőzni arról, hogy látogassanak el hozzájuk. Hihető.

Mondjuk

Idén ugyanakkor csak a Tranziton vitatkozott egymással Rétvári Bence és Márki-Zay Péter; Jámbor  András és Hollik István; Gulyás Gergely és Gelencsér Ferenc; Deutsch Tamás és Újhelyi István; Dömötör Csaba és Hajnal Miklós; Csák János és Hiller István; Schmidt Mária és Horn Gábor; Hortay Olivér és Pogátsa Zoltán; Lánczi Tamás és Róna Dániel.

A párbeszéd, az eszmecsere és a vita fontos dolog, bár én nem tartom annyira központi jelentűségűnek, mint sokan mások. Szerintem ez inkább szellemi sport: valódi hozadéka nem sok van, hiszen általában megtéríteni nem sikerül egyik felet sem, és általában az álláspontok sem közelednek.

Az értelmiség emellett akadémiai típusú vitákat várna el, és mindig azon lamentál, hogy milyen pocsék a közéleti viták színvonala. Ebben téved, ugyanis az almát hasonlítja össze a körtével. Szóval a viták nem fogják elhozni a demokratikus kánaánt, és a nemzeti egységet sem, hiszen a viták kapcsán a polarizálódásnak nagyobb az esélye, mint a közeledésnek – vita heve, szurkolótáborok, ilyesmi. De ettől még szeretjük őket. Mindenesetre

Meghallgattam Tusványoson az Orbán–Gulyás-vitát; megnéztem a Tranziton az újságíróbeszélgetést; és Tranziton a Rétvári-MZP-, Hollik-Jámbor- Gulyás-Gelencsér- és a Schmidt-Horn-összecsapást. Nem mondom, hogy reprezentatív minta, de azért pár következtetést le mernék vonni belőlük.

Mielőtt ezeket vázolnám, mondanék pár szót az erőviszonyokról. A jobboldal 12 éve kormányon van, mégpedig kétharmados többséggel, ehhez mért erőforrásokkal mind anyagilag, mind szellemileg. Mondhatnánk tehát, hogy a fölény természetes. A régóta hivatalban lévő miniszter nyilván többet tud a dolgok hátteréről és tapasztaltabb a politikában, mint az újdonsült pártelnök vagy országgyűlési képviselő.

De a helyzet az, hogy ez hátrány is, hiszen három ciklus megviseli, használja a kormányerőket, a tudás- és tapasztalatbeli előny pedig könnyen keveredik kommunikációs hátránnyal, hiszen lázadni könnyebb a kormány ellen, ennyi idő után bizonyára a fejére olvasni is lehet ezt-azt, szóval az ellenzéki pozícióból könnyen lehet előnyt kovácsolni. Nem is beszélve arról, hogy a baloldali értelmiség és művészvilág szerint a szellemi fölény eleve ott van, szóval igazából úgyis mindegy.

Nos, ez a szellemi fölény most – fogalmazzunk így – nem jött ki. A baloldali szereplők Gulyás Mártontól Gelencsér Ferencig szereptévesztésbe kerülnek az ilyen vitákon, vagy fogalmazhatok úgy is, hogy nem tudják levetkőzni hétköznapi gyakorolt szerepeiket. Gulyás Márton kizárólag moderátorként, kérdezőként érzi jól magát, akárcsak a baloldali politikusok, akik parlamenti interpellációkhoz és napirend előtti kérdésekhez szoktak. Azaz

A jobboldali politikusok köszönik szépen  a lehetőséget, és örömmel válaszolnak a keresztkérdésekre, néha kicsit „bevezetés a történelembe”, „bevezetés az államháztartástanba” jelleggel.

Aztán van itt néhány toposz, amit úgy látszik, mindenki hangoztat a baloldalon. Az egyik viszonylag régi: a választási szabályok miatt a Fidesznek lejt a pálya, több helye van a parlamentben, mint ahány százalék szavazott rá, erős a jobboldali médiafölény. Nos, mivel erről többször írtunk, itt csak röviden reagálnék rá. A médiahelyzet kiegyensúlyozott, az ellenzék pedig a legkisebb faluba is el tudja juttatni az üzeneteit. A győztest pedig az 1989-2012 közt érvényben lévő választási törvény is több parlamenti hellyel jutalmazta, mint amekkora arányban a listán győzött, hiszen vannak az országban egyéni körzetek. A Fidesz 2010-ben, a régi rendszerben, ellenzékből, 52 százalékos listás szavazattal 68 százalékot szerzett a parlamentben, mivel az akkori 176 körzetből 173-at nyert. 2022-ben pedig 54 százalékos listás szavazattal kapott 68 százalékot a parlamentben, ugyanúgy azért, mert az egyéni körzetek többségét elhozta. Az angolszász rendszerekben 2010-ben 98, most pedig 82 százaléka lenne a parlamentben.

Másik bevetté vált toposz, hogy az elszabadult energiaárakat és inflációt nem az EU-s szankciók okozták, mivel már novemberben is nőtt mindkét mutató. Kár, hogy a novemberi ár- és inflációnövekedés nem cáfolja a jobboldal állítását. A gázárak ugyanis először a háború kitörésekor ugrottak az egekbe, aztán gyorsan le is estek, utána pedig pontosan követhető, hogy mindig a szankciók emlegetésekor és főleg elfogadásakor ugrottak meg – lehet, hogy lenne áremelkedés és inflációs emelkedés enélkül is, de sokkal kisebb mértékben.

Az élelmiszerárak és az infláció növekedését pedig a szankciók. Ennyi, ezen nincs igazán mit vitatni.

MZP és Gelencsér azt is felhozta, hogy ők magukat jobboldaliként határozzák meg. Amennyire kideríthető, ez MZP esetében részint állítólagos katolicizmusa miatt van, s mindkettejük esetében a jobboldaliság fontos alapja – ha jól értem – valamiféle amerikai típusú kapitalizmus. Nos, szerintem a jobboldaliság nem azonos az amerikai típusú kapitalizmus igenlésével. De még nagyobb probléma, hogy hiába tartja magát személyesen e két politikus jobboldalinak, ha egyszer az általuk vezetett politikai alakulat nem az, és így az általuk képviselt politika sem az. Fekete-Győr, Cseh Katalin és Donáth Anna nyilvánvalóan baloldali politikusok. MZP és Gelencsér szövetségesei – DK, Párbeszéd, MSZP, stb – úgyszintén erősen baloldali pártok. A Jobbik identitásválságban van. Talán az egész baloldal is. De ha egy politikai vezető nem tudja átvinni jobboldali akaratát, akkor tök mindegy, hogy személy szerint, a négy fal között amúgy jobboldali.

Végül új baloldali toposzként tűnik fel – legalábbis Gulyás Márton a Tranziton és Jámbor András a Tranziton is felhozta – hogy a kormány szuverenitáson a hatalom és a kormány szuverenitását érti, és nem a népét. Ez nyilván a jobb- és baloldal közti gazdaságpolitikai elképzelések közötti elképzeléskülönbségre vezethető vissza. Ugyanakkor a baloldali felvetés tévedés, hiszen

– amennyire azt lehetséges, és amennyire létezik egységes népakarat, de legalábbis többségi akarat. De akárhogy van is, a szuverenitást mindig a kormány gyakorolja a mindennapokban. Az új baloldal kommunikációs panel a kormány és a nép szuverenitásának különbségéről tehát inkább értelmetlen, mintsem megalapozható állítás. Ha meg ugye belemennénk abba, hogy mennyire van egyáltalán lehetőség valamiféle népszuverenitás kormányzati kifejeződésére, meg mérhető- és politikába átültethető-e a „népszuverenitás”, akkor a demokráciát valláspótléknak tekintő baloldal számára elfogadhatatlan következtetésekre jutnánk.

Mindezek mellett pedig folytatódik az a baloldali akrobatamutatvány, hogy a kormány intézkedéseinek tükrében 180 fokos fordulatot vesz a baloldali álláspont bizonyos ügyekben. Jellemzően ilyen a rezsicsökkentés: az új világhelyzet miatt szándékai ellenére kénytelen visszafogni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány, bár a többség számára fenntartja, majd a korábban a rezsicsökkentést hangosan ellenző baloldal hirtelen a rezsi status quo antéját igyekszik védeni. Ezzel párhuzamosan egyes képviselői azzal jönnek, hogy áfacsökkentéssel kell árakat csökkenteni, ami nevetséges. MZP maga pedig még mindig mondatonként mond ellen saját magának.

Nos, a választási vereség nem valamiféle meghekkelt választási szabályokból vagy nem létező jobboldali médiafölényből fakad, hanem ezekből

Mindent összevetve a vitákból az jön le, hogy a baloldal küzd az egyesülésből fakadó identitásválsággal, illetve a továbbra is fennálló valóságtagadással a választásokat és a mostani gazdasági válságot illetően, valamint értelmezhetetlen elméleti toposzokat dobál be. Márpedig a baloldali elemzők, spindoktorok és politikusok nem szenvednek erőforráshiányban a tájékozódást illetően. Van elég idejük tájékozódni, és van elég pénzük könyveket venni, mai magyar ellenzéki pozícióból is. Legalábbis kellene, hogy legyen.

Nyitófotó: Megafon