Köszönet és hála minden intézményvezetőnek, minden pedagógusnak, minden érettségiző diáknak és szüleiknek a helytállásukért.
„Néztem, ahogy a feleségem gyertyát gyújt az erkélyen, láttam a szemében a szomorúságot, amikor elküldte tanártársainak a képet, és vele sóhajtottam, ennyi volt idén a szerenád. Persze, hogy nem jó ez így, mindenkit zavar a közoktatást is extrém viszonyok közé kényszerítő járványhelyzet. De köszönet és hála minden intézményvezetőnek, minden pedagógusnak, minden érettségiző diáknak és szüleiknek, mert tegnap minden ellenkező híreszteléssel szemben zavartalanul, rendben és remélhetően mindenkinek sikeresen lezajlott a második »Covid-érettségi« első napja.
Pedig szegény magyar végzősök az élettől is kemény leckét kaptak a vizsgákra megtanulandó tananyag mellé a reménytelenség kufáraitól, a mindenben a hibákat kereső tudálékosoktól, a rossz közérzet terjesztőitől. Rengeteg a bizonytalanság, a diákok és a szülők is aggódnak, félnek, egyenesen rettegnek. Ilyen és ehhez hasonló címekkel árasztották el a nyilvánosságot a megmérettetés közeledtével az összeomláspárti propagandisták. Még Hiller István őskövületnek számító szocialista volt a legvisszafogottabb, amikor elismerte, jogos a rendkívüli vizsgarend, ha a felkészülés sem hagyományos körülmények között zajlott.
Márpedig mindennek nevezhető, csak hagyományosnak nem, amikor egy érettségiző tanuló nem tud személyesen konzultálni tanáraival, nem tud találkozni társaival sem, hogy megnyugtassák egymást, csak a vizsgadrukk nő bennük napról napra, amit nem enyhíthet kalandként a közös tanulás élménye. Mekkorát fordult a vírussal fertőzött világ ahhoz képest, hogy pár évvel ezelőtt még azt mondta nekem egy érettségire készülő fiatal, mennyire jó lenne, ha nem kellene iskolába járni, mert a tanórai munka zavarja a felkészülésben. Ma pedig alig várták a fiúk és a lányok, hogy végre legalább láthassák egymást a túl hosszúra nyúlt kényszerszünet után a jó öreg iskolapadokban.”