A nemzeti önbecsülés és a sport összetartozik

„A magyar és a nemzetközi sport az idei bevételkiesések miatt védőoltás mellett tőkeinjekcióra is vár, miközben a hazai ellenzék minden egyes, e célra fordítandó forint miatt tiltakozik.

A baloldal mindent ellenez, így a sportot is, de náluk ez inkább a napi gyakorlat része. Nézzük a lényeget! A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat. Több sportág már át is lépte ezt a határt. A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga a küzdelem, ha az edzők, az ügynökök, a klubvezetők a sportolóban nem a fantasztikus tehetséget látják, hanem a pénzszerzés lehetőségét. Másrészt pedig azzal, ha nem a képesség, hanem a pénz dönti el, melyik sportoló vagy csapat jut föl a csúcsra, s így a szegények és a gazdagok, a kicsik és a nagyok közti szakadék áthidalhatatlanná válik. A focivilág ma egyre inkább ilyen. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, ha a sportvilág visszaereszkedik az eredeti küldetéséhez.

E sorok olvastán a magyar sporttársadalom minimum fele garantáltan a szívéhez kap. Az elmúlt tíz esztendő kiemelt sporttámogatásához képest radikális koncepcióváltás következik?

A magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje. Mi még inkább a hőskorban élünk. A sportot azért minősítettük stratégiai ágazattá, mert ismerjük a pótolhatatlan szerepét. Olyasmit képes adni a felnövekvő, fiatal nemzedéknek, és szurkolóként persze nekünk is, mint semmi más ebben a modern korban, ahol – ha nem figyelünk – az ösztönök, az ego, a könnyebb út, a »jár neked« filozófia válik zsinórmértékké. Eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet eliszaposodik. Ebből ragad ki, illetve föl a sport. A magyarok életében különösen fontos a sport, a kormány részéről nagy hiba lenne, ha ezt nem venné figyelembe a nemzetnevelésben, az oktatáspolitikában, a karakterformálásban.

Kérdés, meddig teheti ezt. Meddig viseli el a modern korszellem például a nemzeti és nemi identitásukat hangsúlyozottan vállaló csapatokat, válogatottakat?

Folyamatosak a támadási kísérletek minden ellen, ami az ember természetes életfelfogásához és önazonosságához tartozik. Látjuk, ahogyan beszivárognak a sportrendezvények világába szlogeneken, mezfeliratokon, kötelezően elmondandó beszédeken keresztül. Néha úgy érzem, egy nagy világátnevelő táborban kell élnünk, és ez a sportot is beszippantja, ez sokunkat kifejezetten zavar.

A külső és a belső támadások ellen is roppant hatásos érv, ha a magyar labdarúgó-válogatott kijut a részben Budapesten rendezendő Európa-bajnokságra. Ön szerint egy gólon és győzelmen túl még mi minden múlott azon, hogy Izland ellen Szoboszlai Dominik lövése a kapufáról végre nem ki-, hanem befelé pattant?

Bátraké a szerencse. Miután a modern európai életben hál' Istennek nincsenek fegyveres konfliktusok és háborúk, amelyek kijelölnék egy-egy ország helyét, súlyát, hősiességét, ezt a sport teszi meg. Persze a gazdasági teljesítmény is rangsorol, de ott sokkal nagyobb szerepet játszik a történelmi örökség, mint a kortárs nemzedékek képessége és teljesítménye. A sport arról szól, hogy na, barátom, akkor álljunk ki a gátra, és nézzük meg, ki a jobb! A sport a nemzetek versenyfutásának és teljesítménymérésének legjobb eszköze.

És mivel a futball a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportág, kiemelt a szerepe is. A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam. Különösen azért, mert voltunk már a csúcson, így nemcsak a jelenlegi világelithez mérjük magunkat, hanem a saját múltunkhoz is. A pályán nyújtott teljesítmény megmondja, ki vagy. Hosszú évtizedeken keresztül szenvedtünk, és most, hogy följebb emelt fejjel mehetünk végre meccsre akár a válogatott, akár a Fradi miatt, egészen más a helyzet. A nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. Nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk, és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport.”