Fluor Tomi gusztustalanul beszélt a vidékiekről, és közben letérdelt Magyar Péter előtt
Ismét felrobbant az a bizonyos gránát.
Mondhatta volna Révész, hogy ezt „elkúrtuk, nem kicsit, nagyon”.
„Révész Máriusz a minap elment a Partizánhoz, ahol az oktatás állapotáról is beszélt. A fideszes képviselő, aki 1998 óta ül a Parlamentben és a negyedik Orbán-kormányt szolgálja ki, olyanokat mondott, hogy »nehezen magyarázható, hogy a PISA-felmérések alapján az elmúlt tíz évben nem javult számottevően a tanulók teljesítménye«. Meg olyat is, hogy »az oktatás színvonalának emelkedéséhez elengedhetetlen lenne a pedagógusok fizetésének emelése«, s a tanári fizetéseket kifejezetten alacsonynak nevezte. Igen, ez kétségtelenül így van. Azonban a tanulói teljesítmények javulásának elmaradása (több területen: romlása) egyáltalán nem magyarázható nehezen. Az összes komoly szakértő előre elmagyarázta, mi lesz a következményük azoknak az oktatási törvényeknek, amelyeket Révész fegyelmezetten megszavazott.
Tizenegy év olyan időtáv az oktatásban is, amely már megmutatja a kormányzati döntések hosszú távú hatásait. Mondhatta volna Révész, hogy ezt »elkúrtuk, nem kicsit, nagyon«. Mondhatta volna, hogy reggelenként nem tud tükörbe nézni, mert ott látja annak a több tízezer, döntően mélyszegénységben élő gyereknek az arcát, akitől örökre elvette egy jobb jövő lehetőségét. Ők azok, akik a 18-ról 16 évre csökkentett tankötelezettség miatt idő előtt kiestek az iskolapadból, akik a kormányzati intézkedésekkel megtámogatott szegregáció miatt olyan oktatást kaptak, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni. A kormány elmúlt 11 évében nőtt az iskolai lemorzsolódás mértéke, minden mérés szerint súlyosbodott a származás szerinti elkülönítés – utóbbi miatt Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van.
A PISA-mérések tekintetében »sajnos nem javult nagyon sokat a helyzet« – feleli Révész, holott ezeka mérések egyértelműen, számokban és tendenciákban kifejezve demonstrálják a kormány totális kudarcát, jelesül azt, hogy a központosító, ideológiai alapú, a tanárok és a diákok iránti bizalmatlanságra épülő, a tanszabadságot felszámoló, uniformizáló, a pedagógiai innovációt elutasító, Hoffmann Rózsától Maruzsa Zoltánig ívelő politika minőségi romlást okozott a közoktatásban. Révész szerint iskolák és iskolák között most kisebb a különbség, mint 2010 előtt, ami tényszerűen nem igaz. Révész csodálkozik, hogy a javulás elmaradt, mert szerinte több lépésnek is be kellett volna már érnie. Pedig az a baj, hogy beérett – csak épp nem olyan termést hozott, amit ő várt, hanem olyat, amilyet a terület kutatói jósoltak.”