De zárjuk rövidre: a korporsó megépült és továbbra is meg lesz épülve. Nem fogják sem lebontani, sem átalakítani, a bűnöző kiszabadul a börtönből, a hotelbiznisz beindul, a csúszópénzek eljutnak a megfelelő zsebekbe és minden rendben lesz. Ahogy ez mindig is zajlott, nem csak Kolozsváron, hanem az egész országban.
Kolozsvár felszámolása nem most kezdődött, ezt tudjuk, látjuk régóta – és ezt nem múltsirató alapállásból mondom, mert nem arról van szó, hogy a düledező, gyakran lakhatatlanná vált romos épületeket kell mindenáron megmenteni, csak azért, mert a múlt örökségei. Hanem arról, hogy ami újonnan épül, valahogy illeszkedjen mindabba, ami azt jelenti: város. Hogy mondjuk két, több száz éves főtéri palota közé ne épüljön tükörüveg-falú bankszékház, hogy a cirádás ablakpárkányokat az épületfelújításkor ne betonegyenesre simítsa a kőműves, hogy a 18. századi házra ne fehér keretes termopán ablakot és inox-korlátot szereltessen új(gazdag) tulajdonosa. Hogy két kis lakóház közé ne épüljön száz apartmanos lakótömb, háromszáz lakóval, százötven autóval.”